Erdélyi magyar lett az amerikai olimpia legjobbja

Az Egyesült Államok bojkottfelhívása túlságosan is „jól sikerült” az 1980-as olimpiát illetően, ezért a szovjetek bosszút esküdtek, és eldöntötték, hogy nem mennek el Los Angelesbe. A hivatalos indoklás persze nem a bosszú volt, hanem az, hogy az Egyesült Államokban nem éreznék magukat biztonságban.

A szocialista berendezkedésű országoknak (így Magyarországnak is) el kellett dönteniük, hogy a szovjetekkel szolidaritást vállalva távol maradnak-e vagy sem. Mivel a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára, Konsztantyin Csernyenko igen erősen a bojkott mellett volt, s lényegében erre „kérte” a Varsói Szerződés többi tagállamát, gyakorlatilag eldőlt, hogy Magyarország nem vesz részt a ’84-es olimpián. Néhány magyar tisztségviselő, így például Békesi László későbbi pénzügyminiszter is megpróbálta meggyőzni Kádár Jánost, hogy mégis utazzanak magyar sportolók az olimpiára, de az érvek nem hatottak.

Sajnos az ország nagyban függött a Szovjetuniótól, főleg az energiaellátás terén (ráadásul nagy kedvezményeket kaptunk), így nem nagyon lehetett ellenszegülni. Emellett a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeinket sem teljesítettük maradéktalanul egy ideje. Ezen kívül a szovjet vezetés beleegyezése nélkül beléptünk a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. Ha mindezekért nem akartunk számonkérést, a Szovjetunió mellé kellett állni.

Persze, hogy hivatalos színezete is legyen a dolognak, sort kerítettek egy szavazásra a MOB-ban, hogy végleg eldöntsék a részvétel vagy bojkott kérdését. A szavazás végeredménye nem lehetett kétséges a fent említett okok miatt, de a döntés nem volt egyhangú. Egyetlen ellenszavazat volt, mégpedig Jacsó István, a Magyar Kézilabda-szövetség tagjának részéről. Tartózkodók is akadtak, többek között Bogár Pál, az 1955-ben Európa-bajnoki címet szerző férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitánya és Békesi László is. Utóbbi ennek következtében 1985-ben elvesztette párttisztségeit és később pártfegyelmit kapott, mert részt vett egy, a bojkottált olimpiáról szóló könyv szerkesztésében, amelyet végül bezúztak.

A NOB-tag Schmitt Pál éppen Bulgáriában tartózkodott a szavazás idején, így ő nem adhatta le a voksát, s ezzel egy felettébb kényes szituációt úszott meg. Hiszen NOB-tagként a nemzetközi szervezet érdekeit kellett képviselnie Magyarországon (ahogyan a NOB chartája elő is írja), vagyis a részvétel mellett illett volna döntenie, azaz a politikai döntés ellen.

Magyarország utolsóként és hosszas huzavona után döntött a bojkott támogatásáról. A felkészülési időszakban a legtöbb sportoló optimistán tekintett a jövőbe, ennek megfelelően teljes erővel készültek abban a reményben, hogy utazhatnak Los Angelesbe. De minden hiábavaló volt…

Bakosi Béla hármasugró a következőképpen emlékezett vissza a történtekre az MTI-nek: „A bojkottról hozott politikai döntés több sportoló karrierjét törte derékba. Amikor ezerkilencszáznyolcvannégy májusában megtudtam, hogy nem veszünk részt, hetekig le sem mentem edzeni.”

Gáspár Tamás akkoriban – és ez túlzás nélkül állítható – a világ legjobb kötöttfogású birkózója volt a 100 kilogrammosok mezőnyében. Egyik, az ATV-nek adott interjújában a következőket nyilatkozta:

„Nem egy pillanat műve volt, hogy megyünk vagy nem megyünk, sokáig reménykedett benne a magyar csapat, hogy utazhatunk. Felváltva jöttek a jó és rossz hírek. Egyik délelőtt kezdődött volna az edzés. Még nem kezdtük el a tréninget, mert vártuk Hegedüs Csaba szövetségi kapitányt a MOB határozatával. Amikor megérkezett, halálos csend vett minket körül, és vártuk, hogy mit mond. Szomorúan, lehajtott fejjel és nagyon halk szavakkal közölte az olimpiai bizottság döntését.”

A magyar sportolók tehát nem utazhattak el az Egyesült Államokba. A távol maradó versenyzők számára megszervezték a Barátság Versenyeket (BV), amely ugyan nem volt egyenrangú az olimpiával és nem enyhíthette kellőképpen a fájdalmat, azért néhány sportágban szakmailag erősebb mezőny gyűjt össze az olimpiainál. Például nem valószínű, hogy Bakos György olimpiát nyert volna 110 gáton, de a BV-n megszerezte az első helyet. Ugyanakkor a már említett Gáspár Tamás győzelme birkózásban igen nagy teljesítmény volt, mert a Los Angeles-inél sokkal nívósabb mezőny gyűlt össze. Az első helyekért mindenkit az olimpiai bajnokokat megillető díjazásban részesítettek. Gáspár élete versenyének nevezte ezt.

Ami Los Angelest illeti, kiváló olimpiát rendeztek. Mivel az amerikai kormány anyagilag nem támogatta a játékokat, a szervezők üzleti elveket követve dolgoztak a nagy sportbarát Peter Ueberrothtal az élen. A szakszerű és profi munka eredményeként körülbelül 250 millió dolláros haszonnal zártak, ez különösen fontos eredmény volt az 1976-os montreali csődhöz képest.

Csakúgy, mint Moszkvában a szovjetek, itt, Los Angelesben az amerikaiak nyomasztó fölénybe kerültek a versenyek során. Az Egyesült Államok sportolói 83 aranyat és összesen 174 érmet szereztek. A legfelkapottabb sztár Carl Lewis volt. A négy aranyérmet szerző atléta megismételte Jesse Owens 1936-os teljesítményét, vagyis első lett 100 és 200 méteren, a 4x100-as váltóval és távolugrásban is.

Már a moszkvai olimpián ott lett volna az eredetileg távolugrásra specializálódó Lewis, emellett a 4x100-as váltóban is szerepet kapott volna, ha nincs a bojkott. Így négy évet várnia kellett az ötkarikás bemutatkozásra. Még mielőtt ez bekövetkezett volna, az 1984-es NBA-drafton a Chicago Bulls a 208. helyen kiválasztotta. Vagyis előfordulhatott volna, hogy Michael Jordan csapattársaként pattogtatja a labdát, de Lewis ekkor már inkább a Los Angeles-i olimpiával foglalkozott. Egy hónappal korábban az NFL-es Dallas Cowboys is draftolta az amerikaifutball-ligába, de végül sem az NBA-ben, sem az NFL-ben nem játszott soha.

Az olimpiák történetében Lewis az egyetlen, aki meg tudta védeni a címét 100 méteren, igaz, nem a pályán, mert 1988-ban Szöulban eredetileg Ben Johnson nyert. Azonban a kanadait doppingolás miatt később megfosztották az aranyától, így az a másodikként célba érő Lewisra szállt.

Bizonyítottan doppingolt. Lewis még az 1988-as olimpia előtt bukott meg, többféle szert találtak szervezetében. El is tiltották hat hónapra, de később elfogadták a védekezését, hogy véletlenül használta ezeket a szereket. Lewis így megúszta az eltiltást, és folytathatta a versenyzést.

Mindazonáltal nem Lewis volt a legeredményesebb versenyző, de egyrészt amerikai volt, másrészt atlétikában, a legfontosabb sportágban szerzett elsőségeket. A legjobb a román színeket képviselő (ők indultak el egyedül az olimpián a kelet-európaiak közül), erdélyi magyar Szabó Katalin lett, akinek hivatalosan Ecaterina Szabo néven kellett szerepelnie.

A tornász Szabó Katalin (engedelmükkel ennél a névnél maradnék) szintén négyszer állhatott fel a dobogó tetejére, de egy ezüsttel többet szerzett Lewisnál. Győzött csapatban, talajon, lóugrásban és gerendán. Az ezüst egyéni összetettben járt neki, mindössze öt századdal kapott ki a Károlyi Béla edzette Mary Lou Rettontól. Szereplése nem volt meglepetés, korábbi eredményei miatt abszolút esélyesnek számított Los Angelesben. „A következő Nadia”, ahogy elnevezték Nadia Comaneci után, korábban szintén Károlyi Béla tanítványa volt. Az összetettben megszerzett ezüst megviselte, de az egyébként kiváló Retton amerikai volt, és a bírák nem bántak mostohán a pontokkal a gyakorlatai után.

Szabó a Kovászna megyei Zágonban született. Mindkét szülője magyar, így anyanyelve is. A szöuli olimpia előtt egy évvel váratlanul visszavonult. Franciaországban telepedett le, edzőként dolgozott tovább. Az ő tanítványa volt Maria Olaru, a későbbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok.