Zöldbe borult a Tiszaliget: győzött a Ferencváros Szolnokon

Némi mérlegelés után a helyi rendőrség engedélyezte, hogy a Szolnok otthonában fogadja a Ferencvárost, és a Tiszaligeti Stadionban végrehajtott változásoknak köszönhetően (a sokszor meglepően hegyes fogú széltől eltekintve) ideálisnak mondható labdarúgóidőben pozitív értelemben vett élvonalbeli hangulat fogadta a pályára lépő labdarúgókat.

Zárt és agresszív védőjátékot várt a Szolnoktól Prukner László, a vendégcsapat edzője, és erre hivatkozva ültette le maga mellé, a sérüléstől féltve a kispadra Liban Abdit és Marek Heinzet (nem pedig azért, mert eme kettős állítólag összeverekedett edzésen). Külön kiemelte Prukner a találkozó előtt, hogy mennyire más ez a Szolnok, mint az őszi volt, szavai alátámasztására egyetlen olyan játékosnak sem szavazott bizalmat kollégája, Simon Antal a kezdő tizenegyben, aki akkor is pályára lépett.

Amely választottja viszont most a gyepen hallgathatta a kezdő sípszót, az lélekben egészen máshol tartózkodott, mert a zöld-fehérek az első tíz percben öt hatalmas gólhelyzetet alakítottak ki Pölöskey Péter, Rósa Dénes és André Schembri révén. Hálóba viszont nem találtak (bár egy Pölöskey-fejes a gólvonalig azért eljutott). A 20. perctől viszont már nem csak a szél rezgette a hálókat: egy újabb ajándéklabdát gólra váltva előbb Pölöskey megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak, majd Zsolnai Róbert egyenlített pontos fejessel, de a Rósa forintos labdáját gólra váltó Schembrinek köszönhetően hamarosan újra a vendégek vezettek. Szó szerint percenként potyogtak ekkor a gólok! Jó húszperces „igazi" NB I-es játék után Schembrit buktatta a tizenhatos jobb oldalánál meglehetősen fölöslegesen (hogy igen visszafogottan fogalmazzunk) Nenad Djurovics, a büntetőt Rósa Dénes váltotta gólra.

Még mielőtt megnyugodhattak volna a zöld-fehérek, az első félidő utolsó percében déja vu-érzés foghatta el a nézőket, mert a szolnokiak gyakorlatilag megismételték első találatukat: szabadrúgásból, 35 méterről Braniszlav Vukomanovics ívelte be a bal oldalról a labdát, Zsolnai pedig megelőzte védőjét, és a kapuba bólintott. 2–3-mal fordulhattak így a felek, mi pedig azt éreztük, amit hazai futballmérkőzéseken ritkán: őszintén sajnáltuk, hogy véget ért a játékrész.

Mindent egy lapra feltéve, egy idő után már két csatárral támadott a Simon-csapat a második félidőben, a Ferencváros pedig veszélyes(en induló) kontrákkal operált, és a biztos védekezést egy pillanatra sem tévesztette szem elől. Izgalmas helyzetekből, bűnrossz passzokból és kisebb-nagyobb szabálytalanságból nem volt hiány, így meglehetősen jól szórakozott a nagyérdemű, még ha a Nap szégyenlősen el is bújt néhány lelátói rigmus hallatán.

Teljesen egyenrangú féllé nőtte ki magát a Tisza-parti gárda a mérkőzés végére, a tájékozatlan szemlélődő nem is tudta volna megmondani, melyik csapat esik ki az élvonalból, melyik harcol az ezüstéremért. A három pont viszont a Ferencvárosé lett, köszönhetően annak, hogy a 86. percben Máté Péter remek sarkazása után Némedi Norbert mellé lőtt hat méterről, majd Justin Haber védett óriásit Zsolnai menetrendszerű közeli fejes után. Hiába közel a Tisza, ekkorát senki sem fogott arrafelé mostanában!

A Szolnok ezzel a vereséggel viszont kiesett – ezért a Szolnokért bizony nagy kár.