„Olyan itt nincs, hogy apuka elintézi...” – magyar igazgató az angol akadémián!

A labdarúgásban alapvetően ugyan nagyon kevés magyar szakember dolgozik külföldön, de egy-egy „fecske” a világ legkülönbözőbb helyein megfordult már. Adtunk vezetőedzőt a német Bundesligába, vagy éppen több ázsiai országba, az arab térségbe például utánpótlás-szakágvezetőt is, aztán szövetségi kapitányt Libériába, Litvániába, Malajziába vagy Ugandába, másodedzőt az osztrák válogatott mellé, kapusedzőt Feröerre, játékosmegfigyelőt Lengyelországba – és alighanem azért még folytatható lenne a sor. Na de hogy egy magyar szakember futballakadémiát igazgasson Angliában – olyanról még nem hallottunk…

KIRÚGTÁK KOMLÓRÓL – ELMENT ANGLIÁBA TANÍTANI ÉS FUTBALLT TANULNI...

Pedig a Ferencvárosban nevelkedő, onnan az U18-as válogatottba is bekerülő, majd az NB I-ben az 1996–1997-es szezonban 24 meccsen Pécsen játszó Kislőrincz István immár másfél éve irányítja a Brooke House College Football Academyt. Az itthon edzőként főképp a harmadosztályban dolgozó szakember megbízatása azzal együtt is nagy szó, hogy a Leicester melletti Market Harborough-ban található futballműhely nem egy profi klub utánpótlás-nevelő intézménye, hanem a zömében középiskolásokat tanító, őket az érettségire és az egyetemre felkészítő Brooke House bentlakásos magániskola futballakadémiája, viszont meglehetősen profi, szervezett keretek között működik.

Nem véletlen, hogy bizony volt olyan angol munkatárs, aki meglehetősen ferde szemmel nézett a kinevezése után Kislőrinczre, és furcsállta, amikor a magyar szakember arra kérte, hogy beszéljenek a mindennapi munkáról. Az említett angol edző azóta már távozott az akadémiáról, míg a magyar igazgató tökéletesen megérteti magát a többi edzőkollégával, ahogy az iskola diákjaival, tanáraival és persze a szülőkkel is.

De hogy miként is kezdődött az angliai történet, és hogyan jutott el a BHCFA-ig Kislőrincz István, arról beszéljen a korábbi jobbhátvéd, aki nemrég magyarországi edzőtáborozáson járt az akadémiával.

„A korábbi sérülésem miatt a kétezres évek elején, miután elkerültem Pécsről, már csak alacsonyabb osztályú baranyai csapatoknál futballoztam, majd időközben elkezdtem edzősködni, megvan az UEFA B- és A-licencem is. 2006-ban azonban kirúgtak az akkor harmadosztályú Komlótól, és úgy döntöttem, Angliába megyek, hogy ott tanulhassak és szerezhessek tapasztalatokat a labdarúgásról. Miután itthon tanárként is végeztem, egy egyetemi csoporttársam segítségével helyezkedtem el először London közelében egy magániskolában nevelőtanárként. Aztán az iskolai csapatnál edzősködtem, közben igyekeztem továbbképezni magam. Jártam az akkortájt Angliában légióskodó magyar játékosok klubjainál, így például korábbi csapattársam, Gera Zoltán együttesénél, a Fulhamnél, vagy voltam edzésen Király Gáboréknál (Crystal Palace) és sikerült elérnem a FIFA-nál, hogy kint védhessem meg a korábban itthon megszerzett edzői licenceimet” – elevenítette fel a kezdeteket az NSO-nak Kislőrincz.

Később egy évet Amerikában is eltöltött, Connecticutban dolgozott a helyi utánpótlásban, majd Angliába visszatérve egy Ipswich-hez közeli magániskolában lett nevelőtanár és edző.

„Onnan pályáztam aztán a Brooke House-hoz, miután itt megüresedett egy állás, amit végül sikerült elnyernem, így másfél évvel ezelőtt én lettem a magániskola akadémiájának igazgatója – folytatta Kislőrincz. – Amikor idejöttem, és magyarként hirtelen négy angol edzőnek lettem a főnöke, nem volt egyszerű elfogadtatnom magam: ki kellett érdemeljem a bizalmukat, kezdetben nem vették jó néven, amikor afelől érdeklődtem, hogy mit és hogyan tesznek a mindennapi munka során, miért így, vagy miért úgy.

Lehet, hogy ha holland vagy spanyol vagyok, akkor könnyebben elfogadnak, de magyarként nehezen ment, és ez igaz volt a korábbi munkahelyeimre is. Angliába kerülve kezdetben Mister Kislorincznek szólítottak, aztán voltam Mister Istvan, mára pedig maradt szimplán az Istvan. Itt, a Brooke House akadémiájánál nagyon jó az atmoszféra. Az edzőkollégákkal és az iskola pedagógusaival közösen dolgozunk a céljainkért. Az elsődleges cél természetesen az, hogy jó embereket neveljünk, hogy felkészítsük a nálunk tanuló tizenkét-tizenkilenc év közötti gyerekeket az érettségire, az egyetemi felvételire, ugyanakkor akik tehetségesek és komolyan gondolják, hogy futballisták szeretnének lenni, azoknak is megteremtjük a lehetőséget a fejlődésre, a továbblépésre, hogy jobb játékosok legyenek. A szülők elsősorban a tanulás miatt íratják az iskolába a gyerekeket, ám nem bánják, hogy mellette szervezett formában sportolhatnak is. A futballszakmai munkánk egyik értékmérője nyilvánvalóan az, hányan lesznek profi futballisták a diákjaink közül, de legalább ennyire fontos, hogy a gyerekek élvezzék, amit csinálnak, akkor is, ha végül nem lesz belőlük profi labdarúgó.”

„ITT NINCS OLYAN, HOGY APUKA TÖBBET FIZET ÉS AKKOR AZ ELSŐ CSAPATBAN JÁTSZIK A GYEREK” – A MAGÁNISKOLA RENDSZERE, AZ AKADÉMIA ELVEI

Mint megtudtuk, az iskolában összesen úgy 230 diák tanul, a világ minden tájáról vannak nebulóik, többségükben Európán kívülről érkezők. A 230-ból úgy 80-an futballoznak, kilencven százalékuk külföldi. A Magyarországra utazó keretben két magyar (a kecskeméti Szalai Gábor és a REAC Sportiskolából Apró Ármin) mellett volt három brit, három ghánai, öt nigériai, valamint egy-egy albán, amerikai, hongkongi, indiai, litván, német és spanyol fiú is, de az akadémián összesen 33 különböző nemzetiség található meg, köztük thai, maláj, kínai és ausztrál gyerekek is, a földrészek közül egyedül Dél-Amerikából nincsenek diákjaik. Az 50 éves múltra visszatekintő magániskolába bárkit felvesznek, akinek a szülei kifizetik az évi 35 ezer fontos tandíjat (vagyis valamivel több mint 12 millió forintnak megfelelő összeget), s aztán a tandíjakból finanszírozzák az iskola és az akadémia működését is.

A tíz éve alapított futballakadémia tulajdonképpen egyfajta plusz vonzerőt jelent a gyerekek és szüleik számára, amikor azt mérlegelik, hogy a mintegy 1200 angliai magániskolából melyiket válasszák. Az akadémián mindennap van edzés a helyi amatőr gárda pályáin, összesen hat-hét füves és egy műfüves pálya áll a csapatok rendelkezésére.

Bárki futballozhat a diákok közül, a gyerekeket 16 éves kortól nem életkor, hanem a játéktudásuk alapján sorolják be három különböző szintű együttesbe és a szintek között a fejlődésnek megfelelően lehet váltani. Szerdánként a magániskolák számára kiírt bajnokságokban szerepelnek a csapatok (hivatalos, korosztályos bajnokságban a FIFA-szabályok miatt nem lenne erre lehetőségük, hiszen 16 év alatt nem szerződtethetnének külföldről játékosokat). A gyerekek és szüleik bizonyos időközönként, folyamatosan visszajelzéseket kapnak az aktuális tudásszintjükről, és az edzőkkel közösen fejlődési célokat jelölnek ki. Amellett, hogy bajnokságban játszanak és szervezett keretek között tréningeznek, gyakran utaznak külföldi edzőtáborokba, ahol felhívhatják magukra megfigyelők figyelmét, illetve helyi profi csapatok korosztályos gárdáival is rendszeresen vívnak edzőmeccseket.

Az ilyen mérkőzések pedig újabb lehetőséget adnak arra, hogy profi kluboknak is bizonyítsanak, amelyek egyébként is figyelik a tehetségeket. A BHFCA tanulói közül például nemrég szerződtetett egy U14-es játékost a felnőtt Premier League két évvel ezelőtti bajnoka, a Leicester City, míg egy másik 14 éves gyerek a nagy múltú, jelenleg felnőttszinten másodosztályú Nottingham labdarúgója lett, de korábban adtak már futballistát a Leicester U23-as csapatába, a Benfica utánpótlásába, sőt még a hongkongi válogatottba is. A magyarországi edzőtáborból hazatérve pedig a Barnsley U18-as együttese hívta próbajátékra a nigériai Araphat Abubakart.

„Őt én hoztam magammal Nigériából – mondta Kislőrincz. – Az iskolával ugyanis rendszeresen járjuk a világot, tanügyi ügynökségeken keresztül több országban voltam már én is az iskolával, Nigérián kívül például Kínában és Ausztráliában is. Ilyenkor bemutatjuk az iskolát, és közben mi is megismerkedünk a helyi viszonyokkal, diákokkal, s ha felfedezek tehetségeket, akkor akár kedvezménnyel is bekerülhetnek gyerekek az akadémiára, ebben az esetben csak a tandíjnak egy kis százalékát kell befizetniük a szülőknek. Hiszen ha valóban tehetségesek és profi labdarúgóvá tudnak válni később, akkor az a jövőre nézve jót tehet az iskola hírnevének, növelheti a jelentkezők számát, üzleti szempontból ez lenne az akadémia haszna.”

A magyar szakember tisztában van vele, hogy ehhez viszont tudatos, megfelelően felépített szakmai munka szükséges.

„A működésben és a játékban is megvannak azok az alapvetések, amelyekre támaszkodunk. Folyamatosan kapcsolatban állok a gyerekek tanáraival és egyeztetek a szüleikkel is. A mérkőzéseinket rögzítjük, és minden héten, a meccseket követő csütörtökön elemzünk, illetve a matchmeeting program segítségéved kiértékeljük a tanulságokat. Az edzők havonta ülnek le beszélgetni a játékosokkal, és ilyenkor a következő hónapra vonatkozóan lefektetnek célokat. Például a középcsatárnak elmagyarázzák, hogyan tarthatná meg jobban a labdát, és hogy mire figyeljen ezzel kapcsolatban. Majd egy hónap múlva előveszik a meccsfelvételeket és megbeszélik, mennyire sikerült fejlődnie azon a területen, amit meghatároztak. Illetve időről időre azt is felülvizsgáljuk, hogy adott gyereknek a három csapatunkból melyikben kell szerepelnie, melyik szintnek felel meg a tudása.”

Itt adódik a kérdés, egy angliai magániskola keretei között, az anyagiakban feltételezhetően nem szűkölködő szülők hogyan viszonyulnak gyerekük aktuális besorolásához…

„Az időnként jelenthet gondot, ha egy szülő többet képzel a gyerekéről, mint amekkora a valós tudásszintje. Például volt olyan apuka, aki előadta, hogy Nigériában, a falujában mennyire kiemelkedett a gyereke, és kérdőre vont, hogy miért nincs az első csapatban. Ilyenkor szépen elmagyarázzuk, hogy miben kell fejlődnie a gyereknek, mit kell tennie azért, hogy szintet tudjon lépni. Érthető, hogy mindenki az első csapatban akar szerepelni, hiszen a Leicesterrel, illetve a többi neves ellenfelünkkel szemben mindig a legjobb gárdánkkal állunk ki. És mindenkinek ki kell harcolnia a helyét, olyan itt nincs, hogy apuka kicsit több pénzt, tandíjat fizet azért, hogy a gyereke az első csapatban játsszon. Itt csak a teljesítmény számít, de nem is volt ilyen jellegű megkeresés.”

Kislőrincz hangsúlyozta, annak ellenére, hogy a csapatokon, illetve a szakmai stábon sincs eredmény-, illetve megfelelési kényszer, meghatároztak bizonyos alapelveket, amelyekre a futballjukat építik, és amelyeket az össze meccsen próbálnak követni.

„A felállást tekintve 4–3–3-ban vagy 4–2–3–1-ben játszunk. A támadásokat a labdát kapustól kapusig járatva, folyamatos passzokkal építjük fel. Alapvetően minden mérkőzésen kezdeményezni szeretnénk, ezért labdavesztések után nem húzódunk hátra, hanem visszatámadunk, igyekszünk hibára kényszeríteni az ellenfelet. A másik, ami mindegyik csapatunkat jellemzi, hogy sosem veszünk vissza. Ha három-nullára vezetünk, akkor is ugyanúgy megyünk előre a következő gólért és ugyanazt játsszuk, mint döntetlennél, vagy hátrányban.”

„ÉREZD JÓL MAGAD” ÉS „MIBEN SEGÍTHETEK?” – AMULTIKULTURÁLIS KÖZEG KULCSSZAVAI

Kislőrincz Istvántól afelől is érdeklődtünk, mennyire nehéz egy ennyire soknemzetiségű közegben egységet kovácsolni.

„Nem kell sokat fegyelmezni a gyerekeket. Mindenki tudja, miért van itt, mit vállalt, mi a célja. Persze ehhez a családi háttér is hozzátartozik, hiszen a harminchatezer fontos éves tandíjat csak egy szűk réteg tudja megfizetni. Nagyon jó a hangulat, a »feel welcome«, vagyis »érezd jól magad« alapelv hatja át a teljes iskolát, és ezt az életérzést sok mindennel igyekszünk elősegíteni. Van például az intézményben orientációs felelős, aki kimondottan segíti a gyerekek eligazodását, beilleszkedését. Mi az akadémián ugyanezeket célozzuk meg például a rendszeres, kiscsoportos foglalkozásainkkal, amikor kimondottan az egyéni fejlesztésre helyezzük a hangsúlyt, szeretnénk megtalálni, kinél mi szolgálja a leginkább a fejlődést, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozhassa ki magából, hiszen az adhat örömet a gyereknek, ha ő maga is érzi az előrelépést. Aztán van az év elején egy egyhetes edzőtábor, ami azt szolgálja, hogy az új játékosok együtt is lakjanak a leendő csapattársakkal, így ismerjék meg egymást. Persze ezen kívül, a szezon közben is vannak táborozásaink.”

Az akadémia példaértékű közösségi erejéről beszélt a Nemzeti Sport Online kérdésre a Brooke House egyik magyar diákja és futballistája, a Kecskemétről ősszel Angliába kerülő, 2000-es születésű Szalai Gábor is.

„Szeptemberben kerültem ki, és hamar sikerült beilleszkednem, annak ellenére, hogy az angol eleinte még nem ment olyan jól, volt lemaradásom a többiekhez képest. Ami nagyon meglepő volt az iskolába és a csapathoz kerülve, hogy mindenki érdeklődött, ki vagyok, honnan jöttem, mit kell rólam tudni és hogy miben segíthet. Az itthonihoz képest teljesen más mentalitással találkoztam ott. A futballt illetően a gyakorlatok ugyanazok, de valahogy más a felfogás. Minden a fociról szól, mindent az határoz meg a szabadidőnkben, akkor is, ha éppen nincs edzés. Amikor pedig pályára lépünk, végig mindenki a játékra összpontosít és a pályán is igyekszünk mindenben segíteni egymást. Számomra például az is új volt, de lehet, hogy otthon is van ilyen, csak én nem találkoztam vele, hogy az edző már a bemelegítéskor is beáll a játékosok közé, velük együtt csinálja a feladatokat, és közben is irányít vagy éppen lelkesít. Amióta itt vagyok, jártunk már a csapattal a Wembleyben és az Old Traffordon is meccsen, ezek az élmények nagy motivációt jelentenek a jövőmre nézve. A labdarúgás mellett persze a tanulás is fontos, mindkettőre nagy hangsúlyt fektetek, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.”

A FUTBALL EREJE – TANULSÁGOK

Kislőrincz István, illetve a BHCFA fenti történetéből talán két tanulságot mindenképp érdemes levonni.

Az egyik, hogy a futball megfelelően koordinált keretek között, egy építő szemléletű közegben valódi összekötő kapocs lehet a világ legkülönbözőbb nemzetiségei, eltérő kultúrájú fiataljai között.

A másik, amire oly sok példát szolgáltatott már a labdarúgás (elég csak a cikkben is szóba kerülő Leicester példájára gondolnunk), hogy tényleg nincsenek lehetetlenek. Angliában a nigériai falu hőséből ugyanúgy lehet profi labdarúgó, mint ahogy az itthon az NB III-ban „megbukott” magyar edzőből megbecsült, a helyi kollégák által is elfogadott szakmai vezető. Protekció nélkül, kitartással, alázattal, tanulás iránti vággyal.

HA ÖNNEK IS VANNAK A LABDARÚGÁSSAL KAPCSOLATOS, KÜLFÖLDÖN SZERZETT TAPASZTALATAI, ELSŐSORBAN A HELYI UTÁNPÓTLÁSRENDSZERRŐL, AMATŐR FUTBALLRÓL, SZURKOLÓI ÉLETRŐL, HÁTORSZÁGRÓL ÉS SZÍVESEN BESZÁMOLNA EZEKRŐL, VÁRJUK LEVELÉT AZ [email protected] CÍMRE „KÜLFÖLDI TAPASZTALATOK” TÁRGYMEGJELÖLÉSSEL!