Rajczi: Ne adjanak alamizsnát, adják oda inkább a takarítónőnek

– Üldözi a balszerencse?
– Most már én is kezdem azt hinni – mondta Rajczi Péter, a Kaposvári Rákóczi csatára a Nemzeti Sportnak. – Vagy az is lehet, hogy vonzom a bajt. Hiába váltottam többször is klubot az utóbbi időben, a gondok mintha követnének.

– Újpesten kellett volna maradnia. Ott gólkirály lett, a szurkolók pedig imádták.
– Ha rajtam múlik, ma is lila-fehérben játszom. De ez már lejárt lemez. Illetve… Annyiban nem, hogy még mindig pereskedem az Újpesttel. Pontosabban a klubot irányító korábbi kft.-vel. Így legalább nincs lelkiismeret-furdalásom, s attól sem kell félnem, hogy tönkreteszem a klub mai gazdasági bázisát. Különben első fokon megnyertem a pert, de másodfokon új eljárás indul, így még messze nincs végeredmény.

– Tudja, hogy egyáltalán miért küldték el a Megyeri útról?
– Roderick Duchatelet, az Újpest belga tulajdonosa rajtam állt bosszút a menedzseremmel, Hrutka Jánossal folytatott harcáért. Emlékszem, behívatott és azt mondta nekem: „Péter, te nem segítesz engem a vitás ügyeimben…” Aztán azzal a lendülettel a tartalékcsapatba száműzött, s onnantól kezdve nem játszhattam a Megyeri úti stadionban, még a fakóban sem. Majd egy szép napon megérkezett Kaposvárra, a szülői házba a kirúgásomról szóló levél. Hát így történt.

– Sok pénzzel tartoznak?
– Nem kevéssel. De nem is a pénzemért, sokkal inkább az igazságomért harcolok.

(…)

– Mondanám, hogy jó döntést hozott, amikor hazatért Kaposvárra, de…
– Hát igen. Pedig jól indult a történet. Még úgy is, hogy a Rákóczihoz visszaigazolásom azt jelentette, innentől kétlaki életet kell élnem. Hiszen kétezer-háromban Budapestre költöztem, itt van az otthonom, a családom. De a Rákóczit választottam, és újra a szülői házba költöztem, amikor Kaposváron voltam. A szezon is jól indult, a fiatalokkal teletűzdelt csapat az NB II-ben tisztességgel helytállt, magabiztosan győztük le például a Vasast is, miközben már gyülekeztek a viharfelhők.

– Pedig amerikai befektetőről is cikkeztek.
– Na, az igazi kutyakomédia volt. Jó kis kamu sztori. Mi is hallottunk az amerikás üzletemberről, aki aztán köddé vált. Próbáltunk a futballra koncentrálni, de a mi fiatal csapatunk tagjai nem bírták a sorozatterhelést, egyszerűen elfáradtak. Így a szezon végén nyolc meccsből hatszor kikaptunk.

(…)

– Pénz nélkül nem megy.
– Van, akinek már hat hónapja tartoznak. Az edzőknek már felmondták az albérletüket, és néhány játékos is hamarosan erre a sorsra jut. Karácsonyra egy fillért sem kaptunk, a két ünnep között pedig valami szponzor segítségével mindenkinek negyvenezer forintot utaltak. Ne tartson nagyképűnek, de én ezt az összeget köszöntem szépen, nem fogadtam el. Nekem ne adjanak alamizsnát. Adják oda inkább a takarítónőnek, a pályamunkásnak, akik minimálbérből élnek, nekik nagyobb szükségük van rá.

– Szomorú történet ez. De önnek sem itt kellene tartania.
– Az ősszel szereztem kilenc gólt, a Rákóczi számomra érzelmi kérdés, úgyhogy nekem nem derogál Kaposváron az NB II-ben futballozni. Az más kérdés, ha simulékonyabb vagyok, ha nincs ekkora pofám, ha nem állok ki újra és újra az igazamért, igazunkért, most lehet, hogy nem itt tartanék. Bizonyára sokkal több pénzem lenne, de akkor lehet, hogy szembeköpném magam, amikor a tükörbe nézek.

TALÁLJÁK KI, HOGY RAJCZI PÉTER KAPOTT-E PÉNZT KECSKEMÉTEN!? ERRŐL ÉS A KAPOSVÁRI PROBLÉMÁKRÓL BŐVEBBEN IS BESZÉL A TÁMADÓ A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN.