Légiósok: Nem bántam meg, hogy a Championshipbe szerződtem – Nagy Ádám

– Jól döntött, amikor országot és klubot váltott?
– Szerintem igen – értékelte az elmúlt idényt Nagy Ádám, a magyar válogatott 25 esztendős középpályása, aki egy évvel ezelőtt Olaszországból, a Bolognából az angol második ligába, a Championshipben szereplő Bristol Cityhez szerződött. – Arról korábban már többször szó esett, hogy Bolognában úgy alakult az életem, hogy gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált a klubcsere, de egy ilyen változás sohasem könnyű. Három év és ötvenegy Serie A-bajnoki mérkőzés után az ember egy bajnokságban, egy klubban, egy közösségben elér egy szintre, kiharcolja a helyét, és ha nem te vagy Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo, akkor az egészet kezdheti újra, ha csapatot kell cserélnie. Arról nem beszélve, hogy ennyi idő alatt kialakul az ember életritmusa, megtanulja, mit várnak el egy külföldi labdarúgótól – azzal pedig aligha mondok újdonságot, hogy Anglia és Olaszország között meglehetősen nagy a különbség.

– Ezt a futballra vagy a hétköznapokra érti?
– Mind a kettőre, de természetesen azon voltam, hogy futballistaként fejlődjek. Úgy gondolom, a Bristol Cityben jól indult a történet, azt szokták mondani, hogy egy sérülés sohasem jön jókor, ez az esetemben hatványozottan igaz. Nagyjából augusztus elejétől novemberig nem léphettem pályára, és jó lecke volt az elsietett visszatérés. De hát a szívemre hallgattam, válogatott mérkőzésről volt szó, de azt hiszem, egy életre megtanultam, hogy ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülök – hadd tegyem hozzá gyorsan, soha ne kerüljek hasonló helyzetbe –, nem szabad pályára lépni akkor, ha érzem, még nem tökéletes a lábam, még nem múlt el teljesen a sérülés.

– Végül rendbe jött, újra játszhatott, csak a világ – és azzal együtt a világ futballja – vett váratlan fordulatot, kanyart márciusban.
– Ilyesmire senki sem készülhetett fel, és egyelőre kérdés, mikor lesz ennek az egésznek vége. Az biztos, hogy aki addig nem volt tisztában a modern telekommunikációs technikákkal, az is megtanulta használni, nekünk is rengeteg edzésünk volt a számítógépen keresztül, és annak is tudtam örülni, hogy három hétre hazatérhettem abban az időszakban. Természetesen az előírásokat betartva, nem sokat mozogtam, de sokkal közelebb lehettem a szeretteimhez. Ugyanakkor a kényszerszünet után nagyon élveztem, amikor újra elkezdődtek az edzések, de sajnos, az eredmények nem úgy alakultak, ahogy terveztük. Amikor félbeszakadt a bajnokság, még a feljutásért vívott rájátszást jelentő pozícióban voltunk, de aztán lejjebb csúsztunk – többek között azért, mert rendkívül kiszámíthatatlan a Championship, és ez is válasz a korábbi kérdésére: nem bántam meg, hogy idejöttem.

– Mire gondol? Futballistaként miben fejlődött ebben az évben?
– Jelentős kihívásként tekintettem arra, hogy egy nekem ismeretlen futballkultúrában is helytálljak, amikor egészséges voltam, szinte mindig a pályán lehettem, erre büszke vagyok. Ebből a bajnokságból a legerősebb ligákba visznek el játékosokat, a kirakatban vagyunk, ezért derűlátó vagyok a jövőmet illetően. Ha a következő idényben is jól teljesítek, és főleg, ha nem hátráltatnak sérülések, lesz lehetőségem előrelépni. Fejlődés? Néha, egy-egy meccsen én is beleestem a klasszikus angol rúgd és fuss futballba, ami nem én vagyok, de úgy éreztem, a játékom direktebbé vált. Labdaszerzés után azonnal az ellenfél kapuja felé vettem az irányt, ezt gyakoroltuk, szerintem én is fejlődtem ebben. Örültem annak, hogy fizikailag is jobb lettem, bár az edzőim mindig azt mondták, nem feltétlenül az erősebb éri el hamarabb a labdát, hanem az, aki gyorsabban felismeri, melyik játékhelyzetben hol kell lennie.

– A folytatás?
– Jó kérdés... Elvileg még egy hétig itthon vagyok.

– Elvileg?
– Sajnos igen. Folyamatosan nézem a híreket. A klub illetékeseivel már beszélgettünk róla, fel kell készülnünk arra is, hogy az angol kormány esetleg olyan döntést hoz, hogy karanténba kell vonulnia mindenkinek, aki külföldről érkezik a szigetországba. Ha ez így lesz, minél előbb el kell indulnom, tulajdonképpen minden pillanatban indulásra készen kell lennem. Ugyanilyen bizonytalanság van a válogatott mérkőzései körül, de nekem nagy boldogság volt azt olvasni, hogy – a tervek szerint – szeptemberben, októberben és novemberben is találkozunk a kerettagokkal. Alig várom, hogy összejöjjön.