Argentína ismét a Traktor nélkül utazik?

Létezhet, hogy Argentínában a halandó emberek a negyedszázada imádott ikonjuk (kedvencük, istenük, példaképük stb.) ellen forduljanak? Sokáig ez elképzelhetetlennek tűnt, ám ha az argentin válogatott leszerepel az idei vb-n, akkor Diego Maradonának bizony szembe kell néznie a népharaggal. Főleg, ha a blamában az ő döntései is vastagon szerepet játszanak.

Sokak szemében már az visszatetsző és érthetetlen döntésnek tűnt, hogy Maradonát 2008 novemberében kinevezték szövetségi kapitánynak, az azóta eltelt időben pedig több esemény is alkalmat adott az őt támadóknak, hogy igazukat bizonygassák.

A második legnagyobb területű dél-amerikai országban évtizedek óta nem izgultak úgy a honpolgárok a vb-kvalifikáció miatt, mint tavaly. Az albiceleste sorsa a selejtezősorozat utolsó fordulója előtt még teljesen bizonytalan volt, ám végül csak összejött a dolog, sikerült kijutni a dél-afrikai seregszemlére. A kvalifikáció tehát borotvaélen táncolt, ám Argentínában nemcsak emiatt aggódnak az emberek, hanem a mutatott futball láttán is. A védelem sokszor átjáróházra hasonlít, míg elöl hiába áll rendelkezésre számos klasszis, a támadójáték nem egy mérkőzésen siralmas volt.

VILÁGBAJNOK A KAPUBAN

Úgy tűnik, a kapusposztra Maradona megtalálta a megoldást Sergio Romero személyében. Az AZ Alkmaar hálóőre fiatal kora ellenére megbízhatóbb teljesítményt nyújt, mint a bizalmat korábban megkapó vetélytársai (Mariano Andujar és Juan Carrizo), ráadásul egy vb előtt az sem lényegtelen, hogy már ismeri a siker ízét: 2007-ben U20-as világbajnok, 2008-ban pedig olimpiai aranyérmes volt, míg az Alkmaarral tavaly holland bajnoki címet és szuperkupát nyert.

MIT VÉTETT ZANETTI?

A védelmet tekintve már sokkal bizonytalanabbnak tűnik Maradona, aki még Lothar Matthäusnál is több játékosnak küldött válogatott behívót. A hátsó alakzatban is jó pár embert kipróbált, ám nem sok olyan van közöttük, akit a közvélemény is egyértelműen elfogadna. A hazájuk bajnokságában játszó hátvédek közül (Nicolás Otamendi, Emiliano Papa, Sebastián Domínguez, Rolando Schiavi, hogy csak néhányat említsünk) a jelek szerint a Vélezt erősítő Otamendi tudott gyökeret verni a keretben. Gabriel Heinze és Martín Demichelis a rutinosabbak közé tartozik, csakúgy, mint Walter Samuel, akit viszont a selejtezők során Maradona módszeresen figyelmen kívül hagyott. Az Inter védője azonban a márciusi, németek elleni felkészülési mérkőzésen végig a pályán lehetett, Argentína pedig 1–0-ra nyert.

Samuel tehát joggal bízhat benne, hogy ezek után is számít rá a kapitány, de hogy mi lesz Javier Zanettivel, azt viszont nem tudni. Az argentin válogatottal kapcsolatos legnagyobb rejtély, hogy mi lehet az ő bűne. Az Inter csapatkapitánya már 2006-ban is lemaradt a vb-ről, miután José Pekerman kihagyta a keretből. („Nem tudom, milyen szakmai vagy nem szakmai okai lehetnek ennek, én mindenesetre nyugodtan alszom, mivel tudom, mennyit adtam a válogatottnak, és továbbra is az argentin nemzeti csapat tagjának érzem magam. Valószínűleg nem tartozom Pekerman kedvencei közé" – nyilatkozta a németországi torna előtt.") Most pedig ismét úgy tűnik, hogy nem utazhat el a harmadik világbajnokságára.

Hiába jár már a 37. életévében, sebessége szinte semmit sem kopott, munkabírása, küzdőszelleme ma is példaértékű, átjátszani szinte lehetetlen, előretöréseit, szólóit pedig jó néhány szélső megirigyelné. Emberi tulajdonságairól is csak felsőfokon lehet beszélni, ám a válogatottban mindezek ellenére tavaly szeptember óta nem kapott bizalmat. Ha mondjuk brazil lenne (bizarr feltevés), akkor még meg lehetne érteni, hogy nem fér be a válogatottba, ám a jelenlegi argentin keretben nincsenek Maicon vagy Dani Alves szintű jobbhátvédek, akik miatt ne juthatna hely neki legalább a keretben.

A vb-ig persze még van egy kis idő, Maradona pedig akár meg is gondolhatja magát Zanettit illetően. A Traktor becenevű játékos és az argentin válogatott szurkolóinak reményeit mindenesetre növelheti, hogy az „isteni" Diego a helyszínen nézte meg a Chelsea–Inter BL-nyolcaddöntő visszavágóját, amelyen a milánói csapat – Zanetti jó teljesítményének is köszönhetően – 1–0-ra győzött, s ezzel búcsúztatta a londoni „kékeket".

„Még nem tettem le a vébérészvételről, mivel a futball megtanított arra, hogy a végsőkig türelmesnek kell lenni – nyilatkozta Zanetti a Chelsea elleni diadal után. – Maradona tudja, miben tudnék a csapat hasznára lenni a pályán és azon kívül. Növelheti az esélyeimet, hogy mindkét szélen tudok játszani, de Diego lesz az, aki majd eldönti, szüksége van-e rám a válogatottnak."

CAMBIASSO SEM KELL?

Meglehet azonban, hogy Maradonának nem a 136 fellépésével argentin válogatottsági csúcstartó Zanetti személyével van baja, hanem az Interrel. Na jó, ez persze így nyilván nem igaz, ám tény, hogy a Pupinak is becézett játékoson kívül Esteban Cambiasso is a fekete-kékeket erősíti, ám hazája színeit ugyancsak régen képviselhette már. Az ő mellőzésére szintén nem sok nyomós érve lehet Maradonának, hiszen az Interben évek óta alapember, posztján kevés jobb futballista szaladgál a világ pályáin, és a válogatottban is legfeljebb Javier Mascherano emlegethető vele egy szinten.

Kopasz középpályás nélkül azonban az ő otthonhagyása esetén sem maradna Argentína, hiszen a 35 éves Juan Sebastián Verón helye szinte biztosnak tűnik, nemcsak a keretben, hanem a kezdőcsapatban is. Mellette Mascherano, Mario Bolatti, a 2007-es U20-as világbajnok együttes kulcsfigurájának számító, manapság pedig a Valenciában remeklő Éver Banega, a már harmincas éveiben járó Pablo Aimar, esetleg a Palermo egyik legjobbjának számító Javier Pastore vagy a Real Madridban újabban egyre többet szereplő Fernando Gago kaphat helyet a középpálya közepén.

A BŐSÉG ZAVARA

A szélsők és csatárok tekintetében kellemes gondjai lehetnek Maradonának, hiszen számos lehetőség közül válogathat. A széleken a Newcastle Uniteddal az angol másodosztályban a feljutást kivívó Jonás Gutiérrez, a fél Európa által körüludvarolt Ángel di María, Maxi Rodríguez és Jesús Dátolo riogathatja az ellenfeleket.

Gólérzékeny csatárokban ugyancsak nincs hiány: Carlos Tévez kivirult a Manchester Cityben, Sergio Agüero nem a legjobb idényét futja, ám így is már 17 találattal segítette az Atlético Madridot, Diego Milito az Interben, Gonzalo Higuaín pedig a Real Madridban termeli ipari mennyiségben a gólokat, és akkor Ezequiel Lavezziről, Lisandro Lópezről, Mauro Boselliről, Mauro Záratéról vagy Fernando Cavenaghiról még nem is beszéltünk.

Van egy ember, akiről külön kell szólnunk. Természetesen Lionel Messiről van szó, aki a Barcelonában hétről hétre elkápráztatja a nagyérdeműt, ám a válogatottban még csak meg sem közelítette eddig a klubcsapatában mutatott formáját. Hogy miért van ez, arról sokan elmondták már a véleményüket, legutóbb Bernd Schuster is, aki szerint a nemzeti csapatnál egyszerűen nem tudják, mit kell tenni Messivel. A korábbi német klasszis úgy véli, a tavalyi aranylabdást nem hagyják játszani.

Messi szélsőként, csatárként és a csatárok mögött középen is képes feltalálni magát, és bár a Barcában a jobb szélről indulva tud a leginkább csapata hasznára lenni, ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy a válogatottban is ezen a poszton kell szerepeltetni, mivel ott más a játékrendszer és a társak sem ugyanazok. Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy az ő – jó vagy rossz – teljesítménye alapjaiban határozza majd meg Argentína vb-szereplését.

ELISMERT SZAKEMBEREKKEL SEM SIKERÜLT

Az „emberanyag" tehát nagyjából adva van ahhoz, hogy a „gauchók" nagyot alkossanak Dél-Afrikában, sokak szerint azonban hiába a nagyszerű játékosok, Maradonával „halálra vannak ítélve" az aranylábúak. Tény, a Napoli korábbi sztárjának nincs túl sok edzői tapasztalata, és az irányítása alatt eddig lejátszott mérkőzések sem azt mutatják, hogy jó ötlet volt őt ültetni a nemzeti együttes kispadjára, ám ezen a ponton érdemes megnézni, hogyan szerepelt Argentína az utóbbi vb-ken.

Az 1994-es tornán jó kezdés után Maradonát doppingolás miatt eltiltották, a vezérét vesztett csapatot pedig – amelyben nélküle is hemzsegtek a klasszisok – Alfio Basile nem volt képes felrázni, Románia a nyolcaddöntőben megálljt parancsolt a többek között Sensini, Simeone, Redondo, Batistuta és Caniggia által fémjelzett együttesnek.

Négy évvel később a hosszú hajat nem toleráló Daniel Passarella hiába vette rá még Gabriel Batistutát is, hogy vágassa rövidebbre fejdíszét (Redondo erre nem volt hajlandó, nem is utazott el Franciaországba...), csak a negyeddöntő jött össze, ahol Hollandia jelentette a végállomást.

A 2002-es vb-nek az egyik – ha nem a legnagyobb – esélyesként vágott neki a Marcelo Bielsa által irányított albiceleste, amely azonban a tükörsima kvalifikációt követően a csoportkört sem élte túl Japánban. Alapesetben egy ilyen leszereplés után ember nem maradhatott volna a kapitányi székben, ám a szövetség kitartott Bielsa mellett, akivel aztán Argentína százszázalékos mérleggel, 17–0-s gólkülönbséggel aranyérmes lett az athéni olimpián. Az Őrültnek is hívott szakember – aki 2004 végén meglepetésre lemondott hazája szövetségi kapitányi tisztéről – manapság a legnépszerűbb emberek közé tartozik Chilében, miután kivezette a válogatottat a 2010-es vb-re.

Bielsa örökébe Argentinában José Pekerman lépett, aki három U20-as vb-n is az aranyéremig vezette hazája fiataljait. A szakértelem tehát nála sem hiányzott, a 2006-os németországi mundialon mégis hihetetlen szakmai bakit követett el. A dél-amerikai csapat 1–0-ra vezetett a negyeddöntőben a házigazdák ellen, akik a hajrához közeledve egyre többet kockáztattak. A hátul egyre inkább fellazuló németeket – nagyon csúnya szókapcsolattal élve – szétkontrázhatták volna az argentinok, akiknek ehhez meg is voltak a megfelelő embereik. Pekerman azonban Hernán Crespo helyett nem Lionel Messit, Javier Saviolát vagy az ugyancsak villámléptű Rodrigo Palaciót cserélte be, hanem – feltehetőleg labdatartási szándékkal – Julio Cruzt. Az amúgy jó képességű csatárnak momentumai sem voltak ezután, a fölénybe kerülő németek pedig Miroslav Kose fejesével egyenlítettek, majd tizenegyesekkel továbbjutottak.

Amint tehát látható, a rendre bombaerős kerettel útra kelő Argentína az 1990-es vb óta nevesebb szövetségi kapitányokkal is csak legfeljebb a negyeddöntőig jutott el. Nem mindegy akkor, hogy ki ül a kispadon? – tehetnénk fel a kérdést. Lehet, hogy éppen az a plusz hiányzott eddig, amit Maradona a személye és egyénisége révén kivált majd a játékosaiból.

Persze nem árt, ha valaki a szakmához is ért, ezt pedig az argentin szövetségnél is belátták. Erre utal legalábbis a tény, hogy a szövetségi kapitányként 1986-ban arany-, 1990-ben pedig ezüstérmet szerző Carlos Bilardo amolyan tanácsadói szerepet kapott Maradona mellett.

Nos, az ő párosuk annak idején elég szép eredményekhez segítette Argentínát, és a vészjósló hangok ellenére Dél-Afrikában is messzire juthatnak.

Vagy nem. Ez esetben Maradonának a szurkolói fanatizmus egy számára eddig ismeretlen megnyilvánulási formájával kell megismerkednie. Az „istenit” a pokolba kívánhatják...