Bogdán Ádám: Remélem, még sokáig a labdarúgás tölti ki az életemet

GALAMBOS DÁNIEL (szöveg), FÖLDI D. ATTILA (fotó)

Vágólapra másolva!

2017.08.19. 07:04

Címkék

Felépülése súlyos térdsérüléséből lassabb, mint amire számított, vízilabdakapusnak mégsem áll – mozogjon már bármennyire is otthonosan a medencében. Marad a gólvonal előtt, de hogy a Fáy utcai salakosról indulva jövőre is álmai bajnokságában, a Premier League-ben, vagy áthajózva a csatornán, a kontinensen folytatja, azt a 20-szoros válogatott Bogdán Ádám sem tudja.

– Nincs még herótja a víztől?
– Nincs, attól viszont borzasztóan, hogy még mindig a rehabilitációs munkát végzem. Korábbi visszatérést terveztem, egyelőre várat magára. Így aztán, ahogy nyolc hónapja mindig, továbbra is úszom, napi fél, háromnegyed órát.

– Annyira akkor biztosan tellett volna öntől a vizes vb-n, mint szegény Eric Moussambanitól Sydneyben.
– Igen, valahogy én is rendre elküzdöm magam a falig.

Az élet értelme
Kétéves Bogdán Ádám kislánya, aki természetesen a papa szeme fénye. De milyen egy lányos apa? „Nem tudom, mi a különbség lányos meg fiús apa között, azt tudom, hogy apának lenni baromi jó. Persze, hogy születése óta a lányom körül forog a világ, mindent hozzá igazítunk, minden egyéb másodlagossá válik, egy a lényeg, hogy ő jól érezze magát. De nagyon sokat ad, ha a közelében vagyok, csak mosolyogni tudok. Hogy tudok-e szigorú lenni? Hogyne! Igyekszem következetes lenni, ami fontos, abban az is vagyok.”

– De ha választani kellene, víz vagy sör?
– Az utóbbi. Csak az nem gyógyít.

– Mégis belevetette magát a sörfőzésbe, ha jók az információink.
– Jók. A sérülésem miatt egy kicsit több időm maradt az élet egyéb dolgairól agyalni, és a testvéremmel támadt az ötletünk, mi lenne, ha saját sört gyártanánk. Összeálltunk hát az egyik sörgyárral, és bár néhány sörkertben kapni, egyelőre bennem sem tisztázott, mennyire üzlet, illetve mennyire egy jó kísérlet. Arra azért ügyeltünk, hogy az alkoholtartalmat alacsonyan tartsuk, nem erősebb, mint négy százalék, gyümölcsös aromájú, nyári hűsítő, de nagyon finom. Az fontos volt, hogy jó minőséget készítsünk. Kicsit olyan ez, mint a borászat, lehet vele bíbelődni, mennyire legyen keserű, mennyi legyen benne a komló, de mert a nagyon különleges söröket nem szeretem, az egyszerűségre is törekedtünk. Azt sem bírom, ha nagyon üt, ezért sem különösebben erős.

– Ginger a neve?
– Majdnem. Red Viking.

– A vörös harcos?
– Az volnék, nem? Amúgy is mindig bírtam az északi népeket.

– Szóval ez a vörös óriás egy napon még lehet, hogy üzletember lesz?
– Még jó ideig azért a gyepen képzelem el magam, ugyanakkor az ősszel elvégeztem egy tanfolyamot, ami ha nem is egyetemi képzés, de jelentős kurzus volt, belekóstoltam a marketingbe, a brandingbe.

– A sörbe amúgy mennyire lehet manapság egy szigetországi futballistának? Csak mert a derék Tony Adams, valamint a csapattárs Paul Merson bevallottan alkoholista volt, és csak elvonókon gyógyult ki bajából.
– Azok az idők elmúltak, én sem főzetek le a sajátomból magamnak egy ládával… A futball és a felkészülés ma már tudományosan felépített munka része, az edzőtáborokban is maximum az utolsó nap végén engednek meg egy-egy pohárral elkortyolni. Minden arról szól, hogy az éles meccsekre tökéletes állapotba kerülj.

SZÓ-TÁR
Takarítás „Gyűlölöm. Ideges leszek tőle, eleve attól, hogy meg kell csinálni, de attól is, hogy aztán újra minden koszos lesz. A takarítás nekem olyan, mint a rögbi, ott is folyamatosan gyűrik egymást a felek, számomra kissé értelmetlenül.”
Mayweather „Nem szeretem a nagyképűséget, amikor emberek felvágnak a pénzzel. Mint sportolót, persze elismerem, bizonyára kőkemény munkával vitte ennyire, de nem az én világom a küzdősport. A kakaskodása McGregorral is olyan mű, még ha a show része is.”
Ferrari „Nem érdekel. Az autók általában is csak addig foglalkoztatnak, amíg meg nem vettem. Legyen biztonságos, jó, kényelmes, meg hát Olaszországban vagy a francia tengerparton biztosan jól mutatnék benne, de az angliai esőben hülyén néznék ki. Amúgy sem szeretem ilyesmivel magamra vonni a figyelmet.”
Mata „Jártam már a manchesteri éttermében, fenséges. Elhozott egy kis Spanyolországot Angliába. Köszönet érte. A tapasait végigcsipegettem, Madridban érezve magam. Felhívását, hogy bérének egy százalékát minden futballistának fel kellene ajánlania jótékony célokra, támogatom. Ez is mutatja, milyen ember.”
Coutinho „Zseni. Bejelentkezett most érte a világ egyik legjobb csapata, az egyik legnagyobb klub, ő menne, csakhogy az angol klubok nincsenek igazán rászorulva ezekre a még oly hatalmas összegekre sem. Liverpooliként persze örülnék, ha maradna.”
Nyaralás „A sérülésem miatt nagyon rövid volt, két-három napokra szabadulhattam csak el. Jó lett volna a családdal elutazni öt-hat napra, bár szeretek otthon lenni. Annyit utaztam a csapattal, hogy ha Budapesten lehetek, az nekem a legjobb kikapcsolódás.”
30 „Csak egy szám. Harminc leszek, de a megkomolyodás a kislányom megszületésével már bekövetkezett. Immár minden döntésemnél az ő szempontjait is figyelembe veszem, nem ugrik át az ember olyan könnyen Párizsba egy hétvégére. Fogadalom biztos nem lesz, nem szeretem a fölösleges kötöttségeket.”

– Ön mikor örvendhet annak?
– Nem tudom. Lassabb a felépülésem, mint ahogy terveztem, úgyhogy nem is tűzök már ki időpontot.

– Egy fontos dátum, még inkább jubileum akad viszont az életében. Épp tíz éve, hogy tizenkilenc évesen Angliába igazolt. Nagy utazáson van túl?
– Lépcsőről lépcsőre haladtam felfelé. A fejlődés a sérülésemmel valamennyire megszakadt, de a Liverpoolba igazolással eljutottam a csúcs közelébe. Az anfieldi karrierem nyilvánvalóan nem úgy alakult egyelőre, ahogy terveztem, de ha végigzongorázom az elmúlt évtized történéseit, büszke lehetek. Három év után beverekedtem magam Boltonban a kezdőcsapatba, folyamatosan védtem a Premier League-ben, aztán a Championshipben – már ha épp nem voltam sérült –, miközben persze a kiesésünk a Wanderersszel sosem múló fájdalom. De most, hogy van egy kis szünet, bár nem tudom, merre vezet ezután az utam, azt érzem, hogy kipróbálnék valami mást, egy másik világot. Ha csak a futballon múlna, örökké Angliában maradnék, mindig is a Premier League-re vágytam, ez vonzott, a Bajnokok Ligája mellett ma is csak a PL-t tudom megnézni a tévében. Mindig is azért dolgoztam, télen, a fagyott Fáy utcai salakoson, nyáron a negyven fokban, azért szorongtam nap mint nap az ötször ötméteres öltözőben, hogy egy nap pályára lépjek a Premier League-ben. Amikor Jussi Jääskeläinent 2010 augusztusában kiállították a Birmingham ellen, az élmény megadatott. Amikor pedig elkezdtem rendszeresen védeni a Boltonban, fokozódott. Még inkább pedig akkor, amikor a Liverpool szerződtetett. Az Anfieldre kivonulni eleve fantasztikus érzés, ha tizenegyeseket védesz, és továbbjutáshoz segíted a csapatodat a Ligakupában, még inkább az. Ahogy az is felejthetetlen volt, amikor néhány nappal azután, hogy a kislányom születését követően egy vasárnap délelőtt megjelentem az edzésen, délután elutaztunk Ázsiába, ahol hatvanezer vörösbe bújt drukker előtt vonulhattam ki a pályára Kolo Touré és Mamadou Sakho között.

– Ezek jelentették a csúcsot. És a mélypontot?
– Az említett kiesést épp akkor, amikor elkezdtem védeni a PL-ben, megszenvedtem, ráadásul csak a rosszabb gólkülönbségünk miatt búcsúztunk. Szintén bánt a Watford elleni, balul sikerült bajnoki, amiből aztán nem is tudtam liverpooliként felállni. Legalábbis egyelőre. Sajnos majd’ minden évben rám tört valami nyavalya, kínzott sérülés.

– Ha összehasonlítjuk a tíz évvel ezelőtti Bogdán Ádámot a harmincat hamarosan betöltővel, találunk azonosságot?
– A személyiségem nem hinném, hogy változott volna, sok minden más persze igen. Ma már nem roppant meg a hiba, egy kudarc vagy ha átnéz rajtam az edzőm. A korral, a rengeteg tapasztalattal nyilván megerősödtem.

– Mit adott még Anglia?
– Például egzisztenciális biztonságot. Szakmailag pedig olyan felkészültséget, amit a válogatottban is kamatoztathattam. Megtapasztaltam, milyen az európai topfutball, megtanultam, mennyit, hogyan, milyen intenzitással kell melózni ahhoz, hogy sikeres légy, láttam, hogyan élnek, hogyan dolgoznak a klasszisok, mondhatom, nincsenek véletlenek. Sokat utaztam, bejártam a világot, Ázsiát, Amerikát és persze Európát, azt is megfigyelhettem, hogyan működik egy angol klub.

– Amit alkalomadtán öltönyben, nyakkendőben is hasznosítani tudna?
– Nem kristályosodott ki még bennem, mihez kezdek a futball után, remélem, még sokáig a labdarúgás tölti ki az életemet. Két évig még a Liverpoolhoz köt a szerződésem, előfordulhat persze, hogy nem maradok addig, tíz év Anglia után tényleg azt érzem, jó lenne valami újat, egy másik kultúrát megismerni, új tapasztalatokkal gazdagodni.

– Az még azért érdekelne, mi az a három dolog, amit a legjobban szeret Angliában, és a három, amit a leginkább utál.
– A pozitívumok sorában a futball van az első helyen, annak minden mozaikdarabja szenzációs. Szeretem, hogy olyan rendezett az ország, és nagyon bírom a könnyűzenei kultúráját, az nagyon az én világom. Ki nem állhatom viszont a konyháját, egyre nehezebben viselem az időjárását, és azt sem szeretem, hogy az emberekben van egyfajta közömbösség a világ történései iránt, ami lehet, hogy a szigetországi státusból fakad.

– Ha már a futballt kiemelte, az éppen elrajtoló Premier League-ről mit gondol?
– Hogy gyilkos lesz, és persze fantasztikus. Sok csapatnak csalódást jelent majd, a kiesőknek és a nagy kluboknak, amelyek lemaradnak a BL-ről, lehet, lesz köztük olyan is, amelyikről álmunkban nem gondoltuk volna. Mi, remélem, jók leszünk, de azt hiszem, összeáll a Manchester City is, a United szintén, erős a Tottenham, az Arsenal és a Chelsea esetében viszont érzek némi bizonytalanságot. De a Premier League egy csoda, szerencsére el nem múló csoda.