Holman Dávid: Becsúsztam, ütköztem, párharcokat vállaltam

– Férjként egy meccs, egy gól az átlaga…
– Ez is azt mutatja, jól választottam párt – mondta Holman Dávid, a pozsonyi Slovan 26 esztendős támadója, aki első válogatott mérkőzésén, az Azerbajdzsán ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen góllal mutatkozott be címeres mezben. – Vagy jól választottunk időpontot.

– Amikor az esküvő időpontját kitűzték, nem is jutott eszébe, hogy kerettag lehet a válogatottban?
– Dehogynem, csakhogy más lehetőség nemigen volt. Egy héttel a tervezett időpont előtt még bajnoki mérkőzést játszottam Pozsonyban, és a lagzi után kezdődött a felkészülés a két Európa-bajnoki selejtezőre, igaz, előtte már, nem bentlakásos rendszerben, de edzettünk Telkiben. Most pedig mi is készülünk a BL-selejtezőre, csak az a szombat volt szabad.

– Még jó, hogy elengedték.
– Amint kiderült, hogy kerettag vagyok, azonnal beszéltem Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, és vele végül abban maradtam, a péntek délelőtti edzés után legközelebb vasárnap este kell újra a csapattal lennem. Minden a tervek szerint alakult, így már boldog férjként, házasemberként tértem vissza a válogatotthoz.

– Talán nem titok, hogy a párjától sem idegen a futball, Emília édesapja a korábbi huszonötszörös válogatott Hamar István.
– Nagyon jó apósom van, úgy látom, ő is örül, hogy én vettem el az egyik lányát. Aki ismeri, tudja, az ő társaságában ritka a szomorúság, mindig jó a hangulat, most is kitett magáért, ráadásul a futballal kapcsolatban is nagyon jók az észrevételei.

– A házasságkötésnek lehetett szerepe abban, hogy gólt szerzett Azerbajdzsánban?
– Igen. Azt éreztem, hogy jó formában vagyok, de azért régóta vártunk erre a napra, nyilván az egész család ott volt, és bár inkább a hölgyek stresszelnek ilyenkor, boldogan, feldobott állapotban tértem vissza a válogatotthoz. Sok szervezés előzte meg a szertartást, minden jól sikerült, ez megkönnyebbülést jelentett, tele voltam pozitív energiával.

– Nyilván, bár a jó teljesítményhez azért más is kellett.
– A tavasz jól sikerült, élveztem a játékot a klubcsapatomban, és Telkiben is sok jó visszajelzést kaptam. Emlékszem, Gera Zoltán, a stáb tagja mondta is nekem, hogy látja, milyen jól edzek, jó formában vagyok, így optimistán vártam a két mérkőzést.

– Hogy élte meg a Bakiban szerzett gólját?
– Csodálatos pillanat volt. Bevallom, elég sokat vártam rá, hogy bemutatkozzak a válogatottban, és amikor beküldtek, szerettem volna tenni valamit a sikerünkért. A hazaiak szépítettek, talán felpörögtek volna a hajrára, szerencsére a harmadik gólra már nem volt válaszuk, azután beletörődtek a vereségbe.

– A gólja után meglepte, hogy Wales ellen nem kapott játéklehetőséget?
– Azt gondoltam, a hazai meccsen is ott lehetek a pályán, mint mindenki, én is játszani akartam. A kapitány döntött, győztünk, ez a legfontosabb, dolgozom tovább, hogy a következő mérkőzéseken újra bizalmat kaphassak.

– Milyen visszhangja volt Szlovákiában a góljának?
– Mindenki gratulált, örültek a sikeremnek – és mindenki várja a szeptemberi selejtezőt.

– A gólja után a kispadon ülő Kádár Tamás nyakába ugrott: miért?
– Ő a legjobb barátom. A Lech Poznanban játszottunk együtt, és utólag azt mondhatom, az a kirándulás abból a szempontból volt jó, hogy így egymásra találtunk. Nehéz ezt megmagyarázni: egy hullámhosszon vagyunk, mindent megbeszélünk, számíthatunk egymásra. Várom Pozsonyba, kijön hozzánk egy villámlátogatásra.

– Nyilván nem rossz újoncként úgy bekerülni egy közösségbe, hogy az egyik meghatározó személyiség közeli barát.
– Hogyne, ez biztosan nagy segítség volt nekem, bár mindenkit ismertem korábbról. Persze, ő is biztatott, amikor pályára léptem, mondott egy-két buzdító szót, tudtam, hogy ugyanúgy örül annak a gólnak, mint én.

– Említette, nem volt sikeres a lengyel kitérője, hogy érzi magát a Slovanban?
– Remekül. Külföldön, más típusú bajnokságban játszhatok, mégis közelebb vagyok Budapesthez, mint amikor Debrecenben futballoztam. Tudtam, hogy a szlovák bajnoki mérkőzések erőszakosabbak, én meg nem voltam soha az az ütős-vágós játékos, ebben fejlődni akartam, és azt hiszem, sikerült. Hogy visszautaljak az előző témára: az egyik meccsünkre Kádár Tamás is kijött, és utána azt mondta, ki vagy te, „Holi”, nem ismerek rád! Csodálkoztam, és Tamás elmagyarázta, a Lokiban látott legutóbb játszani, ezért neki meglepő volt, hogy becsúsztam, ütköztem, párharcokat vállaltam és nyertem meg, más lett a játékom.

– Milyen személyes ambíciók vezérlik a folytatásban?
– Minél több jó meccs a Slovanban, szeretnék segíteni abban, hogy sikeresek legyünk a Bajnokok Ligájában, a montenegrói Szutjeszka Niksics ellen a továbbjutás a cél, aztán a ciprusi APOEL következne. A válogatott? Aligha kell mondanom: nagyon várom a második mérkőzésemet címeres mezben.