ZTE: bércsökkentésről és hosszabbításról is megegyeztek a játékosokkal

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 07:48
null
A ZTE-nél 20 százalékos bércsökkentést hajtottak végre (Fotó: Török Attila)
A legtöbb futballklubnál fizetéscsökkentésről döntöttek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel. Lapunk úgy értesült, hogy az NB I-es újonc Zalaegerszegnél is léptek, a klubvezetőség 20 százalékos bércsökkentésben állapodott meg a labdarúgókkal. A Nemzeti Sport megkeresésére Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója megerősítette a tényt.

 

A hír igaz, sőt nálunk összetett korrekcióra volt szükség – mondta SallóiIstván.Június harmincadikán játékosaink túlnyomó többségének lejárt volna a szerződése, de sikerült megállapodnunk, hogy ha az MLSZ kitolja a bajnokság végét, az idény tényleges végéig érvényben maradnak a lejáró szerződések is. Minden játékosunkkal meg tudtunk ebben egyezni, így nem fenyeget a veszély, hogy nem tudjuk befejezni a bajnokságot.”

Mint arról mi is írtunk, a közelmúltban a sportigazgató a Digi Sportnak kifejtette: „Nálunk speciális a helyzet, mert a keret nyolcvan százalékának lejár a szerződése, ezt a nehéz szituációt a játékosokkal közösen kell megoldanunk. Nekünk a legnagyobb problémát az jelenti, hogy júliusra nincs költségvetésünk, mert az már a következő évre vonatkozna. Tehát a két idény közé beszorulunk, mert ha júliusban kell befejezni a bajnokságot, de a végén kiesünk, a következő évünkben NB II-es költségvetésünk lesz csak. Viszont erre a júliusra, akár augusztusra NB I-es bérkeretet kellene garantálnia a tulajdonosnak, ami lehetetlen. Nem tiszta még, miként lehet befejezni a bajnokságot. Az optimális az lenne, ha június harmincadikáig le lehetne zárni minden bajnokságot.”

A következő három hónapra érvényes húszszázalékos bércsökkentés kapcsán Sallói István így fogalmazott lapunknak: „Az ilyesmi mindig konfliktusokkal jár, de örülünk, hogy játékosaink belátták, mit kíván meg tőlük is a rendkívüli helyzet, és elfogadták, hogy ily módon ők is hozzájárulnak a veszteségek csökkentéséhez.”

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
9 órája

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

A szerencse is kellett a ZTE-nek ahhoz, hogy továbbjusson Karcagon

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:54

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Sallói István szerint a ZTE nem tud egymillió eurót költeni a téli átigazolási időszakban, mint a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 13:32

Egy Varga Barnabás-gól elég volt: a Ferencváros megverte a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2024.12.08. 22:00

Emberhátrányban fordított a ZTE Pakson – a hajrában egyenlített azonban Böde Dániel

Labdarúgó NB I
2024.11.24. 15:00

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35
Ezek is érdekelhetik