NB II: birtokba vette műfüves pályáját az Ajka

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 13:00
Mint arról beszámoltunk, az FC Ajka felkészülési mérkőzésen 4–2-re kikapott a Haladástól, de a találkozó nem erről marad emlékezetes, hanem arról, hogy az ajkaiak első ízben fogadhattak ellenfelet saját műfüves pályájukon.

Hivatalosan és ünnepélyesen még nem adták át az ajkai műfüves labdarúgópályát, de az NB II-es csapat már két hete birtokba vette a modern sportlétesítményt. Kaibás Dezső, az FC Ajka elnöke elmondta, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség megszabott keretein belül, vagyis nem egészen százötvenmillió forint társaságiadó-pénzből épült fel a focipálya.

„A kivitelező véleménye szerint francia az alapanyag, és ez a ma létező legújabb generációs talaj – mondta a klubelnök a veol.hu-nak. – Hatcentis a műfű, amelyet öt centiig töltenek fel kvarchomokkal és gumigranulátummal. Ezt aztán évente kétszer ellenőrzik és kipótolják. Az avatás valamikor tavasszal lesz, de még az időjárás miatt nem készültünk el teljesen. A kapuk is egyelőre csak mozgathatóak, és még a domboldalból is hiányzik két-három sor ülőhely. A kispadok sincsenek még meg, nyilván azt is azonnal beszerelik, amint az időjárás ezt lehetővé teszi. De csodálatos, hogy hosszú évek állandó „kirándulásai” után végre télen is itthon lehetünk.”

Legfrissebb hírek

Schindler Szabolcs távozik Ajkáról – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 13:42

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00

Jól sikerült a Vasas főpróbája

Labdarúgó NB II
2025.02.01. 23:06

A Csákvár és a Szentlőrinc lejátszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB II
2025.01.31. 21:02

Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 12:15

Idén olimpiai számokban szeretne versenyezni a kenus Fejes Dániel

Kajak-kenu
2025.01.27. 19:32

Rendeződni látszanak az anyagi gondok Komáromban

Minden más foci
2025.01.26. 11:43

Előkészületi találkozók: felvidéki sikerszombat

Minden más foci
2025.01.25. 16:52
Ezek is érdekelhetik