NB II: Kövesden lemondott a vezetőedző, de nem a gyenge forma miatt

Vágólapra másolva!
2011.10.03. 16:08
Címkék
Lemondott a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Mezőkövesd vezetőedzője, Huszák Géza – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A tréner elmondta, nem a gyenge eredmények miatt távozik.

„Három és fél évig voltam a mezőkövesdi csapatnál, ahol nagyon jól éreztem magam. A visszavonulásom mögött nem az áll, hogy az elmúlt négy fordulóban nem tudott nyerni a gárda. Egy kicsit elfáradtam, és jobbnak láttam, ha átadom a helyem egy másik trénernek. Ennyi az egész. Barátként hagytam el a mezőkövesdi csapatot. Amikor bejelentettem, hogy távozni szeretnék, több játékos is hívott telefonon. Ott voltak mellettem és megértették, hogy távozni akarok, ez nagyon fontos számomra. A levegőváltozás után ismét szeretnék a labdarúgással foglalkozni, de most egyelőre elég volt az elmúlt néhány év" – nyilatkozta az nb2.hu-nak Huszák Géza.

A Mezőkövesd – mely a legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt – hét forduló után ötödik helyen áll a tabellán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik