Futács Márkó: Az eddigi két gólom az semmi

„Fiatal játékosként már az előző idényben sem lehettem elégedetlen a pályafutásom alakulásával – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Futács Márkó –, hiszen a Werder első csapatával edzhettem, igaz, ezzel párhuzamosan a harmadosztályban szereplő második gárdában játszhattam csupán. Azt azért tudni kell, hogy szakmailag a német első és második vonal között közel sem akkor a különbség, mint a második és a harmadik osztály között. Utóbbiból fél év éppen elég is volt. Bár a testfelépítésem miatt azt mondták, fekszik nekem a brusztos játék, én nem így éreztem. Ott nem sokat finomkodnak az ellenfelek, simán „legyilkolják" a csatárokat a védők. Én viszont soha nem akartam csak az erőmből megélni, én szeretek játszani is, passzolni, kényszerítőzni. Mindenképpen másodosztályú együtteshez akartam kerülni, ráadásul voltak intenzív érdeklődök is. Ezzel szemben a brémaiak azt akarták, hogy maradjak náluk, legyek türelemmel: eddzek továbbra is a profikkal, és játsszak az amatőrök között. Végül aztán mégiscsak kölcsönadtak egy szezonra, és közben ezzel párhuzamosan a szerződésemet automatikusan egy évvel meghosszabbítottuk. Az Ingolstadt nagyon korrekten és kitartóan érdeklődött, a klubelnök elhívott vacsorára, megmutatta az új stadiont, így végül mellettük döntöttem. Másoktól is jókat hallottam róluk, és tetszett a fiatal edzőjük elhivatottsága is, aki bízott bennem. Sőt, végleg meg akartak venni, de ebbe a Werder nem ment bele."

Ahogyan azonban ilyenkor nem a mesében, hanem sokszor a valóságban történni szokott: nem jöttek az eredmények, a magyar légióshoz ragaszkodó, Futácsnak a bizalmat megadó szakembernek mennie kellett, a helyére érkező rutinos utód meg nekilátott a tűzoltásnak. Saját embereiben, vagy a rutinosabb futballistákban bízva.

„Kezdőjátékosként érkeztem, az is voltam az elején, nem volt probléma, de az edzőváltás után minden máshogyan alakult. Az új tréner az idősebb generációt, futballban pedig a német stílust képviseli, a szerződése pedig tudtommal úgy szól, hogy a bennmaradás kiharcolása esetén automatikusan életbe lép a plusz hároméves opció. Neki ez innentől nemcsak munka és presztízs, hanem egzisztencia is. Sőt, leginkább csak az. Mondta is nekem egyszer, hogy tehetséges játékosnak tart, de neki most azonnali eredményeket és pontokat kell felmutatnia, így a rutinosabb, már kipróbált labdarúgókban bízik inkább. Kaptam is a télen két vetélytársat csatárposztra, az egyikük huszonkilenc éves, a másik harmincöt. Szerencsére jól reagáltam a dologra, nem sértődtem meg, nem váltam csalódottá. Legalábbis nem annyira, hogy az a munkám és a teljesítményem rovására ment volna. A minap meg is dicsért a helyi újságban az edzőnk, aki azt nyilatkozta: jól kezeltem ezt a kényes helyzetet, és ha így teljesítettem volna korábban az edzéseken, mérkőzéseken, akkor nem is lett volna szükség a két tapasztalt támadó szerződtetésére. Gyorsan lekopogom, az utóbbi időszak valóban jobban sikerült úgy a tréningeken, mint a meccseken. A hangulat azért lehetne jobb is az öltözőben, ehhez viszont a bajnoki pontok kellenének."

Az Ingolstadt jelenleg 23 mérkőzésen szerzett 17 pontjával az utolsó előtti, még biztos kieső helyen áll a német másodosztályban, de azért nem reménytelen a helyzete a bennmaradás szempontjából. A magyar légiós bizakodó, ám leginkább arra összpontosít, hogy a karrierjét egyengesse. Bár azzal ő is tisztában van: ami jó neki, abból vélhetően a csapat is profitál...

„A nyáron lejár a kölcsönadási szerződésem, de addig még sok minden változhat. Szeretnék minél többet játszani, és több gólt is kell szereznem, mert egy csatártól azt várják el, az eddigi két gólom az semmi. Néha bizony azért az eszembe jutott, mi lett volna, ha a nyáron mégis maradok Brémában? Mert a Werdernek sem megy túl jól, Thomas Schaaf edző egy időben mellőzte is a sztárokat, lehetőséget adott a fiataloknak. Utóbbiak között olyan játékos is volt, aki pár hónappal korábban az én cserémnek számított a tarcsiban... Tűzközelben lehettek, más kérdés, ők sem tudták aztán megváltani a csapatot. De az én utam jelenleg más, nyáron viszont ismét döntenem kell."

Kérdés, a mostani szereplése hol, illetve milyen kondíciójú szerződést garantál a támadónak?

„Az eddigi teljesítményemmel nem lehetek elégedett, mindenképpen javulnom kell, hogy előnyösebb pozícióba kerüljek a tárgyalások során. Jó lenne olyan tavaszt produkálni, hogy a terveim megvalósuljanak. Az egyik verzió szerint a Werderrel kötök egy hosszabb időtartamra szóló szerződést, a másik szerint egy olyan első osztályú csapathoz igazolok, amely az alsóbb régiókban van, és reális lehetőségem nyílik arra, hogy pályára is lépjek. Egészségileg minden rendben van, a szezonban egy meccset kellett kihagynom, azt is kisebb betegség miatt. A nyáron az utánpótlás-válogatott tagjaként vár rám fontos feladat a touloni tornán, amelyre Telkiben hangolódunk. Ilyen felkészüléssel a hátam mögött bátran vágok neki majd a klubidénynek. Ez jó alap lehet a bajnoki folytatásra, mert ha végre stabilan tudnék játszani az élvonalban, és én most csak Németországban gondolkodom, azért a végső cél mégiscsak az lenne, hogy felkeltsem a szövetségi kapitány figyelmét."

Futács azon magyar labdarúgók számát gyarapítja, akik fiatalon vágtak bele a profi létbe. De vajon hol tartana, ha itthon pallérozódott volna?

„Szerintem sehol. Legalábbis ahhoz képest, ahol most tartok. Így utólag visszagondolva nagyon rendbe rakott engem az a már-már katonás fegyelem, amellyel a Nancy akadémiáján találkoztam. Állítom, európai mércével mérve is példaértékű, amilyen munka a francia labdarúgó-akadémiákon folyik. Sokan vitatkoznak azon, hogy fiatalon vagy már kész játékosként érdemesebb légiósnak állni, mert példát és ellenpéldát találunk erre és arra is. Az én véleményem az, hogy aki nem ment el tizennégy-tizenöt évesen egy akadémiára, az már maradjon otthon és várja meg, amíg élvonalbeli labdarúgó válik. A tizenhét-tizennyolc esztendős kor körüli váltás szerintem a legrosszabb, mert az egyébként is egy nehéz időszak az ember életében, különösen, ha labdarúgó. Akkor már illik valamit letennie az asztalra, adott közegben elismerik, de új helyre kerülve mással találja szembe magát. Újból fel kell tudnia építeni saját magát. Ebből a szempontból a pár évvel fiatalabb generáción még nincs ilyen teher. Később pedig már nincs."

Futács Márkó huszonegy évesen nincs híján az élettapasztalatnak, bár ez óhatatlan következménye annak, ha valaki fiatalon elkerül otthonról és a saját lábán kell megállnia.

„Franciaországban egy kicsit együtt dolgozhattam még Rudolf Gergővel, bár amikor kimentem, ő, idősebb lévén, már elkerült a bentlakásos akadémiáról. Brémában és most Ingolstadtban azonban önálló háztartást viszek, és bizony nem jövök zavarba semmitől. Szerencsére a szüleim sokat jönnek hozzám látogatóba, távolságban most feleannyira vagyok tőlük, mint voltam Brémában. A csapat fiatal légiósaiként összetartunk, eljárunk kikapcsolódni, kirándulni, nagyon szép környéken élünk, érdemes gyakran felfedező utakat tennünk. Itt azonban profi klubként már nincs olyan közösségi élet, mint az akadémián. Sok játékostársamnak van felesége, állandó párkapcsolata, gyereke, így többen már a családi életüket élik. De például amit az étkezés fontosságáról belém neveltek, azt egy életre megjegyeztem. Most, hogy magamat kell ellássam, nem eszek összevissza olyan dolgokat, amelyeket nem tanácsos. Csak azért, mert nem teszik elém, és nem néznek árgus szemekkel, még nem vágyom a zsíros kajákra vagy éppen a sok édességre. Profiként, abszolút tudatosan próbálok meg élni és készülni, így vagyok az étkezéssel – sok saláta, tészta, könnyű húsok – és a regenerálódásra szánt idővel is. A helyzetemet megkönnyíti, hogy profi körülményekkel találkoztam, de az mondjuk még számomra is meglepetés volt, no nem kellemetlen, hogy az összes idegenbeli mérkőzésünkre külön kis repülőgéppel utazhatunk. Amikor máshol a topligákban is buszoznak, vonatoznak és átszállnak, nekünk privát kisgépünk van. Vasárnap is azzal utazunk a Karlsruhe elleni fontos idegenbeli bajnokira."