Komant az „elkorcsosulástól” óvja edzője

Vágólapra másolva!
2010.02.20. 19:20
null
Komannak nem szabad „elkorcsosulnia" (Fotó: Imago)
Címkék
Lapunk munkatársa Bariban kért interjút Giampiero Venturától, a vasárnap este a Milant fogadó Serie A-s csapat vezetőedzőjétől, aki markáns és sokak számára talán meglepő véleményt fogalmazott meg a gárda két magyar légiósával kapcsolatban.

Giampiero Ventura, a Bari szakvezetője Koman Vladimirrel kapcsolatban a következő kijelentést tette:

„Technikai profilja nem kész, nem letisztult. Több poszton is tud játszani, így a jövő nagy feladata számára az, hogy egy szerepre specializálódjon. A jelenlegi helyzetben fennáll a veszélye, hogy egy kicsit mindenhez értsen, de semmihez sem teljesen. Mi, olaszok, azt mondjuk erre, az illető elkorcsosul. Neki kell megtalálnia, hogy milyen feladatkörben képes kibontakozni, melyik az a poszt, amelyen tökélyre fejlesztheti a játékát."

Az MTK-tól fél évre kölcsönvett 19 éves középpályásnak, Gosztonyi Andrásnak – edzője szavai alapján – elképesztően nehéz dolga lesz, ha be akarja magát verekedni a csapatba.

„Attól tartok, ebben az idényben még nemigen játszik. Kilencvenes születésű, és ez nála fontos szempont. Számára az első feladat, hogy elsajátítsa az olasz nyelvet. Ne azért tegyen ezt vagy azt, mert úgy parancsolják neki, sok munkával el kell jutnia oda, hogy már magától is tisztában legyen a helyes lépéssel. Fél évre kölcsönvettük, hogy kiderüljön számunkra, megvan-e benne a képesség, készen áll-e a Serie A kihívásaira. A szezon végén döntést hozunk. Jó esetben azt mondjuk, igen, alkalmas a feladatra, kell nekünk, fizetünk azért, hogy a Bari játékosa legyen" – mondta Ventura.

A GIAMPIERO VENTURÁVAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT, AMELYBEN EGYEBEK MELLETT A RAJCZI PÉTERREL KAPCSOLATOS EMLÉKEIT IS FELELEVENÍTI A SZAKEMBER, A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik