NB II: kizárták a Balmazújvárost a bajnokságból – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 13:39
null
Végleges döntés: a Balmazújvárost kizárták az NB II-ből (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség nem fogadta el a Balmazújváros felülvizsgálati kérelmét, így eldőlt, hogy a hajdúsági együttest kizárták az NB II-ből – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

„A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő teljes stábja azon dolgozott hetek óta, hogy legyen futball Balmazújvárosban. A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége azonban nem fogadta el a felülvizsgálati kérelmünket, ami azt jelenti, hogy csapatunkat kizárták a Merkantil Bank Liga NB II férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságból. Köszönjük mindenkinek a hosszú éveken át tartó buzdítást jóban-rosszban! A támogatóknak, a helyi és egyéb magánvállalkozóknak a sok közös emléket és támogatásukat, s köszönünk mindazoknak, akik mindvégig mellettünk álltak!” – jelent meg a közlemény a balmazfoci.hu-n.

Mint ismert, a Balmazújváros – amely a 2017–2018-as idényben az NB I-ben szerepelt – első és másodfokon sem kapott NB II-es licencet az MLSZ-től.

A jogi eljárás lezárultáig a Balmaz lejátszotta bajnoki mérkőzéseit (többnyire fiatal játékosokkal), hat forduló alatt négy pontot gyűjtött a másodosztályban.

A vasárnapi Soroksár–Balmazújváros találkozót már nem rendezik meg…

Az MLSZ minden bizonnyal törli az együttes eddigi eredményeit, s a bajnokság 19 csapattal folytatódik (mindegyik fordulóban lesz egy szabadnapos együttes), amelyből kettő esik ki az idény végén.

Legfrissebb hírek

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

NB I: egy nappal előbb játszik Diósgyőrben a KTE

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 11:17

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Eddig nem ismert oldaláról és a magyar válogatott ezredik meccséről is beszélt Marco Rossi – videó

Magyar válogatott
2025.03.13. 16:41

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

A fél NB I-es mezőny pénzbüntetést kapott az MLSZ-től

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 09:13

NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 13:33

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54
Ezek is érdekelhetik