Bodnár a Facebookon jelentette be: aláírt a Salzburghoz

Vágólapra másolva!
2010.12.22. 15:42
null
Debreceni időszaka után Bodnár László (balra) Salzburgban futballozik ismét (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Bodnár László visszatér a Red Bull Salzburg csapatához. Ezt a játékos saját Facebook-oldalán is megerősítette.

 

„Upsz:) Aláirtam a volt csapatomhoz, RedBulls Salzburg!!!!! Nagyon boldog vagyok!!! Köszi mindenkinek Aki szoritottttttttttt nekem!!!:)))) pussssssszzzzz” – olvasható a bejegyzés Bodnár László Facebook-oldalán. Érdekesség, hogy a védő salzburgi szerződéséhez a népszerű közösségi oldalon már a korábbi válogatottbeli csapattárs, Juhász Roland is gratulált.

 BODNÁR: NEHÉZ VOLT MEGEGYEZNI A RED BULL-LAL
„Amikor kint voltam a csapatnál, Huub Stevens vezetőedző már jelezte, hogy mindenképp számítana rám. A vezetőséggel nem volt könnyű megegyezni. Úgy gondolom, reális összeget kértem, amiből később engedtem, és a pályára lépések számától is függ majd, hogy mennyit keresek.  A lényeg, hogy sikerült megállapodni, január hetedikén csatlakozom a csapathoz, akkor kezdődik a felkészülés" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a szerződéskötés részleteiről Bodnár László.

A szerződéskötésről az osztrák élvonalban 3. helyen álló salzburgi klub hivatalos honlapja is beszámolt: a 31 éves válogatott védő a szezon végéig írt alá.

Bodnár másfél év után tér vissza a Salzburghoz, 2006. januártól 2009 nyaráig volt az osztrák élcsapat labdarúgója.

Első profi szerződését 1996-ban a DVSC-TEVA labdarúgócsapatával írta alá, majd négy szezon után külföldre, az ukrán Dinamo Kijevhez igazolt, amelyben bemutatkozhatott a nemzetközi porondon is, hiszen a 2001–2002-es szezonban a Dinamo bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol Bodnár háromszor lépett pályára. Első gólját a következő idényben a Pjunik Jereván ellen szerezte.

A kevés játéklehetőség miatt 2004 tavaszán az Arszenal Kijevhez került kölcsönbe, majd még ugyanaz év nyarán a holland Rodához szerződött, amelyben másfél szezon alatt nyolc gólt szerzett védő létére. Az Ukrajnában eltöltött négy szezonja során kétszer nyert bajnokságot, egyszer pedig az Ukrán Kupát is elnyerte csapatával.

2006 januárjában az újabb nemzetközi kupaszereplés reményében az osztrák Red Bull Salzburghoz igazolt, amelynek színeiben – két bajnoki aranyérmet nyerve – a BL-ben és az UEFA-kupában is pályára léphetett. Három évvel átigazolása után a klub vezetői közölték vele, nem tartanak rá igényt, így szabadon igazolhatóvá vált, s hazatért Magyarországra.

Bodnár a Nyíregyháza edzéseit látogatva tartotta magát formában, majd ismét aláírt a Debrecenhez, amellyel kiharcolta a BL csoportkörében való indulást – magyar csapat, a Ferencváros azt megelőzően 14 éve járt a BL-ben. 2010-ben nem hosszabbította meg lejáró szerződését a Lokinál, így ismét ingyen igazolhatóvá vált; a nyáron az Austria Wiennel tárgyalt, de végül nem igazolt a bécsiekhez.

A magyar válogatott mezét először 2000 októberében ölthette magára, azóta pedig további 45 mérkőzésen tehette meg ugyanezt; gólt még nem szerzett címeres mezben.

Bodnár a Facebookon jelentette be a szerződéskötést (A fotót Bodnár László engedélyével közöljük)
Bodnár a Facebookon jelentette be a szerződéskötést (A fotót Bodnár László engedélyével közöljük)

 A Salzburg vezetőedzője, Huub Stevens Bodnáron kívül más magyar labdarúgókat is irányíthatott már – vele együtt összesen hetet.

HUUB STEVENS MAGYAR JÁTÉKOSAI
Bodnár László (Roda, 2005–2006; Red Bull Salzburg, 2011–)
Bodor Boldizsár (Roda, 2005–2007)
Dzsudzsák Balázs (PSV, 2008–2009)
Dárdai Pál (Hertha, 2002–2003)
Király Gábor (Hertha, 2002–2003)
Hajnal Tamás (Schalke, 1998–2002)
Szollár Krisztián (Schalke, 1999–2000)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik