Hollandia: Bodor távozik a Rodától, országváltás előtt áll

Vágólapra másolva!
2011.05.16. 14:47
Címkék
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakasza a hétvégén befejeződött ugyan, de a bennmaradásért és az Európa-liga-helyekért még rájátszást rendeznek. Az El-rájátszásban van érdekelve Bodor Boldizsár csapata, a Roda is. A 29 éves futballista a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, az ADO Den Haag elleni két mérkőzés alighanem a búcsút jelenti számára, s nemcsak Rodától, hanem Hollandiától is.

„Két meccs van még hátra a szezonból, de az már biztos, hogy nem hosszabbítom meg a szerződésemet, nem maradok a Rodánál. Azt még nem tudom, hogyan alakul a jövőm, de valószínűleg országot is váltok a nyáron” – fogalmazott a Nemzeti Sport Online kérdésére a 29 éves, a védelemben és a középpályán is bevethető ballábas Bodor Boldizsár.

A korábbi válogatott futballistát télen az orosz élvonalbeli Tom Tomszk szerződtette volna, a klub már meg is egyezett a Rodával és Bodorral is, de végül mégsem jelentkeztek a kész szerződéssel.

„Furcsa ügy volt, máig nem tudom, mi történt, ennek ellenére nem zárom ki, hogy esetleg Oroszországban folytatom, ugyanis a nyáron ott is megnyílik a piac” – fogalmazott Bodor, aki azt is hozzátette, Magyarországról nem keresték, de mivel a hazai NB I-ben sohasem futballozott, nem is tudja pontosan, milyenek az itthoni viszonyok, ezért nem tartja valószínűnek, hogy hazatér.

Bodor 1999-ben 17 évesen az (akkor is) NB II-es Pécsi MFC-től szerződött a belga Beerschothoz, onnan pedig 2004-ben igazolt a Rodához. A mostani szezonban 26 bajnokin lépett pályára a holland élvonalban, két gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik