Bajzát Péter: cigányzenészek, pereskedés és a csodás mesterötös

Ha valakit nem kell bemutatni a magyar labdarúgásban, az Bajzát Péter. Nemcsak góljai, agresszív játékstílusa miatt marad emlékezetes a pályafutása, nyilatkozatai sem a közhelyekre épültek, a csatár mindig elmondta, amit gondolt… Néhány évvel ezelőtt abbahagyta a futballt, manapság Budapesten él, és szívesen emlékezett pályafutása legemlékezetesebb pillanataira.

A legfurcsább gólöröm

De régen is volt… UEFA-kupa-selejtezőt játszottunk a VfB Stuttgart ellen, meglehetősen sima meccs volt. Nem is volt kérdés, ki jut tovább, csak a gólkülönbséget nem tudtuk. A német csapat akkor tele volt világsztárokkal. A meccs vége felé jártunk, a Stuttgart négy góllal vezetett, amikor lecsaptam egy hazagurított labdára. Beemeltem a kapuba, a felvételeken pedig még látszik is, ahogy visszafelé megtapsolom a németek egyik játékosát. Mindenki azt hitte, a hibázó Jens Lehmann-nak szólt, pedig nem… Nem sokkal az eset előtt az egyik védővel rúgtam össze, kakaskodtunk is kicsit, és miután ő hozta kellemetlen helyzetbe kapusát a hazaadásnál, neki szólt a tapsom. Pedig utána sokszor megkaptam: na, a „hülyegyerek” Bajzát megtapsolta a világsztár Lehmannt. Pedig nem…

2008, Győri ETO–VfB Stuttgart (német) 1–4

Aznap minden összejött. Pedig nem így futottam neki annak a meccsnek. Amikor az első gólom megrúgtam, örültem neki, mondtam magamban, na ezen a mérkőzésen is sikerült. Aztán még a szünet előtt jött a második, gondoltam, ez egy jó nap lesz… A harmadiknál már viccelődtem magamban, ezt nem hiszem el, a negyediknél mondtam is, ez kész, amikor pedig ötödször is a kapuba találtam, azt gondoltam, ez egy csoda! A másodosztályban később előfordult, hogy négyet rúgtam, de öt gól minden fényévben jön össze. Naná, hogytízes osztályzatot kaptama Nemzeti Sporttól, a címlap természetesen a mai napig megvan.

2011, Pécsi MFC–Vasas 5–1

A legszebb mozdulat

Egy Győr–Vasas mérkőzésen történt. Úgy néz ki, a Vasas ellen jól megy, ugye az öt gólt is az angyalföldieknek rúgtam. Jól emlékszem, Völgyi Dániel adta be a labdát, amelyen túlszaladtam kicsit, gondoltam, eldobom magam, vagy bejön, vagy nem… Kis híján összejött a gól. Sajnos a kapus ujjheggyel kitornászta a labdát a léc alól, pedig alighanem az év gólja lett volna – ha nem az évtizedé… Azért is volt érdekes ez a mozdulat, mert nem sokkal előtte az egyik edzésen ugyanezt a mozdulatot megpróbáltam, véletlenül jött úgy a labda, és akkor is kis híján beakadt a sarkazás. Szerettem az ilyen extrém mozdulatokat. Ezt nem lehet gyakorolni, ha elsül, elsül, ha nem, nem… A felvételt gyakran megnézzük odahaza anyuéknál, nekik megvan a legtöbb gólösszefoglaló, régen videokazettára vették fel őket.

2009, Győr–Vasas 1–1

A Debrecen játékosa voltam, az Újpestet fogadtuk. Letámadást játszottunk, ezért próbáltam meg a labda felé mozogni. Medgyesi László is éppen abban a pillanatban lépett, így a lábát találtam el. Szándékosságról szó sem volt. Porc- és keresztszalag-sérülést szenvedett. Kórházba került, az eset után felhívtam, be is akartam menni hozzá, de azt mondta, nem akar látni… Később be is perelt, de a bíróságon is látták, hogy nem volt más, mint szerencsétlen mozdulat. Az ügyet ejtették. A védő később befejezte a pályafutását, engem okolt mindenért.

2002, Debrecen–Újpest 1–1

A legnagyobb félelem

Nem szerettem interjút adni. Pontosabban a meccs utáni kötelező nyilatkozatokat letudtam könnyedén, de ha a televízióba hívtak, rendre nemet mondtam. A gólösszefoglalókba számtalanszor próbáltak becsalni, mindig mondtam, keressenek mást, hívják valamelyik csapattársamat vagy az edzőt. Az újságokban ezzel ellentétben szívesen nyilatkoztam, ott nem élőben ment a kép és a hang… Ez a Sportkrém-forgatás emlékezetes marad a számomra, a belvárosban találkoztunk Budapesten, egy kiülős hely előtt. Elmondtam, amit gondoltam, régen tényleg zsiványok voltunk a pályán és azon kívül is. Ma már, hogy abbahagytam a futballt, értelemszerűen ritkábban keresnek az újságírók.

A legemlékezetesebb ünneplés

Azt a napot sosem felejtem el. Fiatal voltam még, akkor kezdtem belekóstolni a labdarúgásba, és máris két gólt rúgtam a Videoton elleni kupadöntőben. Az Üllői úton játszottunk, az egyik szektor zsúfolásig megtelt debreceni ultrákkal. Kiütöttük a székesfehérváriakat, hihetetlen mérkőzés volt. De ami a meccs után következett! Hazafelé a buszúton minden benzinkútnál megálltunk, a szurkolók is ott voltak velünk. Az egyik szponzorunk cigányzenekart is rendelt, ők is jöttek velünk, megálltak a kutaknál, és húzták a nótánkat. Olyan volt, mint egy nagy lakodalom, mindenki ivott és táncolt. Odahaza a főtéren folytatódott az ünneplés, reggel értem haza.

2001, DVSC–Videoton 5–2