Légiósok: a svájci klub hosszabbított a magyar védővel

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 11:57
A svájci élvonalbeli FC Lugano a hivatalos honlapján bejelentette, 2021-ig meghosszabbította Kecskés Ákos (és a bosnyák Miroslav Covilo) szerződését.

A 24 esztendős magyar labdarúgó 2018 nyarán az Atalantától szerződött a svájci együtteshez, amelynek színeiben a mostani idényben 17 tétmérkőzésen játszott, ebből tizenhatszor kezdőként kapott bizalmat.

A Hódmezővásárhelyen született védő tagja volt a 2015-ös U20-as világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak, a felnőttek között még nem mutatkozott be. Kecskés 2015 és 2017 között az Atalantától kölcsönben az Újpest FC-t erősítette, majd Lengyelországban futballozott. A Luganóval 2019-ben bronzérmes lett a svájci első osztályban.

A tízcsapatos svájci bajnokság június 19-én folytatódik. A Holender Filipet is foglakoztató Lugano – amelyet október óta Maurizio Jacobacci irányít – a hetedik helyről várja a hajrát. szerződött a svájci együtteshez, amelynek színeiben a mostani idényben 17 tétmérkőzésen játszott, ebből tizenhatszor kezdőként kapott bizalmat.

A Hódmezővásárhelyen született védő tagja volt a 2015-ös U20-as világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak, a felnőttek között még nem mutatkozott be. Kecskés 2015 és 2017 között az Atalantától kölcsönben az Újpest FC-t erősítette, majd Lengyelországban futballozott. A Luganóval 2019-ben bronzérmes lett a svájci első osztályban.

A tízcsapatos svájci bajnokság június 19-én folytatódik. A Holender Filipet is foglakoztató Lugano – amelyet október óta Maurizio Jacobacci irányít – a hetedik helyről várja a hajrát.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
4 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28
Ezek is érdekelhetik