Vasas: meghosszabbították a középpályás lejáró szerződését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.22. 09:22
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján bejelentette, Király Botond hosszabbított a fővárosi klubbal.

A 24 esztendős középpályás megállapodása a nyáron lejárt volna, ám az angyalföldi klub három évvel hosszabbított vele.

Király Botond Pápán lett profi labdarúgó, majd szerepelt az RKSK-ban, mielőtt a Vasas szerződtette 2016-ban. Az ősszel mindössze négy másodosztályú bajnokin jutott szóhoz: Kis Károly kétszer csereként, Szanyó Károly pedig kétszer kezdőként számított rá. A Magyar Kupában mindhárom találkozón a kezdőcsapat tagja volt, s a DVSC elleni kupabúcsú (1–2) során ő szerezte a Vasas egyetlen gólját.

„Király Botond hároméves szerződéshosszabbításával már a jövő Vasasát is építjük – mondta Domonyai László klubigazgató a vasasfc.hu-nak. Botond a futballnak azt a részét is tudja, amit nem lehet tanítani. Ha továbbra is olyan keményen dolgozik, mint az elmúlt időszakban, akkor sok örömet fog szerezni a Vasas-szurkolóknak.”

„Nagyon örülök, hogy a Vasasnál hosszú távon számolnak velem – így Király Botond. Maximálisan érzem a vezetőedző bizalmát, Szanyó Károly pozitívan áll hozzám, ami jót tesz az önbizalmamnak. Számomra nem volt kérdés, hogy maradok, hiszen nagyon jól érzem magam a klubnál, és az a jövőkép is szimpatikus, amit vázoltak a vezetők. A fiatalokra építik a csapatot, ráadásul támadófocit játszunk, ami motiváló számomra. Teljesítményemmel szeretnék hozzájárulni a csapat minél jobb eredményeihez, bízom benne, hogy rövid időn belül újra NB I-es lesz a Vasas.”

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik