Nikolics: Jobb döntést nem is hozhattam volna!

– Ha az ember új helyre kerül, egy-két gól sokat segít neki abban, hogy gyorsan befogadják. Ami tőlem telt, megtettem. Kemény melót végeztem az elmúlt fél évben, de minden pillanatát élveztem. Hiszem, hogy hasonló lesz a folytatás. S a legszebb az egészben, hogy a lécet nem mások helyezték magasra, hanem én.

– Tényleg nem tart attól, hogy leveri?
– Nem! Hogy így teljesítettem, csak pluszmotivációt ad. Amikor aláírtam a Legiához, voltak, akik legyintettek, mondván, erős lesz nekem ez a szint. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez bántott, ám azt nem tagadom: nem értettem, némelyek miért törnek pálcát felettem még azelőtt, hogy labdába rúgtam volna Lengyelországban. Sohasem kerestem kifogást vagy alibit, ha gyengén futballoztam, feltettem a kezem. Mindig is azt vallottam, a pályán kell bizonyítani.

– Árulja el: önben sem volt cseppnyi kétely, amikor Varsóba igazolt?
– Számomra fontos a bizalom. Fontos, hogy higgyenek bennem, és legalább ennyire fontos, hogy higgyek magamban, illetőleg abban, hogy amit csinálok, az jó. A kérdésre konkrétan válaszolva: egy másodpercre sem bizonytalanodtam el. Úgy voltam vele, a Székesfehérváron eltöltött évek felkészítettek arra, hogy egy, az NB I-nél nívósabb bajnokságban is megálljam a helyem. A Steaua és a Dinamo Kijev elleni edzőmeccsen, majd a Lech Poznan elleni Szuperkupa-mérkőzésen sem találtam a kapuba, már kezdett idegesíteni a góltalanság. Mondhatom, a nyitó fordulóban elért dupla a legjobbkor jött! Onnantól fogva minden csodásan alakult, így a klubváltás kapcsán nyugodt szívvel jelenthetem ki: jobb döntést nem is hozhattam volna!

– Menet közben győzte számolni, hány elismerést kapott?
– Háromszor választottak meg a hónap játékosának az Ekstraklasában, az ősz végén nekem ítélték a bajnokság legjobb futballistájának járó díjat is, miközben a Legia szurkolói közül a legtöbben rám voksoltak, amikor a szezon legjobbjáról kérdezték őket. Ja, és emlékeim szerint tizenegyszer kerültem be a forduló válogatottjába. Utóbbinak már csak azért is örülök, mert a tizenegyes mezszámhoz Varsóban tértem vissza. Gyerekkoromban ugyanis abban játszottam Zentán, a bátyám, Vukan hátán virított a kilences, az enyémen a tizenegyes. Akkor szerencsét hozott – a jelek szerint most is. Utólag már nem is bosszant, hogy az előző években viselt tizenhetes az érkezésemkor foglalt volt a Legiánál. Ma már semmi pénzért sem cserélném el, a tizenegyes az enyém! S ami az enyém, ahhoz ragaszkodom.

AZ EMLÍTETT ELISMERÉSEK KÖZÜL MELYIKNEK ÖRÜLT A LEGJOBBAN? SZTÁRKÉNT KEZELIK LENGYELORSZÁGBAN, DE VAJON ANNAK IS ÉRZI MAGÁT? A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATÓ INTERJÚBAN E KÉRDÉSEKRE IS VÁLASZT KAP.