Hamburg: Stieber három évre aláírt - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.26. 19:05
null
Stieber Zoltán Hamburgban folytatja pályafutását (Fotó: hsv.de)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hamburg hivatalos honlapján jelentette be, hogy Stieber Zoltán három évre aláírt a klubhoz.

Mozgalmas napokat él meg a Stieber család. Reggel már beszámoltunk róla, hogy András távozik az Aston Villa U21-es csapatától, míg a német másodosztályú Fürthben játszó Zoltán – ahogy azt előre jeleztük – az élvonalbeli Hamburghoz igazolt.

Stieber szerződtetésének előkészítése már korábban megtörtént, a végső jóváhagyás pedig szintén megvolt a HSV vezetőitől, akiket alighanem a Hamburg és a Fürth osztályozós párharcán – amelyen a HSV biztosította bennmaradását az élvonalban – győzött meg a magyar játékos. A szélső gólpasszt adott a hamburgiak ellen 1–1-re végződő találkozón.

„Csak két órát aludtam ma éjszaka – mondta kissé fáradtan a hsv.de-nek Stieber Zoltán, aki a dánok elleni válogatott meccset követően hétfőn reggel utazott Hamburgba Bécs érintésével, és akadály nélkül vette az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatot. – A HSV egy nagy klub, Hamburg egy nagy város – nekem pedig egy óriási lehetőség, hogy itt játszhatok. Örülök, hogy újabb szezont tölthetek a Bundesligában."

„A HSV stadionjában lenyűgözött az atmoszféra. Tolgay Arslannal együtt játszottam Aachenben, Lasse Sobiechhel pedig a Fürthnél" – tette hozzá a villámgyors magyar szélső.

„Nagyon örülünk, hogy Zoltán minket választott. Egy nagyon komplex támadójátékos, aki agilis, jól cselez és gyors. Tökéletesen illeszkedik a csapatunkba, azt szeretnénk, ha az előttünk álló szezonban ütemesebb lenne a támadójátékunk" – dicsérte az új szerzeményt Oliver Kreuzer, a HSV sportigazgatója.

Stieber 2012 nyarán 900 ezer euróért szerződött a Mainztól a Fürthhöz, amelynél a most befejeződött szezonban 32 meccsen 9 gólt és 11 gólpasszt jegyzett a Bundesliga 2.-ben.

Ami a klub magyar kapcsolatait illeti, a jelenleg Osnabrückben légióskodó Nagy Dániel 2007 és 2012 között erősítette a legnagyobb hamburgi egyletet, ám csak a junioroknál, majd a második csapatban kapott lehetőséget, Bundesliga-meccsen nem léphetett pályára.

Már-már leírtuk, hogy így Stieber lehet az első magyar, aki a HSV színeiben Bundesliga-mérkőzésen szerepel, amikor a Kalandozó magyar labdarúgók című korszakos műben rábukkantunk Máté András nevére. Máté 1940-ben született, idehaza az Újpest ifijátékosa volt, 1956-ban Amerikába disszidált. Az 1965–66-os szezonban pedig éppen a hamburgiaknál rúgta a labdát...

A magyar trénerek közül az Újpest első aranykovácsa, Bányai Lajos (1922 tavasz), valamint Kertész I Gyula (1931–32) ülhetett vezetőedzőként a Hamburg kispadján. Utóbbi 1924–25-ben a városi vetélytárs Union Hamburgnál tevékenykedett, méghozzá egészen szép kis magyar kolóniát irányítva, melynek például Hirzer (Híres) Ferenc is a tagja volt.



STIEBERT EGY VIDEÓBAN IS BEMUTATTÁK A SZURKOLÓKNAK

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Légióskörkép: Csongvai Áron megszerezte első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.07. 10:31
Ezek is érdekelhetik