Légiósok: Bajner az angol harmadosztályba igazolt - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.20. 19:45
null
Bajnert büszkén mutatta be a Notts County a honlapján
Az angol másodosztályú Ipswich Towntól a harmadik ligás Notts Countyhoz szerződött Bajner Bálint.

Bajner nyáron szerződött a német Borussia Dortmund tartalékcsapatától az Ipswich Townhoz, amelynél az edzője eleinte számított rá, de pár hét után a magyar kimaradt a kezdőcsapatból, s az elmúlt hónapokban legfeljebb a kispadra ülhetett le a bajnokikon, játszani csak a tartalék csapatban tudott.

Ebben fog játszani Bajner
Ebben fog játszani Bajner

Bajner előbb szerződést bontott az Ipswichcsel, a Nots County így szabadon szerződtethette.

„A Dortmund második csapatánál már túlkoros volt, az Ipswich Town odakerülésekor jó iránynak látszott, egy középcsapatnak tűnt, de azóta megváltoztak az elvárások, fel akarnak jutni, neki pedig túl erős a konkurenciája, miközben játszania kellene, de nem csak csereként tíz-húsz perceket. Erre a helyzetre megoldás most egy harmadosztályú csapat” – mondta Bajnerről ma reggel a DIGI Sportban Paunoch Péter menedzser.

A League One 9. helyén álló Notts County számára nem elérhetetlen a feljutás (az első kettő egyenes ágon jut fel, a hatodik is részt vehet a rájátszásban, amelyből egy klub csatlakozhat a másodosztály mezőnyéhez), a 24 éves Bajner esetleg a klub segítségére lehet ebben.

A Notts County, amelynél Roy Carroll kapus személyében van olyan játékos, aki már szerepelt egy klubban magyar játékossal (Megyeri Balázs, Olympiakosz) ma este bajnokit játszik a Doncaster Rovers otthonában, a gyors angol ügyintézésnek köszönhetően előfordulhat, hogy a 27-es mezt megkapó Bajner már ma bemutatkozik új csapatában – Shaun Derry menedzser a kispadra nevezte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik