NB II: Szekeres Tamás lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.11.30. 15:30
null
Szekeres Tamás (Fotó: Kurucz Árpád, mno.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi: az egykori válogatott labdarúgó, Szekeres Tamás lett az NB II-ben szereplő BVSC-Zugló új vezetőedzője.


A BVSC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett Szekeres Tamással, aki már a hétvégén bemutatkozhat az NB II-es csapat kispadján.

„Kisteleki Istvánnal elég régi a kapcsolatom, nagyjából három évtizedes ismeretség van közöttünk. Régóta beszélgettünk a BVSC-ről és már legalább egy éve követem a csapatot, tehát már az NB III-ban is figyelemmel kísértem az együttest. Többször szóba került az is, hogy miként tudnám segíteni a klubnál folyó munkát, aztán egy bő hónapja merült fel, hogy mi lenne, ha ezt vezetőedzőként tenném meg. Végül tegnap dőlt el, hogy ebben a pozícióban próbáljuk meg az együttműködést. Nagyon jó hozzáállású csapat van itt, fizikailag nincs nagy probléma, a fiúk elég jól fel lettek készítve. Nagy változások nem várhatóak a hátralévő két bajnokin, de a felkészülésbe már úgy megyünk bele, hogy látom azt, mire képes ez a játékoskeret tétmeccsen” – nyilatkozta a BVSC új vezetőedzője a klub honlapjának.

Az 51 éves szakember játékosként a Ferencvárosban mutatkozott be az NB I-ben, majd később többek között az MTK, az Újpest, a Debreceni VSC és a Matáv Sopron labdarúgója is volt. 1994 és 2003 között hatszor szerepelt a magyar válogatottban.

Aktív pályafutása befejezése után MLSZ technikai igazgatója lett Kisteleki István elnöksége idején (Kisteleki most a BVSC szakmai igazgatója), majd később számos sportvezetői tisztséget betöltött.

A BVSC-től szeptemberben menesztették Urbán Flóriánt, a csapat irányítását Kincses Ádám vette át megbízott vezetőedzőként. Szekeres Tamás szerződése 2024. június 30-ig szól, Kincses Ádám továbbra is a szakmai stáb tagja marad.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a Vasas ötösökkel legyőzte a BVSC-t

Vízilabda
2025.03.23. 22:07

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Több mint 10 hónap után nyert ismét pályaválasztóként a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:58

Úszás: klubot váltott Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
2025.03.11. 18:23

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Büntető döntött a Szentlőrinc és a BVSC meccsén a hazaiak javára

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 13:56

Ökölvívás: a BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását Hámori Luca

Ökölvívás
2025.03.06. 14:16

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
2025.03.05. 21:30
Ezek is érdekelhetik