Szabics Imre a jó fociért minap kapott autóról, a bizalomról, az álmokról

– Élete legjobb formájában futballozik, vagy ez csak a szokásos, nagy szavakra szomjazó újságírói erőlködés?
– Nem panaszkodhatom, de hogy ennyire jól megy, az abból fakad, hogy megbecsülnek, márpedig igazán jól csakis akkor lehet játszani, ha a bizalom feltétlen.

– Lehet, hogy önnek mindig a Sturmban kellett volna futballoznia? No meg a Manchester Unitednek lőtt gólját felidézve, esetleg a Stuttgartban?
– Ebben nem vagyok teljesen biztos, bár kétségtelen, nemzetközi karrierem Grazban indult. A Fradiban még nagyon gyerek voltam, Ausztriában váltam felnőtté, rengeteget kaptam Ivica Oszimtól, örömmel tértem vissza, olyan környezetre volt szükségem, ahol volt némi bónuszom, ahol ismertek. Mérlegre téve a lehetőségeket, nekem a Sturm kellett ahhoz, hogy újra játékba lendüljek. Tudtam, hogy Grazban megkapom a lehetőséget, de úgy is kommunikálták az érkezésem, hogy Imrének kell egy kis idő, amíg magára talál, mi azonban bízunk benne.

– Hogy mennyire meghálálta, azt a szebbnél szebb góljain kívül a szponzorok szeretete is igazolja, ha minden igaz, a minap névre szóló négykerekűvel gazdagodott.
– Amikor megláttam, hogy hatalmas betűkkel virít rajta a nevem, a mezszámom, kicsit túlzónak találtam, persze rendkívül jólesik a gesztus, még ha tudom, reklámot is akart magának ezzel az autógyártó. Mindenesetre, ha rossz helyen parkolnék, a büntetőcédulát hiába hajítanám a kukába, azt hiszem, megtalálnának... Egyébként a feleségem használja a járgányt, de azt mondta, nem fogja ezután, mert folyamatosan dudálgatnak neki, még ha szeretetből is. Én majd azt mondom neki, biztos csak azért, mert ennyire csinos sofőr vezeti.

– Ha visszaemlékszik a tizenhét éves Szabics Imrére, akinek lefestik, ahogy gólt lő az MU-nak stuttgartiként, Grazban istenítik, szerez néhány pazar gólt a válogatottban, elégedetten szemléli a jövőképet?
– Erre csak a harmincéves Szabics tud válaszolni, aki ismerve persze a tinédzser Szabicsot, azt mondja, tizenhét évesen világklasszis akart lenni, vagyis akkor azt feleli, ez így kevés. Ma már tudom, jó lenne ugyanígy még egyszer mindent újraélni. De nagyot kell álmodni ahhoz, hogy sikeres légy, és annak kell a szemed előtt lebegnie, hogy te akarsz a legjobb lenni, az aranylabdás.

– Ehhez képest mit szól ahhoz a kis túlzással közvélekedéshez, amely szerint milyen lehet az a Sturm, amelyiknek egy magyar csatár a legjobbja? Többször találkozhattunk már efféle megjegyzéssel.
– Azért én is olvasom elvétve a hozzászólásokat, úgyhogy magam is találkoztam ezzel. De ma már csak mosolygok. Sajnos azt gyorsan el kell felejteni, hogy Magyarországról majd tucatszám kerülnek ki világsztárok. Kicsi a piac, nyugodtan tapsolhatunk már akkor is, ha egy labdarúgónk eléri, hogy valamelyik külföldi klubban adnak a véleményére, elvégre most sincs sok olyan játékosunk, akit különösebben megbecsülnének külhonban.

– A válogatott kapcsán most csupa kellemes élménnyel gazdagodhat, lassan úgy istenítik, mint anno a Ferencvárosban. Joggal, persze.
– Szerencsére a magyar futball renoméját sikerült valamelyest helyreállítani a győzelmekkel. Nagyon fontos, hogy egy válogatott labdarúgó abban a tudatban jöjjön haza, hogy az edzőtáborban jól fogja magát érezni, a jelenlegi stábnak Egervári Sándor vezetésével sikerült ezt elérnie. Pénzzel nem tudod motiválni a légióst, de azon túl, hogy a címeres mez viselésének megtiszteltetésnek kell lennie, nem árt, ha tudja az ember, jó közösségbe érkezik, megbecsülik, amikor hazatér. A nemzeti csapatnál ebből a szempontból minden rendben.

– Gondol néha Ukrajnára? Vagy Lengyelországra?
– Nyilván megfordul a fejünkben az Eb-részvétel, az elmúlt másfél évem nagyszerűen alakult, sok minden valóra vált abból, amit csak álmomban remélhettem, a kontinenstorna már inkább mesébe illene. De egyszer el kell kezdeni újra hinni a mesékben, nem?

A TERJEDELMES INTERJÚT TELJES EGÉSZÉBEN ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!