Dinamo: a klub Dzsudzsákért fizet, eltiltását felfüggesztetné

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.12. 10:11
A Dinamo Moszkva kérni fogja az orosz szövetséget a Premjer-liga hétvégi, nyitó fordulóját követően, hogy függessze fel Dzsudzsák Balázs eltiltását. Az orosz klub elnöke azt is elmondta, a szélső teljes vételárát még nem fizették ki az Anzsinak.

Mint ismeretes, Dzsudzsák Balázst az előző szezon utolsó előtti fordulójában, az Alanyija elleni meccsen történt dulakodásban állították ki, majd tiltották el négy mérkőzésre, akárcsak csapattársát, az azóta az Anzsihoz szerződő Alekszandr Kokorint.

Dzsudzsák egy bajnokit már letöltött eltiltásából, és vasárnap, a Volga elleni szezonnyitón még egyet le fog – a Dinamo ezt követően kéri majd a szövetséget Dzsudzsák további eltiltásának felfüggesztésére (korábban egyszer már fellebbeztek is, de azt a szövetség elutasította).

Erről a sport.ru számolt be, a forrás Gennagyij Szolovjovot, a Dinamo elnökét idézi a hírrel kapcsolatban.

A sportvezető újságírói kérdésre válaszolva azt is megerősítette, hogy a Dinamo még nem fizette ki Dzsudzsák teljes vételárát korábbi klubjának, az Anzsinak (a transfermarkt.de adatai szerint a szélső kivásárlási ára tavaly nyáron 19 millió euró volt).

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dzsudzsák Balázs, 2014. október 11., Románia–Magyarország 1–1

Magyar válogatott
2025.02.24. 15:41

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dzsudzsák Balázs, 2010. október 12., Finnország–Magyarország 1–2

Magyar válogatott
2025.02.21. 15:10

„Szeretjük, ahogy Dzsudzsák Balázs megéli a győzelmeket”

Labdarúgó NB I
2025.02.08. 07:52

Máté Csaba: Dzsudzsák nem telepszik rá az öltözőre

Labdarúgó NB I
2025.01.16. 16:26

DVSC: Dzsudzsák a napokban visszatér sérüléséből, Batikot műteni kell

Labdarúgó NB I
2024.11.19. 14:23

Máté Csaba: Engem bocsátottak már el úgy, hogy tíz meccsből kilencet nyertem

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 18:45

Dzsudzsák elárulta, beszélt Sallaival, mielőtt Törökországba igazolt

Légiósok
2024.09.20. 15:15

Dzsudzsák Balázs: Egy edzőváltás során általában mind a két fél hibás

Labdarúgó NB I
2024.08.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik