Spalletti nem engedi el Huszti Szabolcsot

Vágólapra másolva!
2011.01.28. 15:21
null
Huszti Szabolcs (jobbra) a télen nem vált klubot, marad a Zenitnél (Fotó: Action Images)
Címkék
A Nemzeti Sport Online információi szerint egy német élvonalbeli labdarúgócsapat konkrét ajánlatot tett a Zenit magyar szélsőjéért, Huszti Szabolcsért, ám a szentpéterváriak ezt elutasították. Ezzel eldőlt, hogy a középpályás marad az orosz bajnoknál.

Ma már beszámoltunk róla, hogy a Zenit dubai edzőtáborában Huszti Szabolcs a teljesítményével meggyőzte a vezetőket (csapata egyik legjobbja volt a szaúdi al-Hilal elleni felkészülési mérkőzésen, gólt is szerzett), akik a jelek szerint ragaszkodnak is a szélsőhöz.

„A Zenit dubai edzőtáborozása során nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott Huszti Szabolcs. A héten beszéltem a klub sportigazgatójával, aki elmondta, mind a hozzáállásával, mind az edzésmunkájával elégedettek" – nyilatkozta még ma reggel a Nemzeti Sport Online kérdésére a futballista menedzsere, Filipovics Vladan.

A játékosügynök azóta arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a szentpéterváriak egy konkrét ajánlatot is visszautasítottak, így Huszti marad a Zenitnél.

„Nemrég hívtak Oroszországból a Zenit vezetői. Elmondták, hogy egy, a Bundesligában szereplő német klubtól konkrét ajánlatot kaptak Husztiért, kölcsönbe vitték volna a középpályást, ám a szentpéterváriak nemet mondtak a lehetőségre. Az oroszok értékelték a helyzetet az olasz vezetőedzővel, Luciano Spallettivel, de ő nem szeretné elengedni Szabolcsot, aki így biztosan az orosz bajnoknál marad, most télen nem vált klubot" – mondta Filipovics.

A menedzser hozzátette, Huszti eddig sem akart mindenáron távozni, csak több játéklehetőségre vágyott. Az edzőtáborban nyújtott teljesítménye alapján azonban erre esélyt kaphat Spallettitől, és az is kedvezhet a magyar játékosnak, hogy a hírek szerint hamarosan többen is távoznak a Zenit támadóalakzatából (igaz, érkezők is lehetnek).  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik