NB II: fedett lelátó, új öltöző, fűthető pálya – indul a munka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.29. 15:07
Az adminisztrációs előkészítés lezárulóban, bizonyos bontási munkálatok már zajlanak, és hamarosan gőzerővel beindul a bontás, majd az építkezés a megújulás előtt álló budaörsi Árok utcai sportpályán, ahol a tervek szerint jövő tavasszal fogadhatja újra ellenfeleit a helyi NB II-es labdarúgócsapat.

Önkormányzati forrásból és TAO-pénzből egymilliárd forint jut a munkálatokra, amelyek során – mint azt Kiss Károly klubelnök nemrégiben a Budaörsi Városi Televízióban elmondta – 1400 fős fedett lelátó, új öltöző és az eddiginél nagyobb, az NB II-es előírásoknak megfelelő, fűthető játéktér épül.Budaörsi Városi Televízióban elmondta – 1400 fős fedett lelátó, új öltöző és az eddiginél nagyobb, az NB II-es előírásoknak megfelelő, fűthető játéktér épül.

Tömegsporti fejlesztésekre is sor kerül: kültéri erősítőgépek, lábteniszpálya, gyerekjátszótér is épül, megfelelően annak a klubfilozófiának, melynek jegyében a BSC – amikor nem volt rendezvény – hétvégenként eddig is megnyitotta és térítésmentesen a nagyközönség rendelkezésére bocsátotta műfüves pályáit.

A feljutóként remek őszt produkáló, majd az NB II-es bajnokságot a nyolcadik helyen záró Budaörs jelenleg albérletben edz, és az őszi hazai bajnoki mérkőzéseit is vendégségben, Csákváron játssza majd.

Legfrissebb hírek

A stadionboom évtizede – Szöllősi György jegyzete

Labdarúgó NB I
2024.08.25. 23:54

ETO: jöhet az új stadion – Világi Oszkár

Labdarúgó NB I
2024.07.17. 13:33

Felkészülés: a Paks négy, a Nyíregyháza öt gólt vágott harmadosztályú ellenfelének

Labdarúgó NB I
2024.06.22. 12:28

Honvéd: alapemberek sora távozhat Kispestről – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.06.21. 15:41

NB II: megvan a Gyirmót és a Szeged első nyári érkezője

Labdarúgó NB II
2024.06.20. 13:30

NB II: hiába a feljutás, távozik posztjáról a Szentlőrinc vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 21:22

A körözésnek vége, nem fogok börtönbe vonulni – Tóth László

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 20:38

A Budaörs nyerte meg a triatlon vegyesváltó ob-t

Egyéb egyéni
2024.06.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik