Vasas: a Kubala Akadémia növendéke Hollandiába igazolt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.06. 18:21
Hollandiában folytatja pályafutását Varga Donát, a Vasas Kubala Akadémia növendéke, aki kedden aláírt az élvonalbeli Heerenveenhez – számolt be róla az akadémia hivatalos honlapján.

A 2003-as születésű, 16. életévét a múlt hónapban betöltő Varga Donát az Angyalföldön eltöltött három éve alatt rendszeresen egy évvel idősebb korosztályban szerepelt, idén bajnokságot nyert az U17-es kerettel, továbbá folyamatosan részt vett a Vasas felnőttcsapatának eseményein.

„Büszkék vagyunk arra, hogy ismételten kineveltünk egy olyan játékost, aki megállja a helyét a nemzetközi, nívós futballban – idézi az átigazolásról nyilatkozó Nagy Miklós tulajdonos-ügyvezető igazgatót a vkla.hu.Donát mindvégig tagja volt az Akadémia kiemelt tehetségek fejlődéséért életre hívott programunknak, rendszeresen szerepelt a hazai média különböző felületein, szakembereink tudatosan készítették fel a profi futball világára. Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy játékosunk a Vasas felnőttcsapatának tagjává váljon, ám a nyáron a nemzetközi futball irányában szabadon igazolhatóvá vált.”

Varga Donát a legutóbbi idényben 27 mérkőzésen 24 gólt szerzett a Vasas Kubala Akadémia U17-es együttesében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik