NB II: Németországot megjárt hátvédet igazolt a Gyirmót

Vágólapra másolva!
2018.01.25. 21:51
Szilvási Péter a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győrben folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A 23 éves Szilvási Péter a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, majd 18 éves korában a német Greuther Fürth együtteséhez igazolt, amelynél a második csapatban összesen 72 mérkőzésen lépett pályára. Ekkoriban Szilvási rendszeresen szerepet kapott a magyar utánpótlás-válogatottakban is.

2015-ben tért vissza Magyarországra, itthon aztán az élvonalbeli Mezőkövesd és a Debreceni VSC labdarúgója volt – a Lokiban az őszi szezonban azonban mindössze egy bajnokin és két Magyar Kupa-meccsen kapott lehetőséget, majd télen közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.

A gyirmótiak most két és fél éves megállapodást kötöttek a belső védővel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Horváth Roland (Budaörs), Szilvási Péter (szabadon igazolhatóként, legutóbb DVSC)
Távozók:
Róbert Jano (szlovákiai, szabadon igazolható), Szőcs László (szlovákiai, MFK Skalica Szlovákia)

Legfrissebb hírek

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 11:31

Tamási Zsolt helyett új vezetőedzőt neveztek ki Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 21:08

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49
Ezek is érdekelhetik