Huszti: Több mint kétszeresét keresem annak, mint eddig

– Miért éppen Kína?
– Mert onnan kaptam jó ajánlatot – kezdte a Nemzeti Sportnak adott interjúját a Csangcsun Jatajhoz két és fél évre aláíró Huszti Szabolcs.

– A hírek szerint a Hannover is marasztalta.
– Ez igaz. De ha már felvetődött a kérdés, nem árt tisztázni ezt-azt. Noha különböző fórumokon megjelent, nettó másfél millió eurót kerestem Németországban, az összeg köszönő viszonyban sincs a valósággal, még a bruttó bérem sem érte el az összeget. Napvilágot látott aztán az is, hogy nettó négymilliót eurót kapok majd Kínában. Ugyan már, magyar játékosnak sehol sem fizetnek annyit! Sem Németországban, sem Oroszországban, sem másutt. Amikor az összegekkel dobálóznak, sokan arról is hajlamosak megfeledkezni, hogy a legtöbb országban negyvenöt százalékos adó terheli a futballisták bérét. Kínában is. Azt ugyanakkor elismerem, hogy a Jataj jóval kedvezőbb ajánlatot tett, mint a Hannover. Több mint a kétszeresét keresem majd annak, mint amennyit Németországban kaptam, arról nem beszélve, hogy míg a Hannover csak egy plusz egy éves megállapodást kínált, új csapatom két és fél esztendőre szerződtetett.

– Vagyis biztosra ment.
– Fogalmazhatunk úgy is. Az életemet és a karrieremet mindig is reálisan néztem. Harmincegy éves múltam, tisztában vagyok vele, hogy már nem leszek a Real Madrid játékosa. Sokat beszélgettem a menedzseremmel, Filipovics Vladannal, tudta, hogy a pályafutásom végéhez közeledve olyan együttesben szeretnék futballozni, amelynél tisztességesen megfizetnek. A kínai lehetőség megfelel ennek a kritériumnak is, és miután a családom mindenben mellettem volt és van, belevágok a kalandba. Nyilván nem lesz egyszerű, mi több, minden más lesz, mint amilyen eddig volt, de állok elébe.

– Józan paraszti ésszel gondolkodva nem lett volna célszerűbb a Hannovernél maradni, és csak két-három év múlva a távoli Keletre igazolni?
– Egy harmincnégy-harmincöt éves magyar labdarúgó sehol sem kell már. Örül, ha hazamehet egy-két évre. Nem mondom, Alessandro Del Piero vagy David Beckham túl a harmincötön is kelendő, mert a külföldi klasszisoknak van nevük. A magyar futballistáknak sajnos nincs. És még valami… Minden tiszteletem Dárdai Pálé, mint játékost és mint embert is nagyra becsülöm, én azonban sohasem vágytam olyan szerepre, amilyet ő betölt. Nem akartam a Hannover rekordere lenni, nem akartam külföldön letelepedni. Ha teszem azt, a klub felajánlja, hogy öt évig futballozzak még, aztán legyek edző, nemet mondtam volna. A jövőmet mindig is Magyarországon képzeltem el. Egy évtizede, hogy eljöttem otthonról, minek is tagadjam, egyre nagyobb a honvágyam.

– Hát most jó messzire került Magyarországtól...
– Valamit valamiért. Mindamellett, hogy szeretnék a csapatom hasznára lenni, úgy vagyok vele, a következő két és fél évben megalapozhatom a családom jólétét. Ha hazatérünk, jó színvonalon élhetünk, a kislányomnak pedig megadhatok mindent, amit szeretnék. Itt jegyzem meg, amikor a Zenithez szerződtem, nem a pénz vezényelt. Jelentős szakmai kihívásnak tekintettem, hogy megálljam a helyem az orosz bajnokságban, és ha olykor csak epizódszerep jutott nekem Szentpéterváron, a Bundesligába visszatérve bizonyítottam, mennyit fejlődtem. Ahogyan akkor, úgy ezúttal is jó üzletet csinált velem a Hannover, ezért is mondhatom, hogy még sok Huszti-transzfert kívánok a klubnak.

– Jól veszem ki a szavaiból, hogy némi csalódottság dolgozik önben a Hannover kapcsán?
– Némi csalódottság, nem több. Korábban sem kerestem degeszre magam, mint ahogy most sem én voltam a legjobban fizetett játékos. Ha nagyon akar, szerintem meg tudott volna tartani a Hannover... Ettől függetlenül szép emlékekkel búcsúzom, hiszen eredményes évek vannak mögöttem. Sokat köszönhetek a klubnak, és úgy vélem, a klub is sokat köszönhet nekem. Bár szeretnek kombinálni az emberek, szó sem volt arról, hogy kiprovokáltam a távozásomat. Miután nem mentem el a bajnokságot követő edzőmeccsekre, zokszó nélkül vállaltam a következményeket. Kereshettem volna kifogásokat, de inkább az egyenes utat választottam. Súlyos pénzbüntetést róttak ki rám – befogtam a szám és fizettem. Aki azt hiszi, hogy így akartam elérni a szerződésbontást, téved. Arról nem beszélve, hogy ez a Hannovernek sem állt érdekében, hiszen akkor egy centet nem kapott volna értem. Így viszont megint a többszöröséért adott el, mint amennyiért a Zenittől visszavásárolt.

– Igaz, hogy Kínában sztárként fogadták?
– Egyáltalán nem érzem magam sztárnak. Azt ellenben érzem, hogy megbecsülnek. A klub nem szokott ekkora összeget áldozni egy játékosra, nem is lehet más célom, mint hogy a teljesítményemmel viszonozzam ezt.

– Végképp letett már arról, hogy egyszer még egy neves csapat szerelését viselje?
– Az én történetem már nem erről szól. Említettem már, nincs gond a realitásérzékemmel, tudom jól, mire vagyok képes. Amikor letelik a kínai szerződésem, a harmincnegyedik életévemben járok majd, minden bizonnyal be is fejezem a futballt. Bár soha ne mondd, hogy soha, ugyebár, így az is előfordulhat, hogy hazatérve még játszom egy-két évet valahol. Ez persze még odébb van. Most az a lényeg, hogy miután megkötöttem karrierem alighanem utolsó jó szerződését, ahogy a korábbi csapataimat, úgy a Csangcsunt is igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni. Ennyi az egész.