Soroksár: távozik a Fradival korábban BL-ben szereplő klubigazgató

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.19. 09:49
Öt év után távozik a Soroksártól Szűcs Mihály klubigazgató, akinek vezetésével minden idők legjobb szereplését tudhatja maga mögött a klub.

„Szinte hihetetlen, hogy elrepült ez az öt esztendő. Mikor 2012 nyarán átvettem a klub szakmai irányítását, még a hatcsoportos NB III középcsapata volt a Soroksár, ma pedig a bajnoki címért küzdünk a húszcsapatos NB II-ben” – foglalta össze az elmúlt éveket Szűcs Mihály a klub hivatalos honlapjának.

„A szerződésem 2017. március 31-én lejár, s bár marasztaltak, hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, nem hosszabbítom meg. Nem tagadom, ebben nagy szerepe van annak is, hogy olyan felkérést kaptam egy másik klubtól, amely előrelépést jelent számomra. Március végéig maradok, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is mindent megteszek a sikeres szereplésünk érdekében, s hogy rendezett viszonyokat hagyjak utódomra.”

Arról még zajlanak a tárgyalások, hogy ki veszi át Szűcs Mihály helyét, a végső döntést a soroksári képviselő-testület hozza meg.

Legfrissebb hírek

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
20 órája

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
21 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26
Ezek is érdekelhetik