DAC: bejelentették Kalmár Zsolt érkezését – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 09:18
A szlovák élvonalban szereplő DAC kölcsönvette Kalmár Zsoltot a német Bundesliga 1-es RB Leipzigtől.

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, Kalmár Zsolt valóban a DAC-hoz igazolt. A német első osztályú RB Leipzig 22 éves középpályása a szezon végéig kölcsönbe kerül a Marco Rossi által irányított szlovákiai együtteshez, amelyben Vida Kristopher és Mervó Bence is szerepel. Utóbbival Kalmár korábban együtt futballozott Győrben. értesülése, Kalmár Zsolt valóban a DAC-hoz igazolt. A német első osztályú RB Leipzig 22 éves középpályása a szezon végéig kölcsönbe kerül a Marco Rossi által irányított szlovákiai együtteshez, amelyben Vida Kristopher és Mervó Bence is szerepel. Utóbbival Kalmár korábban együtt futballozott Győrben.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek – idézi a DAC honlapja Kalmár Zsoltot. Úgy érzem, nagyszerű klubhoz kerültem, amely nagyon komoly célokkal vág neki a jövőnek. Remélem, hogy én is részese lehetek ennek, és nagy sikereket tudunk közösen elérni.”

Kalmár 2014 nyarán a Győri ETO-ból szerződött Lipcsébe, majd idén januárban kölcsönben a dán Bröndbyhez került, amelynek színeiben csupán hat bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz.

„Már egy ideje dolgoztunk Zsolt átigazolásán. Örülök annak, hogy az erőfeszítéseink sikerrel jártak, és üdvözölhetjük őt Dunaszerdahelyen. Biztosak vagyunk benne, hogy Zsolt nagyszerű erősítés lesz az együttes számára, és ezúton szeretnénk neki minden jót kívánni a sárga-kék mezben” – mondta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Kalmár a 13-as mezt választotta új klubjánál.


Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
5 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
9 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
10 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
13 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46
Ezek is érdekelhetik