„Az atyaúristen sem tudna meggyőzni, hogy maradjak az MTK-ban”

Vágólapra másolva!
2011.12.20. 14:17
null
Pátkai Máté ősszel sorstársával együtt a pálya mögött edzett <br />(Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A 23 éves, többszörös utánpótlás-válogatott Pátkai Máté az MTK egyik legnagyobb értéke lehetne – ha játszana. Nyáron a kék-fehérek elutasították a Győri ETO vételi ajánlatát, a futballista azonban nem volt hajlandó meghosszabbítani a 2012-ben lejáró szerződését a klubnál, azóta pedig egyetlen tétmérkőzésen sem lépett pályára, sőt nem látogathatja az első csapat edzéseit sem. A középpályás a Nemzeti Sport Online-nak beszélt az elmúlt fél évről.

– Mondhatjuk, hogy az elmúlt fél esztendő pályafutása legnehezebb időszaka volt?
Kétségkívül igen. Korábban is voltak hullámhegyek és -völgyek a pályafutásomban, de a hullámvölgy eddig azt jelentette, hogy nem futballoztam jól kezdte a Nemzeti Sport Online-nak adott interjút Pátkai Máté. – Ez viszont teljesen más helyzet volt, hiszen nem játszhattam, sőt nem is edzhettem együtt a csapattal, és nem azért, mert a teljesítményemmel probléma adódott, hanem mert nem volt egy évnél hosszabb szerződésem.

– Ki is mondták a vezetők, hogy ha nem hosszabbít, a lelátóra kerül? Hogy történt ez pontosan?
Ha most erre azt mondanám, hogy igen, rögtön feljelentenének, mert nincs rá tanúm. Maradjunk annyiban, hogy egyértelművé tették, ha aláírok, akkor játszom, ha nem, kikerülök a csapatból. Az pedig tény, hogy ebben a szezonban nem játszhattam tétmeccsen, és nem járhatok edzésekre sem, miután nem írtam alá új szerződést. A nyáron szerettek volna hosszabbítani velem, én nem is zárkóztam el ettől, de nem tudtunk megegyezni. Ezután olvastam olyan nyilatkozatot az MTK részéről, amely szerint én közöltem, hogy mivel a nyáron nem engedtek el, inkább felülök a lelátóra. Ez azonban nevetséges állítás, egy profi labdarúgó nem kér ilyet, hiszen ezzel saját magának ártana.

– Ráadásul nem ön az első, akivel ez megtörténik az MTK-nál. Korábban Busai Attila is hasonló történetről mesélt a Nemzeti Sport Online-nak.
Emlékszem Attila esetére, de így járt Horváth Levente is, és van még a keretben olyan futballista, akinek három éve, amikor szintén nem akart hosszabbítani, a korosztályos válogatottban több meccse volt, mint az MTK-ban. Úgy látszik, én vagyok a következő, és Kákonyi Dani, akivel együtt külön edzünk a csapattól.

DOMONYAI LÁSZLÓ: BÍZOM BENNE, HOGY A TÉLEN ÉRTÉKESÍTJÜK
„Pátkai Mátét értékes játékosnak tartjuk, ezért szerettünk volna vele hosszabbítani idén nyáron, ám ő határozottan közölte velünk, hogy ez nem áll szándékában – mondta Domonyai László klubigazgató a Nemzeti Sport Online-nak. – Azt hiszem, érthető és elfogadható tőlünk, hogy ezek után olyan futballistákat részesítünk előnyben vele szemben, és azokra számítunk inkább, akik hosszú távon az MTK-ban gondolkodnak. Az első csapattal nem edzett ugyan, ennek ellenére a klub eleget tett a szerződésben foglalt kötelességének, és tréninglehetőséget biztosított a játékosnak, méghozzá edzői felügyelettel.”

„A nyári átigazolási szezonban már felvetődött, hogy értékesítjük Pátkai játékjogát, a Győr élénken érdeklődött. Konkrét számok nélkül mondom, de nem volt messze egymástól az, amit mi kértünk, és az, amit a Győr kínált. A végén aztán már elfogadtuk volna a győriek ajánlatát is, ám időközben ők visszaléptek, és nem tartották az árat. Bízom benne, hogy a téli átigazolási időszakban még sikerül értékesíteni Pátkait, hiszen a Győr mellett mások is érdeklődnek iránta.”

– Említette, hogy nem készülhet együtt a többiekkel, hogyan képzeljük el akkor a tréningeket?
Pölöskei Gábor és Teodoru Vaszilisz foglalkozik velünk a pálya mögötti félköríves területen. Hogy mit tudunk ott csinálni? Hát, nem sok mindent. Taktikai elemeket, pontrúgásokat, kisebb játékhelyzeteket nem tudunk gyakorolni. Elsősorban a párharcokra, a technikai és a futó, kondicionáló gyakorlatokra korlátozódik az edzésünk. Azt hiszem, ezeket mindennek nevezhetjük, csak profi körülményeknek nem.

Azóta próbálták meggyőzni a vezetők? Mit szólt mindehhez Garami József szakmai igazgató?
Domonyai László ügyvezető igazgatóval szeptember óta nem beszéltünk. Józsi bácsi nyilván nem szólhatott bele az ügybe, de november végéig hetente érdeklődött, hogy változott-e a helyzet, mert azt szerette volna, hogy játsszak. Próbált rábeszélni a hosszabbításra, ám engem már az atyaúristen sem tudna meggyőzni arról, hogy maradjak az MTK-ban.

– Nyáron a Győr érdeklődött ön iránt, konkrét ajánlatot is tett, az MTK azonban ezt nem fogadta el. A hírek szerint most ismét szóba került a neve Győrben. Mit gondol, télen lesz esélye a váltásra?
– Az idén, még az év elején, beszélgettünk már az MTK-val arról, hogy milyen összegért lennének hajlandóak elengedni. Úgy tudom, hogy ezt az összeget, mintegy százötvenezer eurót a Győr nyáron hajlandó lett volna kifizetni értem, és még a továbbadásomból is részesedett volna az MTK. A két klub mégsem jutott egyezségre, az MTK nem akart részesedni a továbbadásomból, de a tárgyalásokon már többet, információim szerint kétszázezer eurót kért, s ennyit a győriek már nem kívántak megadni, ami érthető is, hiszen mindenkinek véges a bankszámlája. Én is hallottam róla, hogy Győrben ismét szóba került a nevem, ám minden az MTK-tól függ. A klubnak is érdekében áll, hogy elengedjen, mert most még pénzt kaphat értem, hiszen a nyáron lejár a szerződésem, és akkor, mivel betöltöm a 24. életévemet, még nevelési költséget sem kell majd értem fizetni.

– Az MTK akadémiájáról került ki, a nevelőegyesületéről beszélünk. Hogy fog ezek után visszagondolni a klubra?
– 2003 óta vagyok az MTK-nál. Korosztályos bajnoki címeket, felnőttbajnoki címet, Szuperkupát nyertem a csapattal. Nagyon sok sikernek voltam a részese, és nem gondolom, hogy ezért a klubért nem tettem semmit. Nyilván a klub is sokat tett értem, ez vitathatatlan, nagyon sokat kaptam a csapattól, és próbáltam minél többet visszaadni. Négy évig stabil játékosa voltam az NB I-es gárdának, játszottam száz élvonalbeli mérkőzést, emellett BL- és UEFA-kupa-selejtezőt. Nem gondolom, hogy egy játékos jövőjével így kellene foglalkozni, ahogy azt az esetemben tették. Nem vagyok link ember, sosem vettem félvállról a dolgokat, tiszta a lelkiismeretem. Úgy látszik, ez a hála. Sajnos nem minden olyan szép az MTK-nál, amilyennek kívülről tűnhet. Remélem azonban, hogy az én történetem, az, hogy mindezt elmeséltem, segít abban, hogy a jövőben más játékossal ne fordulhasson elő hasonló eset.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik