NB II: háromszoros válogatott csatárt igazolt az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 22:21
Az MTK labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Farkas Balázs, aki a Balmazújvárosból igazol a kék-fehérekhez.

A Dinamo Kijev korábbi csatára ismeri az NB II mezőnyét, hiszen 2015 óta a Balmazújvárost erősítette. A legutóbbi idényben feljutottak az NB I-be, ám Farkas Balázs marad a másodosztályban, ugyanis az MTK-hoz szerződött, követve balmazújvárosi edzőjét, Feczkó Tamást.

A 29 éves, háromszoros magyar válogatott csatár szerint az MTK kerete alkalmas arra, hogy visszajusson az NB I-be.

A 29 éves, háromszoros magyar válogatott csatár szerint az MTK kerete alkalmas arra, hogy visszajusson az NB I-be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Bori Gábor (Gyirmót), Balogh Béla (Mezőkövesd), Farkas Balázs (Balmazújváros) Gengeliczki Gergő (Soroksár), Lencse László (Puskás Akadémia), Szentpéteri Viktor (Vác)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Demjén Patrik
(Dorog), Horváth Péter (Soproni VSE), Deutsch Bence (Zalaegerszeg), Jakab Dávid (Zalaegerszeg), Talabér Attila (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Vadnai Dániel
(Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Danijel Petkovics
(montenegrói; DVTK, DVSC), Federico Groppioni (olasz, ?), Jurij Kolomojec (ukrán, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, ?), Dragan Vukmir (szerb)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

A világjátékokra és az olimpiára is készülnek a fallabdázók

Egyéb egyéni
2025.03.09. 11:17

Csapatot talált magának a Fehérvártól elküldött támadó

Minden más foci
2025.03.03. 14:22

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik