Domonyai: Az NB II nem olcsóbb az NB I-nél

Vágólapra másolva!
2011.06.24. 14:34
null
Domonyai szerint az MTK-nál az NB II sem lesz olcsóbb, mint az NB I volt (Fotó: Fuszek Gábor, archív)
Címkék
Domonyai László, a története során az NB I-ből harmadszor kiesett MTK labdarúgócsapatának vezérigazgatója a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt az együttes jövőjéről. Domonyai többek között kifejtette, az NB II sem lesz olcsóbb az NB I-nél, ugyanakkor a Magyar Kupában bebizonyíthatják, hogy nem másodosztályú az együttes. Nincs napirenden a futballcsapat eladása, de szeretnének új stadiont építeni. 

„Az NB II nem olcsóbb az NB I-nél. A játékosoknak érvényes szerződésük van, nincs különbség aközött, hogy valaki NB I-es vagy NB II-es futballista. Most közel 40 labdarúgónk van, hiszen tavaly volt egy NB I-es és egy NB II-es csapatunk, és ebből kell majd egy 23-24 fős keretet kialakítani. NB II-es együttesként elesünk például a közvetítési jogoktól, ez körülbelül százmilliós nagyságrendet jelent. Ha valaki komoly csapatot akar, akkor az értékes játékosokat meg kell fizetni. Igazolni nem szeretnénk, minőségi futballistát szerződtetni az NB II-be nem könnyű" – nyilatkozta Domonyai a műsorban.

„A kudarcban is össze kell tartanunk. A klubvezetés úgy gondolja, hogy Garami József fogja jövőre visszavezetni az MTK-t az első osztályba. Mindamellett, hogy meg kell nyerni az NB II-t, a Magyar Kupában is bebizonyíthatjuk, nem vagyunk NB II-es szintűek. Egy év alatt le kell tenni a leendő, sikeres élvonalbeli MTK alapjait, ami azt jelenti, hogy egészséges fluktuációt kell kialakítani a keretben. Be kell építeni a fiatalokat, hogy majd stabil NB I-es csapat legyünk."

A beszélgetés során szóba került a Hidegkuti-stadion és a klub jövője is.

„A Hidegkuti-stadion a mai állapotában nem alkalmas NB I-es vagy NB II-es mérkőzések lebonyolítására. Ez egy régi típusú stadion, problémás a vendégcsapatok elhelyezése, a parkolás, a mellékhelyiségek állapota és a stadion múlt századi szerkezete is. Mi ezzel a szenvedünk, az állam pedig azzal, hogy fenn kell tartania, miközben nekünk is komoly pénzbe kerül. Korábban már szó volt arról, hogy megvennénk az ingatlant, vagy hosszú távra átvennénk a vagyonkezelői jogot. Ha a parlament elfogadja a társaságiadó-kedvezményről szóló törvényt, amely lehetővé teszi az infrastrukturális beruházások támogatását, szeretnénk egy új stadiont építeni" – tette hozzá Domonyai.

A műsorvezető rákérdezett arra is, hogy a futballcsapat eladása napirenden van-e még.

„Korábban volt már arról szó, hogy az anyaegyesület visszavásárolja a klubot, de ez nem történt meg. Továbbra is a régi tulajdonosi körnek kell működtetnie az MTK-t, akár hosszú távon is."

Lenhardt Balázs parlamenti képviselő felszólalásával kapcsolatban (melyben a Jobbik politikusa „idegen testnek" nevezte az MTK-t a hazai mezőnyben) a klubigazgató a következőket mondta:

„Az, hogy Magyarországon, a magyar parlamentben ilyen elhangozhat, önmagában is szörnyű. Az MTK Baráti Körének elnöksége és Szántó András sajtófőnök reagált már erre a nyilatkozatra. A Baráti Kör elnöke az ügy kapcsán az MLSZ elnökéhez, Csányi Sándorhoz fordult, de megkereste a házelnököt és a köztársasági elnök urat is, hiszen Schmitt Pál annak idején az MTK-ban ért el komoly sikereket. Szeretnénk, ha az ügynek lenne következménye, hiszen ez a nyilatkozat minden MTK-st megsértett."

Domonyai László beszélt a kiesés okairól is: szerinte hat-hét olyan csapat is van az NB I-ben, amelynél az MTK nem gyengébb. Elmondta továbbá, hogy a jövőben más stratégiát kell folytatniuk a játékos-átigazolásokkal kapcsolatban, hiszen tavaly nyáron túl sokan mentek el. A klubigazgató szerint Pintér Ádámmal az MTK az első osztályban maradt volna.

„Nehéz kérdés, hogy gazdasági vezetőként nemet lehet-e mondani egy ilyen ajánlatra. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor nemet mondtam volna. Sportszakmai oldalon Ádám távozása siker, hiszen pályára lépett a Barcelona és a Real Madrid ellen is, azt gondolom, ez az akadémiai rendszer, az MTK és a magyar foci sikere is. De nem akarok mellébeszélni, a kudarc az kudarc, az, hogy az MTK kiesett, óriási tragédia mindannyiunknak" – zárta mondandóját Domonyai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik