Légiósok: Aki akar, tud melózni, és én most nagyon akarok – Bogdán Ádám

– Ennyi volt?
– Igen, a hét elején lefújták a skót bajnokságot, az idényből hátralevő összes meccset törölték – indította a Nemzeti Sportnak adott interjúját a Premiershipet a hetedik helyen záró Hibernian 20-szoros magyar válogatott kapusa, a március 27. óta itthon tartózkodó Bogdán Ádám. – Nem is tudok mást mondani, mint hogy sajnálom, hogy így lett vége.

– Az edinburgh-i karrierje is lezárult ezzel?
– Benne van a pakliban. Miután félbeszakadt a bajnokság, a Hibs vezérkara ötven százalékkal csökkentette a játékosok fizetését, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a nyáron nem igazol új futballistákat, sőt a lejáró szerződésű labdarúgókkal sem hosszabbít. Hogy ez az állapot meddig tart, egyelőre senki sem tudja, ám az biztos, hogy amíg a klub nem képes bevételt generálni, addig meg kell húzni a nadrágszíjat. A képlet egyszerű: amíg nem tér vissza a futballélet a normális kerékvágásba, amíg nem lehetnek nézők a lelátón, bevétel sem igazán lesz. Elnézve a jelenlegi állapotot, félő, hogy ez még kicsit odébb van. Mivel az én szerződésem június harmincadikáig szól, a fenti tények ismeretében valószínűsíthető, hogy elköszönök a Hiberniantól. Addig azt teszem, amit az elmúlt hetekben: itthon edzek. Fittnek kell maradnom, hogy ha csapatot váltok, nyomban hadra fogható legyek.

– A legutóbbi egy-két átigazolási időszak során már önnek szegezték a kérdést: szóba jöhet a hazatérés? Nos, szóba kerülhet?
– Azt gondolom, hogy igen.

– A hírek szerint a Ferencváros szívesen látná a soraiban...
– Ha ez így van, megtisztelő. Konkrétummal azonban nem szolgálhatok ez ügyben. Maradjunk annyiban, vannak olyan országok a világon, amelyekben ismernek, ebből az egyik Anglia, a másik Skócia, a harmadik Magyarország. Hogy aztán milyen opciók lesznek még a folytatást illetően, meglátjuk. Mint említettem, az én feladatom most az, hogy akárhova is szerződöm, versenyre kész állapotban legyek. A motivációmmal mindenesetre nincs gond, alig várom a következő kihívást! Bízom benne, hogy hamar megtalálom azt a csapatot, amelynek célkitűzései azonosak az enyéimmel.

– Ha nem tévedek, 2019. január tizenkilencedikén védett legutóbb tétmeccsen.
– Sajnos nem téved.

– Ez nem jelenthet problémát?
– Nem! Azt is megmondom mindjárt, miért nem. Az előzményekről csupán annyit, hogy az említett napon az Elgin City elleni Skót Kupa-mérkőzésen agyrázkódást szenvedtem. Abból a sérülésből nehezen jöttem vissza. Noha addig én számítottam az első számú kapusnak a Hibsnél, miután újra bevethetővé váltam, már csak a kispadon jutott nekem hely. Tavaly nyáron, fogalmazzunk így, önkéntes száműzetésbe vonultam, sokáig halogattam a döntést a folytatással kapcsolatban. A sors végül úgy hozta, hogy novemberben másodszor is elköteleztem magam a Hibernianhez. Ezt annak ellenére nem bántam meg, hogy tétmérkőzésen végül nem szerepelhettem. A hosszas kihagyást követően szükségem volt némi időre, míg eljutottam arra a szintre, amit elvárok magamtól. Mielőtt a bajnokság félbeszakadt volna, azt éreztem, újra a régi vagyok, volt rá esély, hogy előbb-utóbb ismét kezdőként léphetek pályára. Csakhogy a vírus közbeszólt. Mindemellett a szóban forgó időszak arra jó volt, hogy ma már újra tombol bennem a futball iránti szenvedély, iszonyatosan vágyom rá, hogy a kapuba állhassak. Éhes vagyok a sikerre, de emiatt nem feszülök be, sokkal inkább az van bennem, hogy élvezni akarok minden pályán töltött pillanatot.

– Ha úgy alakul, hogy elbúcsúzik Nagy-Britanniától, fáj majd a szíve?
– Persze! Csodás tizenhárom év van mögöttem. Voltak, naná, hogy voltak nehéz periódusok, volt olyan szakasza is az ottani karrieremnek, amelyet nem igazán élveztem, és még azt is bevallom, hogy sokszor az időjárással is meggyűlt a bajom, a magyarországi nyárból például nem volt könnyű visszamenni az angliai nyárba. Ennél viszont lényegesen fontosabb, hogy a focitól azt kaptam, amit reméltem. Amit még fiatalon idehaza láttam a tévében, odakint maximálisan visszaköszönt a gyepen. Felemelő volt ennek a részese lenni. Anglia és Skócia ebből a szempontból is kiváló hely, ha valahol, ott minden adva van ahhoz, hogy valaki kiteljesedjen futballistaként. De tudjuk, hogy van ez, ha itt vagyok, Nagy-Britannia hiányzik, ha ott, akkor Magyarország. Sok szép emlék fűz Angliához és Skóciához egyaránt, ám a családtagjaim és a barátaim itt élnek, és őket ritkán láttam azóta, hogy légiós lettem... Bármit is tartogat nekem a jövő, nem zárok be magam mögött egy ajtót sem. Megmaradnék európai polgárnak, ugyanúgy próbálnám jól érezni magam a bőrömben, mint eddig.

– Hol készül a folytatásra?
– A III. Kerületi TVE „fogadott be” – ezúton is köszönöm. A csapat vezetőedzője, Kemenes Szabolcs jó barátom, a kapusedző Kurucz Péter szintén régi ismerősöm. Egy nehézség akad csupán: bár ezekben a hetekben még edz, június elsejével pihenőre vonul a Kerület. Erre kell majd kitalálnom valamit, de valahogy megoldom. Mindig van olyan kapusedző, aki nem képes nyugodtan ülni a fenekén, arról nem szólva, hogy biciklizni, futni, erősíteni, teniszezni bármikor lehet. Aki akar, tud melózni – és én most nagyon akarok.