NB III: a Kaposvár új edzővel próbál feljutni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.27. 14:49
Artner Tamás lett az NB III-ban szereplő Kaposvári Rákóczi vezetőedzője – jelentette be a klub a mai sajtótájékoztatóján. A 46 éves szakemberrel másfél plusz egy éves szerződést kötött a klub.

„Azt kellett eldöntenem, hogy akarok-e NB III-ban edzősködni. Korábbi edzői pályafutásom először az utánpótlásról szólt, majd NB II-ben és NB I-ben tevékenykedtem. Nem gondoltam arra, hogy NB III-ban vállalok szerepet, viszont a Kaposvári Rákóczinak olyan múltja van és olyan elképzelései, melyek bőven felérnek egy NB II-es lehetőséggel. A feltételek itt adottak ahhoz, hogy jó színvonalú és eredményes munkát tudjak végezni” – mondta Artner Tamás a rakoczifc.hu-nak. Artner Tamás a rakoczifc.hu-nak.

Artner segítője Takács Gábor lesz, aki korábban 12 évig dolgozott a Haladás utánpótlásában, majd Bükön és Sárváron volt vezetőedző.

„Az előttünk lévő félévben megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot begyűjteni. Emellett igyekszünk felépíteni egy olyan együttest, amelyik hosszú távon eredményes lehet. Jelen pillanatban nem a mi kezünkben van a sorsunk, hiszen előfordulhat, hogy akkor sem végzünk az élen, ha minden meccset megnyerünk. A félév végén, ha maradunk az NB III-ban, akkor a következő szezonnak már egy kész csapattal futunk neki, amellyel az NB II-be tudunk kerülni.”

A Kaposvár novemberben vonta meg a vezetőedzői tisztséget Házi Lászlótól (aki maradt a klubnál), ami után átmenetileg Waltner Róbert és Konrád László irányított. Ma pedig az új edzőt is bejelentették.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
12 órája

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05
Ezek is érdekelhetik