Várhidi Péter lett a Pécs vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2009.11.18. 14:58
null
Várhidi Péter a Pécs új vezetőedzője (fotó: Németh Ferenc - archív)
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Pécsi MFC Várhidi Pétert, a válogatott korábbi szövetségi kapitányát nevezte ki vezetőedzőnek.

Várhidi Péter az elmúlt hetekben a Szigetszentmiklósi TK-Erimát irányította, ám szerződés nem kötötte a szintén az NB II Nyugati csoportjában szereplő együtteshez.

A szakember október közepén vette át az újoncgárda irányítását Rubold Pétertől, és vezetésével négy bajnoki mérkőzésen három győzelmet aratott a szigetszentmiklósi csapat – a feljutásra pályázó együttesek közül egyaránt megverte a Pécset és a címvédő Gyirmótot is, míg a Magyar Kupában a Zalaegerszeg állította meg a Várhidi-alakulatot.

A Pécset a legutóbbi két mérkőzésén ideiglenesen a Botos Antalt váltó Márton Gábor irányította, és a korábbi szövetségi kapitány most az ő helyét veszi át.

A feljutást célul kitűző PMFC a bajnokság felénél 26 ponttal a harmadik helyen áll, kilenc ponttal lemaradva az éllovas Gyirmóttól.
 

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
23 perce

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
27 perce

Dorinel Munteanu vereséggel mutatkozott be a Sepsi OSK kispadján

Minden más foci
51 perce

Megizzadt, de négy közé jutott a Fino Kaposvár

Röplabda
1 órája

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
1 órája

Pécsi győzelemmel kezdődött meg a női kosár NB I negyeddöntője

Kosárlabda
2 órája

Vojvoda vezérletével a Fehérvár legyőzte a Honvédot a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Egy félideig bírta a Békéscsaba a Mosonmagyaróvár tempóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik