NB II: a Vasas tulajdonosa biztosíthatja a Nyíregyháza anyagi hátterét

Vágólapra másolva!
2011.07.18. 17:38
Lapértesülések szerint a Híd Akvizíciós Zrt. vezérigazgatója, Faragó Attila előrehaladott tárgyalásokat folytat Sziky Gyulával, a Nyíregyháza tulajdonosával.

A szon.hu megerősítette a Nemzeti Sport korábbi értesüléseit, mely szerint Faragó Attila tárgyal a Nyíregyháza tulajdonosával, és a legfrissebb hírek szerint az üzletember már meg is egyezett a Szpari megvételéről, amelyből stabil klubot hozna létre.szon.hu megerősítette a Nemzeti Sport korábbi értesüléseit, mely szerint Faragó Attila tárgyal a Nyíregyháza tulajdonosával, és a legfrissebb hírek szerint az üzletember már meg is egyezett a Szpari megvételéről, amelyből stabil klubot hozna létre.

„Azért választottam a Nyíregyháza Spartacust, mert van egy jó csapat, egy focit szerető szurkolótábor és egy szép stadion. A két piros-kék klub támogatása nem megy a másik kárára, ez két külön fejezet. Az első esztendőben egy stabil csapat kialakítása az elvárás, olyané, amely az első öt között zárhat. Aztán már gondolkodhatunk majd az NB I-ben. Ennek megfelelően kell összeállítani a csapat keretét. A tervek szerint a hét közepén utazom Nyíregyházára, és akkor kerül az aláírás a szerződés végére" – mondta Faragó Attila a szon.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik