NB II: menesztették Híres Gábort Balmazújvárosból

Vágólapra másolva!
2014.04.07. 16:57
A Békéscsabától szombaton hazai pályán elszenvedett 3–0-s vereség következtében a Balmazújváros NB II-es labdarúgócsapatának vezetősége hétfőn azonnali hatállyal menesztette Híres Gábort, a csapat vezetőedzőjét – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Az NSO információi szerint az NB II tabellájának hatodik helyén álló Balmazújváros vezetői azzal indokolták Híres kirúgását, hogy „gyenge a játékosok erőnléte, a csapat ki fog esni”.

A szerződésbontáshoz nem volt szükség közös megegyezésre, hiszen a megállapodást annak idején úgy fogalmazták meg, hogy Híres bármikor felállítható a posztjáról.

A csapat szakmai munkájának irányítását ideiglenes megbízással Pajkos János szakmai igazgató veszi át, pályaedzője Feczkó Tamás lesz.

A Balmazújváros – amely a télen eladta legveszélyesebb támadóját, az ősszel 16 gólt szerző Urbin Pétert a Dunaújvárosnak – a tavasszal lejátszott hat fordulóban egy győzelem és három döntetlen után egymás után két vereséget könyvelt el.

Legfrissebb hírek

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38

Gyász: elhunyt a balmazújvárosi kézilabdacsapat egykori szerb légiósa

Kézilabda
2025.02.11. 11:13

Honvéd: alapemberek sora távozhat Kispestről – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.06.21. 15:41

NB II: megvan a Gyirmót és a Szeged első nyári érkezője

Labdarúgó NB II
2024.06.20. 13:30

NB II: hiába a feljutás, távozik posztjáról a Szentlőrinc vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 21:22

A körözésnek vége, nem fogok börtönbe vonulni – Tóth László

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 20:38

Gyirmótról igazolt középpályást az újonc

Labdarúgó NB II
2024.06.15. 10:13

NB II: a Kisvárda és a Budafok korábbi trénere lett a Barcika új edzője

Labdarúgó NB II
2024.06.15. 10:04
Ezek is érdekelhetik