Légiósok: Schäfer büszke rá, hogy újra kiharcolta a lehetőséget

– Hogy kelt a Köln elleni mérkőzés másnapján? Frissen-üdén, vagy azért fizikálisan megviselte, hogy ilyen hosszú idő után volt újra a kezdőcsapat tagja?
– Nem mondanám, hogy frissen keltem, de kellemes volt a fáradtság – mondta lapunknak Schäfer András, az Union Berlin magyar középpályása, aki súlyos sérülése után, 221 napot követően játszott újra a kezdőcsapat tagjaként klubjában. – Jólesett így felkelni, de lustálkodni nem volt idő, csütörtökön már utazás várt rám. Délelőtt pakolásztam kicsit, ebéd után pedig irány volt a repülőtér. A rövid téli vakáció alatt jó lesz kicsit elutazni, felfrissülni.

– Kétszázhuszonegy nap után játszott újra kezdőként. Meglepte, hogy a szakmai stáb máris számít önre, vagy lógott már a levegőben?
– Igazából csupán a mérkőzés napján tudtam meg, hogy biztosan ott leszek a csapatban. Nálunk az a szokás, hogy a szakmai stáb akkor hirdeti ki a névsort. De a hétközi edzésgyakorlatok alapján ki lehetett következtetni, hogy a Köln ellen alighanem már nagyobb szerep hárul rám.

– Hogy érezte magát a pályán? Nagyon kifulladt? Vagy vitte előre a lendület, a játékéhség?
– Nagyon jól éreztem magam a pályán, sőt egyenesen boldog voltam! Próbáltam felszívni magamat a meccsre... Az első félidőben sok hibával játszottam, de az egész csapat gyengébben teljesített. A szünet után aztán egészen más szellemben jöttünk ki a pályára, és az első gól után még könnyedebben megnyerhettük volna a mérkőzést. Feljavult a csapat játéka is, és nekem is jobban sokkal jobban ment. Úgy éreztem, újra hasznos tagja voltam a gépezetnek. Elégedett persze sosem vagyok magammal, de ezúttal igenis büszke és boldog voltam, hogy újra kiharcoltam magamnak ezt a lehetőséget, hogy ismét a kezdőcsapatban számítottak rám. Nagy dolog ez számomra.

– A második félidőben játszott jobban, két helyzete mégis a szünet előtt volt...
– Valóban. Előbb volt egy ziccerem, ahol a védő mentett nagyot, majd veszélyes fejesem is volt. De ilyen a futball, mindkettő kimaradt. A második félidőben is odaértem a kapu elé, és bár a kapuba nem találtam, egyáltalán nem voltam szomorú amiatt, hogy mások rúgták a góljainkat. A lényeg, hogy pályán voltam, hogy élveztem a futballt, és hogy segíteni tudtam a csapatomnak.

– A formája messze van még a régi önmagától, vagy azért már közelít?
– Ha sok hibával is játszottam a Köln ellen, de a labdával az előző mérkőzéseken is, amikor még csupán csereként szálltam be, jól éreztem magam. Sőt, az edzéseken is egészen jól ment a játék. Persze ez nem azt jelenti, hogy a formám ugyanolyan lenne, mint a sérülésem előtti időszakban. A játékom minőségét egyelőre inkább az erőnléti állapotom határozza meg, nem is kérdés, az állóképességemnek vissza kell térnie. Márpedig ez csak úgy lehet, ha minél több időt töltök a pályán. Szerda este a futómennyiségemmel már nem volt gond, sőt ha jól tudom, én futottam az egyik legtöbbet a mezőnyben. Szóval bizakodó vagyok, szépen lassan visszatér az erőm is.

– Azért jól jön ez a mostani kis téli vakáció? Legközelebb január közepén játszanak tétmérkőzést.
– Nem bánom. A lábamnak is alighanem jót tesz, hogy egy ilyen nagyobb terhelés után – ha néhány napot is –, de pihenhet. Arról nem is beszélve, hogy mentálisan is jó lesz kikapcsolódni, hiszen nehéz lelkileg megterhelő időszakon vagyok túl.

– Mikor kell legközelebb az öltözőben jelentkezniük?
– Január másodikán. Úgyhogy ez a mostani egészen hosszú téli szünetnek mondható. Remélem, ezennel végleg magam mögött hagyom a balszerencsés időszakot, és a 2024-es esztendő csupa jót tartogat a számomra. A klubomnál és válogatottnál rengeteget foglalkoztak velem, végig biztattak, kiálltak mellettem, amiért nagy hálával tartozom.