NB II: rutinos exfradista középpályás jött a Soroksárhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.18. 12:44
A korábban a Ferencvárosban is futballozó Gyömbér Gábor a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksárban folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A soroksáriak a legnagyobb titokban vették fel a kapcsolatot a Ferencváros korábbi csapatkapitányával, Gyömbér Gáborral, aki január óta a Puskás Akadémia FC-t erősítette. Miután a 29 éves középpályás felbontotta a szerződését Felcsúton, megkezdődhettek a tárgyalások a játékos és a budapesti klub között, amelyek hétfőn sikerrel zárultak. Így a rutinos labdarúgó a Soroksár SC színeiben szerepel a július 30-án kezdődő másodosztályú bajnokságban.

A makói születésű Gyömbér Gábor a Fradiban nevelkedett, majd 18 éves korában egy esztendőt eltöltött a brazil Náuticóban. Onnan Sopronba tért haza, de villámgyorsan a Lombard Pápánál, azt követően pedig a Ferencvárosban találta magát – a zöld-fehéreknél öt évet töltött el, és összesen 105 meccset játszott.

Gyömbér Gábor 2013-ban bemutatkozott a magyar válogatottban is az Észtország elleni, 5–1-re megnyert vb-selejtezőn.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Romic Danijel (horvát-magyar, Cibalia Vinkovci – Horvátország), Albert Ádám(Cegléd),Csillag Dárius(Budaörs), Dvorschák Gábor(Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Kovács Dániel(Csákvár, szabadon igazolhatóként),Orosz Márk(Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Tamási Zsolt (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők: Derekas Zoltán(FTC), Lakatos István (FTC), Gera Dávid (FTC), János Norbert (FTC), Pergel Bence (FTC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Bajzát Péter(Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gengeliczki Gergő(MTK),Haris Attila(FTC, de legutóbb soroksári kölcsönben; Balmazújváros), Jova Levente(FTC, de legutóbb soroksári kölcsönben; Nyíregyháza),Papp Máté(Csákvár), Peszmeg Viktor (Cegléd), Sándor István (Cegléd), Szilágyi Péter(Cegléd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz*: Lovrencsics Balázs(FTC),Lorentz Márton(Videoton, onnan Siófok)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nagy Olivér(szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik