Csalódást keltő eredmény után edzőváltás Gyirmóton

Vágólapra másolva!
2012.03.10. 18:43
null
Pákolicz Dávid (balra) szerezte a Nyíregyháza gólját Egerben (Fotó: Mirkó István - archív)
Címkék
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában az éllovas Szolnok és a második helyen álló Békéscsaba is nyerni tudott idegenben, míg a Nyugati csoportban edzőváltásba torkollott a Gyirmót hazai döntetlenje.

 

A sereghajtó Dunaújváros Pálhalma elleni szombat esti, csalódást keltő 0–0-t követően Soós Imre, a Gyirmót vezetőedzője felajánlotta lemondását, amit a klub vezetősége el is fogadott – olvasható a gyirmótiak hivatalos honlapján.

A mérkőzést követően a klub és a vezetőedző – aki már a mérkőzést követő villámnyilatkozatában is jelezte, készül valamire (lásd lejjebb) – közös megegyezéssel befejezettnek nyilvánította az együttműködést. Hétfőtől ideiglenes megbízással Boros Lukács irányítja a gyirmótiak edzéseit.

A további szombati fejlemények Nyugaton: a Veszprém 3–1-re nyert a Ferencváros otthonában, míg a Tatabánya a hajrában kapott gól miatt csak egy ponttal gazdagodott Budaörsön.

A Videoton-Puskás Akadémia két kiállítás miatt 9 emberrel fejezte be a Paks II elleni meccsét, amelyet így is kihúzott 0–0-s döntetlennel. A Szigetszentmiklós simán nyert a Sopron ellen, a Baja Győrben tudott diadalmaskodni, az Ajka pedig otthon ikszelt a Kozármislennyel.

A keleti tempót diktáló csapatok közül a Szolnok Kazincbarcikán, a Békéscsaba a DVSC-DEAC vendégeként győzött. A Szeged hiába szerezte meg kétszer is a vezetést, hazai pályán 3–2-re kikapott az Újpest B-től.

Az Eger a 88. percben szerzett góljával tartott otthon egy pontot a Nyíregyházával szemben, a Balmazújváros nem bírt a sereghajtó Vecséssel, míg a Cegléd hazai pályán megverte a Vácot.

LABDARÚGÓ NB II
KELETI CSOPORT, 18. FORDULÓ
KAZINCBARCIKAI SC–SZOLNOKI MÁV 0–1 (0–0)
Kazincbarcika, 400 néző. Vezette: Iványi Z. (L. Tóth, Szilágyi N.)
KAZINCBARCIKA: Szabó Á. – Nyitrai, Komlósi, Nyisalovits (Molnár G., a 81.), Sütő A. – Illés R. – Halgas (Konate, 53.), Fehér B., Kovács P., Tátrai – Bene A. (Gomez, 10.). Vezetőedző: Szabó János
SZOLNOK: Tóth Z. – Papp Sz., Antal, Szeleczki (Tisza K., 43.), Pintér L. – Zováth, Mile – B. Tóth, Szepessy R., Mundi (Kállai, 90.) – Vári (Kocsis D., 58.). Vezetőedző: Romanek János
Gólszerző: Kocsis D. (0–1) a 78. percben
Kiállítva: Tátrai (második sárga lap után) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó János: – Sajnos túlságosan korán kivették a játékból támadóvénával rendelkező labdarúgóinkat, így inkább taekwondo-mérkőzésen éreztem magam.
Romanek János: – Ezt a győzelmet két hete elhunyt édesapámnak ajánljuk. A győzelmet egyébként játékra alkalmatlan talajú pályán harcoltuk ki.
DVSC-DEAC–BÉKÉSCSABAI ELŐRE SE 0–1 (0–1)
Debrecen, 100 néző. Vezette: Fenyvesi Sz. (Pápai Z., Galán R.)
DVSC-DEAC: Tóth Cs. – Boros, Albert I., Mardare, Kovács M. – Bódi Á., Oláh G., Lucas, Farkas II B. – Zahovaiko (Kiss I., 81.), Szécsi M. Edző: Fórián Zsolt
BÉKÉSCSABA: Máthé G. – Kerekes I., Kállai, Makra, Horváth T. – Balázs J., Balogh M. – Szélpál T. (Farkas K., 23.; Mészáros L., 90.), Pozsár, Majoros (Juhász Gy., 73.) – Leucuta. Vezetőedző: Pásztor József
Gólszerző: Balázs J. (0–1) a 38. percben
MESTERMÉRLEG
Fórián Zsolt: – Jobban játszottunk ellenfelünknél, megérdemeltük volna a győzelmet, de ma nem állt mellénk a szerencse.
Pásztor József: – Két egyforma képességű csapat közül mi voltunk ma a szerencsésebbek, s így sikerült nyernünk.
EGRI FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–1 (0–1)
Eger, 300 néző. Vezette: Berényi T. (Kovács II G., Kovács P.)
EGER: Giák – Debreceni (Koós, a szünetben), Knakal, Bíró P., Hamouz – Cs. Pavicsevics – Balog Zs., Farkas Á., Bojtor (Dobrics, 65.) – Pavlov, Hrisztov (Horváth Z., a szünetben). Vezetőedző: Simon Antal
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Vágó, Nánási, Ambrusz, Mészáros M. – Csorba, Szilágyi K., Minczér, Pákolicz – Germán, Reznek (Batizi-Pócsi, 66.). Szakmai igazgató: Brekk János
Gólszerző: Pákolicz (0–1) a 35., Knakal (1–1) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Simon Antal: – Ritmustalanul játszottunk. Mi támadtunk, helyzeteket dolgoztunk ki, a kapott gól után azonban idegesen futballoztunk, így örülhetünk az egy pontnak is.
Brekk János: – Kellemetlen érzés a nyolcvannyolcadik percben gólt kapni, de be kell látni, hogy igazságos eredmény született.
CEGLÉDI VSE–DUNAKANYAR-VÁC 1–0 (0–0)
Cegléd, 350 néző. Vezette: Urbán E. (Kis Z., Szvetnyik)
CEGLÉD: Miski – Robson, Fekete A., Koncz Zs., Vincze Z. – Kenderes (Vjacseszlav, 90.), Nagy L., Sándor I. (Buzás, 84.), Farkas I. – Rebryk, Markó (Medgyesi L., 59.). Vezetőedző: Ványi Zsolt
VÁC: Héger – Króner, Páles, Tányéros G. (Tányéros Á., 42.), Juhász B. – Hegedűs Cs., Albert Á., Gulyás G., Arany Z. (Michel, 65.) – Rusvay, Palásthy N. (Andrejcsik, 76.). Vezetőedző: Híres Gábor
Gólszerző: Kenderes (1–0) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Ványi Zsolt: – Nem tudtunk olyan folyamatosan játszani, mint az elmúlt héten. A várakozásnak megfelelően nehéz mérkőzésen sikerült nyerni.
Híres Gábor: – Gólokat rúghattunk volna, az ellenfél azonban egy szabadrúgást bebirkózott, és övé lett a három pont.
SZEGED 2011–ÚJPEST FC B 2–3 (2–1)
Szeged, 1200 néző. Vezette: Solymosi (Horváth R., Buzás)
SZEGED: Trepák – Bamba, Tóth I., Toca, Laczkó J. – Borbély, Ulviczki – Kiss R., Podonyi (Rézműves, 76.), Geiger (Orosz, a szünetben) – Folmer. Vezetőedző: Futó Tamás
ÚJPEST B: Banai – Nagy J., Kálmán Zs., Privigyei, Pollák – Popovics, Üveges, Markovics, Kovács D. (Segesdi, 75.) – Bognár I. (Kocsis Á., 83.), Horváth R. (Toricska, 69.). Edző: Szlezák Zoltán
Gólszerző: Podonyi (1–0) a 7., Bognár I. (1–1) a 13., Folmer (2–1) a 32., Markovics (2–2) a 62., Markovics (2–3) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Futó Tamás: – Gyenge középpályás-védekezésünk és durva egyéni hibák miatt vesztettünk.
Szlezák Zoltán: – Igyekeztünk alkalmazkodni a pálya talajához, főleg a második félidőbeli teljesítményünk volt meggyőző, megérdemelten nyertünk.
VECSÉSI FC–BALMAZÚJVÁROS 0–0
Vecsés, 400 néző. Vezette: Andó-Szabó (Szalai, Hima)
VECSÉS: Horváth G. – Balázs B., Kovács II Z., Farkas V., Fritz – Szurkos (Erdei, a szünetben), Kollár D., Petruska (Madar M., 83.), Török S. – Ndjodo, Samuel. Vezetőedző: Duró József
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi – Bokros (Murák, 80.), Kiss L., Sárközi, Virágh – Nagy R. (Lovas, a szünetben), Ludánszki, Kónya, Arnóczki – Kállai, Urbin. Vezetőedző: Arany László
Kiállítva: Kovács II Z. (második sárga lap után) a 41. percben
MESTERMÉRLEG
Duró József: – Elkeseredtem, ilyen alacsony színvonalú játékvezetést még edzőként, de labdarúgóként sem tapasztaltam. Ennek ellenére a csapat erejét bizonyítja, hogy ötven percen keresztül tíz emberrel is helytálltunk. Sajnos két pontot kivettek a zsebünkből.
Arany László: – Azt mondják a rutinos edzők, idegenben jó a döntetlen. Sajnos büntetőt is hibáztunk, így valóban nem érdemeltünk győzelmet.
NYUGATI CSOPORT, 18. FORDULÓ
FC AJKA–KOZÁRMISLENY SE 2–2 (1–0)
Ajka, 200 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Nagy T.)
AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Kovács Sz. (Péter, 73.), Horváth A., Szabó L., Major N. – Mihalecz P., Gaál B. (Szalai R., 22.). Vezetőedző: Jákli Péter
KOZÁRMISLENY: Sólyom – Fodor, Tasselmájer (Karacs, 40.), Fellai, Tóth Z. – Kiss M., Koller, Vég B., Rácz F. (Asztalos, 54.) – Wittrédi (Schmidt, 76.), Gyánó. Vezetőedző: Márton Gábor
Gólszerző: Gaál B. (1–0) a 17., Wittrédi (1–1) az 51., Gyánó (1–2) a 62., Pákai (2–2) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Jákli Péter: – Igazságos a döntetlen, igaz, a végén megszerezhettük volna a győzelmet.
Márton Gábor: – Egy kicsit bosszús vagyok. Simán nyernünk kellett volna, sajnos kettő–egyes vezetésünk után elkezdtünk kapkodni. Egyébként sem szeretem a döntetlent.
BUDAÖRSI SC–FC TATABÁNYA 1–1 (0–0)
Budaörs, 300 néző. Vezette: Bognár T. (Takács G., Aradi)
BUDAÖRS: Mester – Csengő, Hegedűs N., Csobánki, Márton – Tóth Cs. (Szentgyörgyi, 73.), Lattenstein (Szűcs P., 65.), Mihályi – Kollega, Papp G. (Herczeg L., 74.), Sánta A. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
TATABÁNYA: Boros T. – Almási, Izing, Böjte A., Szekér D. – Móri, Milanovics, Kovács I. (Deme, 83.), Lajtos – Weitner, Béres F. (Sitku, 67.). Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Lajtos (0–1) a 46., Szűcs P. (1–1 – 11-esből) a 86. percben
Kiállítva: Csengő (megrúgta Lajtos Dávidot) a 73. percben, Deme (lerántotta a gólhelyzetben lévő Csobánki Ádámot) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsáncszky Tamás: – Fegyelmezett, lelkes játékunknak köszönhetően megérdemelten szereztünk egy pontot, különösen úgy, hogy tíz emberrel játszva egyenlítettünk.
Kiprich József: – Nagyon sajnálom, hogy két pontot elveszítettünk, a semmiből kaptuk az egy gólt.
VIDEOTON-PA–PAKSI SE II 0–0
Felcsút, 200 néző. Vezette: Gyarmati II (Horváth Z., Szeles)
VIDEOTON II: Pajovics – Margitics, Papucsek, Aposztolopulosz, Farkas N. – Molnár T., Macsicza, Király P. (Soós, a szünetben), U. Nikolics (Vaszicsku, 79.), Jeff Silva – Máté J. (Elek B., a 74.). Edző: Hartyáni Gábor
PAKS II: Kiss M. – Féhr (Budai, a szünetben), Berkó, Szalontai, Czinger (Blatt, 88.) – Tamási G. – Cziráki, Pintér N., Báló – Pap R., Bohner (Kesztyűs, 58.). Edző: Lengyel Ferenc
Kiállítva: Farkas N. (második sárga lap után) a 70., Margitics (visszahúzta a gólhelyzetben lévő Bohner Rolandot) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Hartyáni Gábor a Videoton FC döntése értelmében nem nyilatkozhatott.
Lengyel Ferenc: – Bár a kettős emberelőnyt egy nálunk rutinosabb csapat kihasználta volna, azért egy kicsit szomorú vagyok.
FERENCVÁROS II–VESZPRÉM FC 1–3 (0–1)
Albert-stadion, 200 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Péter T., Hofbauer)
FTC II: Hermány – Maróti (Nyilasi B., 62.), Vattai, Fülöp N., Birtalan (Papp M., 67.) – Peszmeg (Varga B., a szünetben) – Gárdos, Batik, Vass M. – Holman, Morales. Edző: Lipcsei Péter
VESZPRÉM: Tarczy – Garai (Ihász P., 80.), Császár, Lang, Bosnjak – Nikolin, Hevesi-Tóth, Molnár Z., Thiago (Leitold, 85.) – Eggmann (Pálfi R., 75.), Bali. Vezetőedző: Vágó Attila
Gólszerző: Hevesi-Tóth (0–1) a 3., Császár (0–2) a 48., Thiago (0–3) az 52., Varga B. (1–3) a 69. percben
Kiállítva: Batik (megtaposta Bali Pétert), Bali (fellökte Batik Bencét) mindkettő a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Kritikán aluli játékvezetés mellett kaptunk ki.
Vágó Attila: – Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a második félidőben húsz perc jó futball elég volt, hogy megnyerjük a mérkőzést.
SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–SOPRONI VSE 3–0 (0–0)
Szigetszentmiklós, 300 néző. Vezette: Gaál Gy. (Kiss I B., Kulmann)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Kozma – Nagy T., Szamosszegi, Tóth F., Szamosi – Hullám, Barna Zs., Lannert, Somorjai (Király A., 79.) – Márkus (Urbán G., 65.), Bölcsföldi (Bonifert (85.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
SVSE: Bozsó – Csontos, Szmiljanics, Baranyai T., Nagy Z. – Tornyai (Tamási R, 72.), Lazics, Bieder, Szabó L. – Vólent (Bognár Gy., 72.), Bausz. Vezetőedző: Végh Tibor
Gólszerző: Urbán G. (11-esből, 1–0) a 67., Bölcsföldi (2–0) a 80., Hullám (3–0) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Ferenc: – Bedaráltuk, feltörtük, kiszakítottuk a zsákot.
Végh Tibor: – Az első félidőben, úgy érzem, jól játszottunk, a második félidőről pedig inkább nem mondanék semmit.
GYŐRI ETO II–BAJAI LSE 0–2 (0–1)
Győr, ETO Park, 150 néző. Vezette: Erdős J. (Király K., Kóbor P.)
GYŐR: Molnár P. – Tokody, Paget, Zámbó, Nagy Á. – Windecker – Molnár T., Ji-Paraná, Strestík (Nyitrai, a szünetben), Varga R. (Németh L., 56.) – Varga T. Edző: Sándor István
BAJA: Herbert – Szauter, Lógó, Forgács, Kőbányai – Villám (Balázs D., 82.) – Szabó N., Bakos, Szőllősi, Balázs R. (Kormos, 68.) – Csovics (Berdó, 63.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Szőllősi (0–1) a 6., Balázs R. (0–2) az 51. percben
MESTERMÉRLEG
Sándor István: – Ilyen a futball! Amíg a vendégek két kapura lövése gólt eredményezett és eldöntötte a mérkőzést, addig mi egymás után rúgtuk a kapufákat.
Bognár György: – Elég ritkán szoktam dicsérni a csapatomat, de ha ma nem is játszottunk jól, a küzdeni akarás és a fegyelem ellensúlyozta mindezt.
GYIRMÓT FC–DUNAÚJVÁROS-PÁLHALMA SE 0–0
Győr-Gyirmót, 300 néző. Vezette: Pintér Cs. (Huszár B., Gyűrűsi G.)
GYIRMÓT: Somodi – Bognár Zs., Kardos, Csizmadia, Nagy G. – Molnár B. – Fitos (Czanik, 58.), Cseri, Laki, Nagy L. (Tóth N., 66.) – Ferenczi I. Vezetőedző: Soós Imre
DUNAÚJVÁROS: Abu – Urbán, Beleuc, Salamon, Szolomájer – Márki (Kocsis Gergő, 88.) – Kocsis Gábor, Micskó, Vörös P. (Kaszás, 90.), Perovic – Disztl D. (Berényi, 72.). Vezetőedző: Jakab Elek
Kiállítva: Cseri (második sárga lap után) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Soós Imre: – Át kell gondolnom a történteket, és le kell ülnöm a tulajdonos úrral beszélni, mert úgy érzem, a csapatnak új impulzusra van szüksége.
Jakab Elek: – Szervezett és lelkes játékunk megkoronázása lett volna, ha berúgjuk a tizenegyest, de így is szép fegyvertényt hajtottunk végre.
A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szolnoki MÁV FC 18 11 3 4 36–15 +21 36
2. Békéscsaba 1912 17 10 6 1 27–11 +16 36
3. Restart-Ceglédi VSE 18 10 3 5 26–20 +6 33
4. Balmazújváros 18 9 4 5 31–20 +11 31
5. DVSC-DEAC 18 8 5 5 27–23 +4 29
6. Egri FC 18 7 5 6 20–19 +1 26
7. REAC 17 7 4 6 31–25 +6 25
8. Mezőkövesd-Zsóry 17 6 6 5 24–24 0 24
9. Kazincbarcikai SC 18 6 3 9 17–25 –8 21
10. Dunakanyar-Vác 18 6 2 10 22–30 –8 20
11. Újpest FC II 17 5 5 7 26–37 –11 20
12. Orosháza FC 17 4 8 5 26–24 +2 20
13. Nyíregyháza Spartacus 18 3 11 4 26–31 –5 20
14. Szeged 2011 17 5 3 9 23–27 –4 18
15. Budapest Honvéd II 17 3 5 9 16–27 –11 14
16. Vecsési FC 17 1 5 11 8–28 –20 7
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 16 12 3 1 35–10 +25 39
2. Gyirmót FC 18 10 3 5 32–22 +10 33
3. Kozármisleny SE 18 10 3 5 28–21 +7 33
4. Duna FC Tatabánya 18 9 4 5 30–19 +11 31
5. FC Ajka 17 7 6 4 27–19 +8 27
6. Veszprém FC 17 7 6 4 29–24 +5 27
7. Ferencvárosi TC II 17 7 4 6 29–26 +3 25
8. Videoton-Puskás Akadémia 18 6 7 5 23–19 +4 25
9. Bajai LSE 17 6 4 7 26–26 0 22
10. Paksi FC II 18 5 7 6 19–21 –2 22
11. Szigetszentmiklósi TK-Erima 18 4 9 5 33–23 +10 21
12. Soproni Vasutas SE 18 5 4 9 14–29 –15 19
13. Győri ETO FC II 18 4 5 9 27–36 –9 17
14. BKV Előre SC 17 4 4 9 17–27 –10 16
15. Budaörsi SC 17 4 3 10 21–34 –13 15
16. Dunaújváros Pálhalma ASE 18 3 2 13 9–43 –34 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik