Juhász még bízik benne, hogy nem kell messzire mennie

Korábban már megírtuk, a belga Anderlecht egymillió euróért hajlandó megválni játékosától, Juhász Rolandtól. A sportkedvelők tudhatják, hogy a belga klubnál nem számítanak a hetvenhatszoros magyar válogatott védőre, és azt is, hogy az ukrán Dnipro érdeklődik iránta, így már januárban Dnipropetrovszkba költözhet.

„Magam is az újságokból hallom ezeket a híreket – mondta Juhász Roland. – Hogy mit szólnék az ukrán bajnoksághoz? Nézze, nem vagyok abban a helyzetben, hogy nagyon válogassak. Nyilván az ember arra törekszik, hogy minél több lehetőség közül tudja kiválasztani azt, amely szakmai és anyagi szempontból a legkedvezőbbnek tűnik. De ki tudja, hány ajánlat közül lehet választani? Persze hogy nem ideális, ha a döntés kényszer következménye, menni akarsz, de csak egy irányba tudsz lépni... Igaz, az élet alakulhat így is.”

A Dnipro nem lenne ismeretlen a hátvéd számára. Még 2009-ben lett a csapattársa Brüsszelben a cseh Ondrej Mazuch, és bár a középső védő a posztért folytatott versenyben riválisnak számított, máig tartó barátság alakult ki közöttük – és Ondrej Mazuch most Dnipropetrovszkban játszik.

„Ondrej megsérült, azután kellett új klubot találnia – magyarázta Juhász Roland. – Ő azt mondja, hogy kitűnően érzi magát az ukránoknál, a város élhető, a csapat erős, a klub profi, szóval éppenséggel nem kell kétségbeesni, ha az embernek idézőjelben csak ez a lehetősége marad. Szintúgy ő mesélte, hogy az ukrán lapok is írták, hogy a Dnipro szeretné, ha odamennék, és kérdezte, hogyan áll az ügy. Neki is azt mondtam, amit most: konkrétumokról egyelőre nem tudok beszámolni, addig is teszem a dolgom, és várom a fejleményeket.”

Az ember azt hinné, a légiós élet olyan, ha pakolni kell és menni, az nem túl bonyolult ügy.

Tényleg, mi a teendő, ha menni kell?

Előkerülnek a bőröndök, a bútorszállító kamionok?

„Hét és fél éve élek Brüsszelben – mondta Juhász Roland. – Életem majdnem harmadát, felnőttkorom szinte egészét itt töltöttem, természetes, hogy kialakult az életem, ma már a belga fővárosban is otthonosan érzem magam. Huszonkét éves voltam, amikor az Anderlechthez igazoltam, azóta itt élek, nincs nagy rutinom a költözésben, még nem is tudatosult bennem, hogy könnyen elképzelhető, hamarosan mennem kell. Furcsa lesz, az biztos. Át kell gondolnom a választ a kérdésre, mit vinnék magammal. Egy bőrönd biztosan nem elég, a ruháim több nagy táskát töltenének meg. Most még bizakodom, hogy esetleg a közelben találunk egy csapatot, hogy ne kelljen mindent feladni itt. Amúgy is biztos, hogy lesz kötődésem Brüsszelhez akkor is, ha máshol futballozom.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY A 11 ÉVIG HOLLANDIÁBAN LÉGIÓSKODÓ FEHÉR CSABÁNAK MENNYI ÜGYES-BAJOS DOLOGGAL JÁR(T) A HAZAKÖLTÖZÉS, KERESSE A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁT!