NB II: legutóbb az izraeli élvonalban szereplő támadót igazolt a Vasas

Vágólapra másolva!
2019.12.23. 19:31
null
Gyorsan egymás tenyerébe csapott Vernes (jobbra) és Nagy Miklós (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC hivatalos honlapján tudatta, három évre szóló szerződést kötött az izraeli élvonalbeli Hapoel Kfar Szabánál a múlt hét végén szerződést bontó Vernes Richárddal.

 

A mindkét szélen és csatárként is bevethető magyar futballista a nyáron a Diósgyőrt elhagyva szerződött a másodosztály rájátszását megnyerő gárdához, amely 14 fordulót követően a 9. helyen áll az élvonalban.

A 27 éves Vernes az idényben csupán négy bajnokin jutott szóhoz, összesen 151 percet játszott, s szerződése felbontása után szabadon igazolhatóvá vált.

Nem sokáig maradt klub nélkül Vernes, a másodosztályban szereplő Vasas ugyanis hétfőn délután hivatalos honlapján bejelentette a szerződtetését.

„Céljaink eléréséhez – a fiatal, saját nevelésű, tehetséges játékosok fokozatos beépítése mellett – a jelenlegi keretünk felfrissítése, néhány poszton történő megerősítése is szükséges. Inkább a minőségre törekszünk ebben, mint a mennyiségre, és véleményem szerint Vernes Richárd komoly erősítést jelenthet számunkra a támadószekcióban. Szakmai stábunk mai cseréjét követően ezzel a ›villámigazolással‹ is bizonyítani szeretnénk, hogy komoly terveink vannak a Vasasnál és teszünk is azért, hogy ezeket megvalósítsuk” – idézte Nagy Miklós klubigazgatót a vasasfc.hu

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik