Csank János: Egy kicsit meghaltam. Sokkoló élmény volt...

Szülővárosában, az Ózdi Kohászban kezdett futballozni, majd Debrecenben és az Egri Dózsában szerepelt kapusként.

„Elég jól játszottam mezőnyben, és szerettem is. Azért lettem kapus, mert a környéken senki sem tudott védeni – mesélte Csank János, aki a váci stadionban adott interjút a távirati irodának. – Az osztálymeccseken általában gólokat rúgtam, aztán beálltam védeni, hogy nyerjük meg a meccset. Persze, ott még önszerveződés volt, én pedig mindig egy kicsit vezértípus voltam, ezért odaraktam magamat, ahova a csapatérdek megkívánta.”

Az 1980-as évek elején eredményesen indult az edzői pályafutása: az Eger élvonalba jutást, a Békéscsaba pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett az irányításával. Vácra 1989-ben került, 1992-ben és 1993-ban bajnoki ezüst-, 1994-ben pedig aranyérmet nyert a csapattal, amely harmadik vidéki együttesként lett bajnok. Hitvallásának megfelelően mindig csak a szakmai kérdésekbe szólt bele, abban viszont teljhatalma volt Vácott, s a vezetők is jól végezték a feladatukat.

„Miután nem dúskáltunk a javakban, általában azok kerültek ide, akiket szakmai szempontból jónak láttam, de nagyobb csapatokba nem fértek be, viszont a tudásuk alapján NB I-esek voltak. Minden szempontból tökéletesen állt össze a csapat, és ezt folyamatosan szinten tudtuk tartani. A vezetés, a csapat és én tökéletes összhangban voltunk” – tette hozzá.

A bajnoki címet követően díszpolgárrá választották és sok elismerést kapott, de elsősorban nem ezért, hanem a sikerek és a családias légkör miatt érezte jól magát a Pest megyei településen. Miután egy rövid görögországi időszakot követően hazatért, elfogadta a felkérést a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára, amit korábban már háromszor visszautasított.

„A vége balszerencsés volt, mivel a világ egyik legjobb csapatával játszottunk, s nagyon megvertek minket. Ebből rosszul jöttem ki, de pozitívum, hogy később a nézőtérről nagyon ritkán szóltak be emiatt – utalt az 1997-es világbajnoki pótselejtezőre, amelyen a világsztárokkal teletűzdelt jugoszláv válogatott összesítésben 12–1-re múlta felül a magyar csapatot. – Szoktam mondani, hogy akkor egy kicsit meghaltam. Sokkoló élmény volt, hiszen a harmadik perctől ellenünk fordult több ezer ember, és végig szidtak bennünket. Az tényleg nagyon ciki volt.”

Csank elárulta, hogy vadásztársai segítették át a nehéz időszakon, mert ebből a közegből rengeteg olyan meghívása volt, ahol nem is ismerte az embereket.

„Azóta is mondom, hogy köszönöm nekik. Az ember nyilván feláll, mert nincs más hátra, de a világbajnokság tapasztalatai is segítettek, mert láttam, hogyan szerepelnek a jugoszlávok és a norvégok” – utalt arra Csank, hogy a csoportrivális északiak és a pótselejtezős ellenfél jugoszlávok is továbbléptek vb-csoportjukból.

Az edző a 90-es évek közepén Vácott tette le a vadászvizsgát, addig puskája sem volt, de agrármérnökként végzett, és rengeteget olvasott a témában.

„A természetet, az erdőt, illetve a virágok, a fák, a bogarak többségét elég jól ismerem. Otthon érzem magamat az erdőben, hogy úgy mondjam, én tudom, miért zörög a haraszt és milyen hangot ad a mogyorós pele. Élvezem ezeket a zörejeket és hangokat. A lövés egy szükséges rossz” – beszélt hobbijáról a szakember, aki szarvasra azért nem szeret lőni, mert sajnálja, pedig meglehetősen pontosan céloz, hiszen az Egri Polgári Lövész Klub tagjaként sportlövő is egyben. „A vadászatban benne van a bizonytalanság, úgy, mint a futballban.”

Csank 2001-ben bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, majd 2007-ben visszatért a klubhoz, amely akkor a kizárás miatt másodosztályú volt, de vele még nem sikerült a visszajutás. Ezt követően Zalaegerszegre költözött, ahol többek között egy Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett.

Nagy meglepetést jelentett, hogy 2013-ban – másodszor – visszatért Vácra, és leült a kizárás miatt a megyei első osztályba sorolt csapat kispadjára. „Majdhogynem megsajnáltam a játékosokat. Ez erős kifejezés, de szinte beleképzeltem magamat a helyzetükbe. Érdekes feladat volt, nem éreztem cikinek” – mondta Csank, akinek irányításával előbb a harmad-, majd a másodosztályba jutottak fel a váciak.

Egy újabb zalaegerszegi kitérő után jelenleg ismét a Pest megyei városban dolgozik, a Vác VLSE nevű utánpótlás-egyesület szakmai igazgatójaként, s egy komolyabb utánpótlásközpontot akarnak kiépíteni a kézilabdásokkal karöltve. Elárulta, jól érzi magát a bőrében.

Az életkora kapcsán elmondta, hogy a 60. évforduló érzékenyebben érintette, de elsősorban nem a kerek számokban gondolkodik, a 65, a 75 és a 85 izgalmasabb számára. „Hetvennel fog kezdődni, ami nem jó, de szerencsére nem érzem magamat annyinak. Leginkább ez nyugtat meg. Egyébként nem foglalkoznék vele, de mindig eszembe juttatják” – mondta Csank, aki, mivel a jelenlegi feladatkörével elégedett. Úgy érzi, hogy felnőttcsapat vezetőedzőjeként valószínűleg már nem vállal munkát, másrészt a jelenlegi klubmodell sem szimpatikus számára.

„Amikor játékos voltam, az volt a modell, hogy az edző az első számú ember a csapat életében. Nagyon lényeges volt, miket mond, kiket igazol, hogyan szervezi a dolgokat. Ebben nőttem fel, de ez most már némileg hátrányt is jelent, hiszen manapság teljesen másképpen néz ki a rendszer, és az ilyen típusú fickó, mint én, ehhez nem mindig tud alkalmazkodni, ami nyilván feszültségekhez vezet” – nyilatkozott.

Megfogalmazása szerint ez egy olyan korszak, amiben nem biztos, hogy ő a befutó, de erő még van benne. „Nyugodtan élek, nincs problémám, csak a futballra tudok koncentrálni” – mondta a 70 éves Csank János, aki az NB I-ben összesen 594 mérkőzésen ült a kispadon.