NB II: a Honvéd II az első meccsen eldöntötte az Orosháza elleni párharcot

Vágólapra másolva!
2011.06.18. 19:14
Címkék
Az NB II Nyugati csoportjában 15. helyen végzett Budapest Honvéd II 5–1-re legyőzte a Keleti csoportban 15. Orosházát a másodosztályban maradásért folytatott osztályozó első mérkőzésén.

A vezetést a vendégek szerezték meg, ám a kispestiek még az első félidőben fordítottak Hajdú Norbert két pontos beívelését követően – olvasható a Honvéd honlapjának tudósításában. A második félidőben pedig maga Hajdú vállalta magára a góllövés nemes feladatát, a kispesti játékos kétszer is beköszönt. A vége 5–1 lett.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Orosházán, de az első osztályú játékosokkal „megerősített" Honvéd nem valószínű, hogy bajba kerülhet.

NB II
OSZTÁLYOZÓ A BENT MARADÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC-MFA–OROSHÁZA FC 5–1 (2–1)
Gólszerző: Debreceni (21.), Danilo (28.), Hajdú N (62., 87), Vernes (73.), ill. Randelovics (16. – 11-esből)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik