Vanczák: Magyarországon elhanyagolják a mentális felkészítést

TÁVOL A CSALÁDTÓL TÁVOL A CSALÁDTÓL

„Most még külön vagyunk, a szülés után el kell telnie minimum hat hétnek, hogy repülőre ülhessen a pici, mert kocsival túl hosszú lenne az utazás, főként így a télhez közeledve – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Vanczák Vilmos. – Már nagyon várom őket, eddig ugyanis még nem igazán volt alkalmam magam  apukának érezni, bár már lassan egy hónapja az vagyok. Amint tehetem, van egy szabadnapunk, persze azonnal repülök haza hozzájuk. Mik az első tapasztalatok? Mint a legtöbb friss szülőnek. Újdonság, hogy este nincs alvás. Van helyette sírás, evés, de ez persze természetes. Mostanság lehet kivinni a kicsit percekre a levegőre, szoktatni a kinti klímához. Mivel lehetőségeink korlátozottak, telefonon és interneten tartjuk a kapcsolatot. Van webkamera, így néhány pillanatra láthatom az otthoniakat. Nem az igazi, de amolyan pótcselekvésnek egyelőre megteszi. November végéig kell kibírnom, aztán ismét normális családi életet élhetünk. Legalábbis a kisgyerekes családok normális életét.”

KÉT GÓLNÁL JÁR

Bár az elmúlt hetekben nagyon hiányzott neki a megszokott családi háttér, a védő teljesítményére ez nem volt negatív hatással. A Zürich elleni 1–1-es döntetlennél az ő gólja jelentette az egy pontot érő egyenlítést, korábban a Xamax elleni hasonlóképpen egyenlíteni tudott, de akkor végül 2–1-es vereséget szenvedtek.

„A szezonban már kétszer voltam eredményes, ami egy védő esetében mindig külön siker. A Zürich ellen egy szabadrúgás után a rövidre érkezve csúsztattam a hosszúba, azt megelőzően is pontrúgás után találtam be, bár közvetetten. Akkor első szándékból nem tudtuk befejezni az akciót, így egy lepattanót tudtam góllá váltani. A pontrúgásoknál kiemelt szerepem van, ami persze nem jött egyik pillanatról a másikra, hanem hetek, de inkább hónapok folyamán alakult ki. Látják azonnal az emberen, hogy jó a felépítése, jók a rúgói, még érzéke is van a fejeléshez, de azért az ritkán működik úgy, hogy azonnal felvezényelnek egy pontrúgáshoz. Ezt is ki kell érdemelni, mint minden mást. Ezt pedig az edzésmunka, de még inkább a mérkőzéseken mutatott megbízható teljesítmény után jön.

„ISMERIK FELÉTEK EZT A JÁTÉKOT?”

Vanczák Vilmos a sikeres, könnyen beilleszkedő légiósaink egyike, hiszen rövid belgiumi kóstoló után minden különösebb nehézségtől mentesen megtalálta és azóta – egészen pontosan 2007 óta – megállja helyét svájci klubjában.

„Nyilván szerencse kérdése is, hogy minden hasonlóan alakuljon, de azért nagyobb részben ez mindig magán az érintett játékoson múlik. Én is keményen megdolgoztam azért, hogy elérjek ide. Kisebb részben fizikailag, nagyobb részben mentálisan. Amikor elkezdtem a légióskodást, kicsit úgy éreztem, hogy lenéznek. Kérdezték, a magyar futballból érkezve mégis pontosan honnan jöttem, kikkel játszottam, kik ellen, milyen csapatban, milyen ellenfelekkel szemben? Miután gyakorlatilag semmilyen nagyobb, általuk is megfogható kapaszkodóval nem tudtam szolgálni , majdhogynem már azt kérdezték: ismerik felétek egyáltalán ezt a játékot? Ez volt az alap, innen indultam.”

„A szakvezetőség és a társak meggyőzése aztán heteket, de inkább hónapokat vesz igénybe: nem lehet engem leírni. Szerintem elsősorban mentálisan kell felvenni a versenyt, mert ahogyan a pályán, úgy azon kívül is minden ezen múlik. Állítom, még a fizikai részével volt a legkevesebb problémám, arra nem volt nehéz átállni. Sőt, magyar átlagról beszélve mondom azt, technikai felkészültségben előrébb is járunk. Viszont Svájcban kellett rájönnöm, hogy mindenért milyen keményen meg kell harcolni. Különösen meccsen, de edzéseken is, méghozzá minden pillanatban. Magyarországon erre a mentális felkészítésre nem fektetünk kellő hangsúlyt. Tudom, ez valahol egy természetes érési folyamat egyben, ami függ az aktuális edzőtől és a társaktól is. Egy dolog azonban biztos, sok magyar légiós ezt nem vagy csak nagyon lassan tudja feldolgozni. Feladja a küzdelmet idő előtt, nincs kitartása, vagy annyira zavarja őt a helyzet, hogy nem tud képességeinek megfelelően teljesíteni. Aztán megy egyik helyről a másikra, végül otthon köt ki, és következhetnek a véget nem érő magyarázkodások. A legtöbb esetben erre vezethető vissza az egész. Ha valaki mentálisan nem tud versenyképes lenni, az játékosként elveszett.”

„MOST A BIZTONSÁG A LEGFONTOSABB”

Vanczák Vilmosnak azonban nincs oka magyarázkodásra: svájci klubja már most meghosszabbítaná 2011 nyarán lejáró szerződését, ami a védőnek sincs éppen ellenére. Pedig menedzsere, Filipovics Vladan a szamárlétrán való előrelépést sem tartja kizártnak esetében – a görög AEK Athén érdeklődéséről lehetett hallani –, mondván: ahogy Juhász Roland kinőtte a belga élvonalat, úgy Vanczák is megállná a helyét a svájcinál színvonalasabb bajnokságban.

„Jól érzem magam a csapatban, és jól érezzük magunkat a pályán, futballon kívüli életben is. Ezért nagyon nagy valószínűséggel a maradás mellett döntök. Már futottunk is egy kört ebben a témában az illetékes sioni klubvezetővel, és nem tudok olyat mondani, ami miatt részükről vagy részemről akadálya lehetne ennek a hosszabbításnak. Jól érzem magam, ráadásul megbecsülnek, ragaszkodnak hozzám. Tudják, mire vagyok képes, és folyamatos lehetőséget kapok. Utóbbi a válogatottság miatt is fontos, kispadról nem válogat a kapitány, ezt Egervári Sándor kategorikusan kijelentette. Akkor inkább otthon játszókat hív meg. Lehet, bár nem biztos, hogy tudnék jobb szerződést is kiharcolni magamnak valahol, de családfőként azért gondolnom kell a feleségemre és a kicsire is. Most a biztonság a legfontosabb, minden szinten. És ezt nemcsak a védővérem mondatja velem.”

„ELFOGADOM EGERVÁRI DÖNTÉSÉT”

Amíg Vanczák Vilmosnak korábban szinte bérelt helye volt a válogatott kezdőjében – akár a védelem közepén, akár a szélén –, addig Egervári Sándornál a keretben ott találjuk a nevét, de egyelőre kiegészítő embernek számít.

„A legőszintébben mondom, abszolút mértékben elfogadom a szövetségi kapitány döntését. Szíve-joga, hogy másoknak adja meg a bizalmat, feldolgoztam magamban a történteket, nem problémázok, csinálom tovább a dolgomat. Annak is maximálisan örülök, ha meghív, cseppnyi keserűség sincs bennem. Jobb lenne, ha kezdőként játszanék folyamatosan, de ha csereként tíz percet kapok, abban a rövid időben kell maximumot nyújtanom. Különben legközelebb meg sem hívnak. Benne élve tudom, régóta vitatéma a légiósok kontra otthon játszók vita. Huszti Szabi elkeseredett búcsúját és levelét is ez motiválta. Szabi kiharcolt magának egy pozíciót, de az utóbbi időben nem alakultak túlságosan jól a dolgai, és mivel mindketten maximalisták vagyunk, tudom, hogy ez mennyire zavarja őt. Nagyon szurkolok neki, hogy ismét egyenesbe kerüljön, mindenekelőtt klubszinten találjon megoldást a helyzetére, hogy állandó játéklehetőséghez jusson, és visszanyerje azt a formáját, amellyel a Bundesligában is nevet tudott magának szerezni. A magyar játékosok elsősorban a válogatottban játszva tudnak feltűnni és maguknak nevet szerezni a nemzetközi színtéren, s ha a mostani jó sorozatunkat folytatni tudjuk, a légiósok ázsiója ugyanúgy emelkedik, mint a magyar élvonalban játszóké. És én nagyon bízom benne, társaimmal együtt, hogy ez így lesz az Eb-selejtezők folyatásán is.”

CÉL A LEGJOBB NÉGYBE KERÜLÉS ÉS A KUPAGYŐZELEM

Visszatérve Svájcba, a Sion negyedik helyen áll ugyan a bajnokságban, de a mezőny igencsak szoros, adja magát a kérdés: milyen útravalóval indította útjára a szezonban a klubvezetőség a csapatot? A Sion tizenegy meccsen tizenöt pontot szerzett, négy ponttal van lemaradva a már dobogós Zürich mögött, de Vanczák Vilmos csapatának van egy elmaradt mérkőzése.

„A bajnokságban az első és negyedik hely között kell végeznünk, de a fő cél, bármilyen furcsa, a Svájci Kupa megnyerése. Ez itt a Sionnál tradíció, a klub tizenegyszer jutott be a döntőbe és tizenegyszer győzött, ami szerintem világcsúcs is talán ebben a kategóriában. A helyi közönség ki van hegyezve a kupaszereplésre, mindig kiemelt figyelemmel várja. Ez a játékosok számára prémiumot és presztízst jelent egyben, a vezetőségtől elvárás a nemzetközi kuparészvétel. Ott ugye a svájci futball presztízsét tudjuk növelni, ahogyan azt most speciel a Basel teszi a Bajnokok Ligájában.”