PSV: Dzsudzsákot a télen egy francia nagycsapat is vinné

Vágólapra másolva!
2009.12.29. 16:19
null
Dzsudzsák jó teljesítményére Párizsban is felfigyeltek (Fotó: Imago)
Címkék
A francia L'Équipe című sportlap szerint a francia élvonalban szereplő Paris Saint-Germain vezetőinek figyelmét is felkeltette Dzsudzsák Balázs, a holland PSV szélsőjének remek teljesítménye. A párizsi klub a téli átigazolási szezonban szeretné megszerezni a magyar válogatott játékost – írja a tekintélyes szaklap.

Dzsudzsák remekül teljesít a szezonban az eindhoveni csapatnál, így nem a PSG az első csapat, amellyel szóba hozták a 23 éves balszélsőt: korábban a Marca című lap címlapján közölte a hírt, miszerint a magyar középpályás a Real Madrid érdeklődését is felkeltette.

A francia bajnokságban hetedik helyen álló PSG eredetileg Zoran Tosicsot akarta megszerezni, azonban a szerb tehetségnek annak ellenére nem áll szándékában elhagyni a Manchester Unitedet, hogy nem kap sok lehetőséget a bizonyításra.

A párizsi klub vezetői emiatt gondolkodnak Dzsudzsák megszerzésén, akinek piaci értékét a tekintélyes transfermarkt.de portál 4.5 millió euróra becsüli.

Fülöp Ferenc, Dzsudzsák Balázs egyik menedzsere a Voetbal International című lapnak korábban elmondta, hogy alaposan a kasszába kell nyúlnia annak a klubnak, amelyik igazolni akarja a 23 éves balszélsőt.

 „Ha Balázs továbbra is ilyen jól teljesít a PSV-nél, várható, hogy több ajánlat is befut majd érte – mondta Fülöp. – Jelenleg nagyon jól érzi magát: a családias hangulat, Fred Rutten vezetőedző bizalma, a csapat jó szereplése mind elégedetté teszi, ráadásul szerződése kétezer-tizenháromig szól. Egy dolog biztos: aprópénzért nem fogja elengedni a PSV."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik