Légiósok: Szoboszlai Dominik a szezon álomcsapatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 13:40
null
Szoboszlai Dominik is bekerült az osztrák másodosztály álomcsapatába
A Sky Go Ersten Liga, vagyis az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság a hivatalos honlapján közzétette a 2017–2018-as szezon álomcsapatát, amelybe az FC Liefering magyar középpályása, Szoboszlai Dominik is bekerült.

 

Az osztrák másodosztály álomcsapatát, illetve a szezon legjobbjait a bajnokságban résztvevő csapatok elnökeiből, vezetőiből és edzőiből összeállt zsűri választotta meg, még a mai záró forduló előtt.

A bajnokként feljutó Wacker Innsbruck hat játékost delegál a szezon legjobb csapatába, míg a tabellán már biztosan 5. helyen záró Lieferingből csak Szoboszlai Dominik került be a legjobbak közé.

A 17 éves középpályás 33 bajnokin 10 gólt szerzett és hat gólpasszt adott a Red Bull Salzburg másodosztályú fiókcsapatában. Szoboszlaiék ma hazai pályán a Wiener Neustadt ellen zárják a szezont, de a magyar tehetség nem biztos, hogy pályára lép, mert jó eséllyel szerepet kaphat vasárnap az Ausrtia Wien elleni szezonzárón az élvonalban már bajnok Salzburgnál, melynél először kerülhet be bajnokin a meccskeretbe.

Továbbá azon sem lennénk meglepődve, ha Georges Leekens szövetségi kapitány szűkített keretébe is bekerülne a júniusi válogatott meccsek előtt, ugyanis a bő keretben már szerepel a neve.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland nagy gólokat lőtt a Török Kupa elődöntőjében – videók

Légiósok
2025.04.22. 21:27

Légióskörkép: Tiefenbach, Sallói és Szalay is gólt szerzett a múlt héten

Légiósok
2025.04.21. 16:39

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester United

Légiósok
2025.04.21. 15:47

Szoboszlai Dominik: Még egy utolsó lépésre van szükségünk

Angol labdarúgás
2025.04.21. 10:50

A Liverpool egy góllal legyőzte az immár biztos kieső Leicester Cityt

Angol labdarúgás
2025.04.20. 19:25

Ijesztő sérülése után egy nappal Gulácsi Péter már otthonából tett közzé bejegyzést

Légiósok
2025.04.20. 18:26

Szoboszlai Dominik már ma bajnok lehet a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2025.04.20. 07:39

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
2025.04.19. 13:45
Ezek is érdekelhetik